Egy dolog hiányzik nekem Szabadkáról. De az nagyon. És főleg nyáron. A Tisza. De gondolom, ezzel sokan vagyunk így. Akinek viszont van Tiszája, az használja is ki! Szeresse, bújjon bele, ússza át, üljön csónakjába, ajándékozzon neki rendezvényeket. A becseiek éppen ezt tették, hiszen az idén első alkalommal szervezték meg a Tanderbal fesztivált, a folyó minden attribútumát kihasználva. Az idő is kedvezett, csak 45 fok volt. Árnyékban. (Ez volt az irónia helye.)

A becseiek minden nyarukat a Tiszán töltik. Amíg ott éltem, én is már délelőtt levonultam a partra, s estig haza sem lehetett ráncigálni. Úszni tanultam, mólókról ugráltam, átúsztam a túloldalra, napoztam, kávéházban limonádét nyakaltam. És most itt egy újabb történés. A Tanderbal. Csak azt csodálom, hogy eddig senkinek sem jutott eszébe rendezvényekkel megtölteni a nyarat. De mindegy is, hiszen most már megvalósult ez a remek kezdeményezés a szülővárosomban. Kihagyhatatlan. Noha a forróság a délutáni műhelyek látogatóit egy picit megtizedelte, a halászléfőző verseny részvevői pedig — akárcsak a halak — főttek a délutáni napon, az esti szellő, a Tisza langyos vize és a koncertek mégis mindenkit kárpótoltak. Ez a néhány nap felért egy nyaralással.

A program színes volt. A nap legelején a jóga szerelmesei nyújtották izmaikat, ezután bácskai reggeli következett, majd hajómaketteket készítettek ifjak és idősek, arcot festettek az aprók, volt íjászat, kirakodóvásár és természetesen tűzijáték. A fesztivál legizgalmasabb részei viszont a vízhez kapcsolódó események voltak. Becse híres az úszóiról, a vízilabdacsapatairól, illetve a kajak-kenu sportág számára is kinevelt néhány világbajnokot. A Tanderbal fesztiválon a maratonúszók számára egy három kilométeres mini-, valamint egy tíz kilométeres nagyobb versenyt szerveztek, de ez valószínűleg egyetlen versenyzőnek sem volt túl nehéz feladat.

Bácskaiak és bánátiak a világ kezdete óta élcelődnek egymással, amit mindkét oldal élvez, és aminek természetesen a szeretet az alapja. Mindenki tudja, hogy a bácskai ember szeret mókázni, de ezt a bánáti nyilván nem érti meg, mert nem olyan jó a humorérzéke! (Ez most egy bácskai újságíró rossz poénja volt.) A viccet félretéve, a hétvégén a bánátiak és a bácskaiak egy nemes gesztussal eltörölték a csipkelődést, hiszen élő lánccal kötötték össze a két oldalt, majd közösen átcsónakáztak a Tisza szigetére, ahol egykor a régi becsei vár állt (mely egy ideig még Mátyás király tulajdonában is volt).

A nappali programokra tehát főleg a vízen és a vízben került sor, este pedig a parton felállított nagyszínpadon neves fellépők szórakoztatták a közönséget.

A bácskai szervezők remek (?) humorérzékét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a program — főként a koncertek — összeállításakor is figyeltek arra, hogy kövessék a vizes tematikát. Így például fellépett a Riblja Čorba, melyet másnap halászlevesítve láttunk a kondérokban, majd megérkezett Csorba Lóránt zenekara is, azaz a Lóci játszik. Csorba minden mennyiségben! Fellépett még az In Progress, Ivana Peters (a Negativ zenekar exénekesnője), a Plavi ptičić, a becsei Fingerbang, valamint a város néptáncoscsoportjai és gyermekzenekarai.

Aki bírta, az hajnalig táncolt, méghozzá lemezlovasok vágtájára. A szervezők megígérték a folytatást, mi pedig már alig várjuk. Az aranyhaltól pedig ezek után csak egyet kívánnék: vezesse el valahogy a Tiszát Szabadka mellé.