home 2024. április 16., Csongor napja
Online előfizetés
Fiatal színészek sikeres előadása
(B.T.)
2014.05.14.
LXIX. évf. 20. szám
Fiatal színészek sikeres előadása

A közelmúltban a Muzslai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület nagytermében a HÉBE-HÓBA gyermek-színjátszócsapat (mely a helybeli Szervó Mihály Általános Iskola 4.4 és 4.5 osztályának tanulóiból áll) a Csipkerózsika című darabot mutatta be. A csoport megalakulásáról, az előadás céljáról Vidrács Krisztina osztálytanító számolt be.

— Az ötlet azután született, hogy Kósa Zoltánnal, a nagybecskereki Madách Amatőr Színház színészével, az említett előadás rendezőjével részt vettem a Deszkára fel! elnevezésű képzésen, amelyet a Magyar Nemzeti Tanács támogatásával a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség jegyez. A képzés célja, hogy megerősítse a már létező amatőr gyermek-, diák- és felnőtt-színjátszótársulatokat, illetve ösztönözze az új csoportok létrehozását. A próbát minden alkalommal néhány érdekes gyakorlattal — bemelegítő játékkal — kezdjük, amely után a gyerekek sokkal bátrabban viselkednek a színpadon. Ez a beszédfejlesztésben is segít, manapság ugyanis sokan beszédhibásak.

A gyerekek elmondták, szeretik a játékot, a meséket, a színészkedést, a barátkozást, és már újabb színdarabbal készülnek, amelyet az iskola és a falu rendezvényein mutatnak majd be.

Az előadásban szerepeltek: Asztalos Anasztázia, Bajtai Kíra Anna, Frank Dávid, Juhász Emília, Kapusi Fábián, Hanyic Karolina, Grujić Stefánia, Juhász Leó, Deák Csongor és Molnár Gábor

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..