home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Fesztivál a félelem és a remény köré fonva
Szerda Zsófia
2022.12.03.
LXXVII. évf. 48. szám
Fesztivál a félelem és a remény köré fonva

A kolozsvári Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivált kétévente szervezik meg, ezúttal nyolcadik alkalommal nyitotta meg kapuit — egy rövidebb kihagyás után, melyet a járványhelyzet idézett elő. Az idei szemlén vajdasági előadás is szerepelt, a Kosztolányi Dezső Színház társulata a kolozsvári közönségnek Az Úr nevében című darabját mutatta be, melyet Urbán András rendezett.

A 2022-beli Interferenciák alcíme Félelem és remény, s a fesztivál programjába beválogatott előadások is e két fogalomra reflektáltak. Félni, és mégis remélni. Félni az ismeretlentől, és remélni mindenekfelett. „Sikerült olyan mértékben félelmet kelteni az emberekben, hogy a járvány hivatalos »befejezése« után sem mernek felszabadultan szocializálódni, társaságban gyülekezni, barátokkal találkozni, felszabadultan részt venni kulturális- vagy sporteseményeken. Ezt a fajta félelmet csak megsokszorozta az idén februárban a szomszédunkban kitört pusztító háború, de a többi, közel két tucat, más kontinensen már régebbről zajló háború is, amelyről sokkal kevesebbet beszélünk, legalábbis a fősodrású médiában. Mit tehet a színház ilyen időkben? Szenvedélyesen keresnie kell az igazságot, és fel kell tárnia a tényeket, az események mögött rejlő titokzatos okokat és érdekeket, s a maga eszközeivel rá kell világítania a tragikus jelenségeket mozgató bonyolult összefüggésekre. De ami ennél is fontosabb, reményt kell sugallnia a nézők számára, egy kis fénysugarat az alagút végén. Emlékeztetni arra a bátorító krisztusi mondatra, hogy: »Ne féljetek!« Ez a jelen európai kultúrájának egyik legfontosabb imperatívusza” — írja Tompa Gábor rendező, a Kolozsvári Állami Magyar Színház és az Interferenciák Fesztivál igazgatója.

Az esemény mögött egy nagyon profi apparátus működik, minden zökkenőmentesen folyik, nem aggódnak, hogy vajon megoldódik-e egy felmerülő gond, a színház egész csapata felkészülten és készenlétben várja az érkező társulatokat, jókedvűen és nyitottan, így a pozitív atmoszféra garantált. Az előadások utáni eszmecserék már a büfében megkezdődnek kötetlenebb formában, és másnap a hivatalos kerekasztal-beszélgetéseken folytatódnak, melyeket Tompa Gábor és Visky András dramaturg, drámaíró, egyetemi tanár vezet a megszokott szakértelemmel, illetve sok esetben ízléses humorral átszőve. A KDSZ társulata két alkalommal is sikerrel mutatkozott be, amit a sok érdeklődőt odavonzó beszélgetés is igazolt.

A fesztivál tíz napján kilenc országból tizennégy társulat érkezett Kolozsvárra, s olyan alkotók előadásait láthatták a nézők, mint Christoph Marthaler, Heiner Goebbels, Nagy József, Silviu Purcărete, Andrei Șerban, Vidnyánszky Attila, Tompa Gábor, Urbán András, Jihye Park,
ifj. Vidnyánszky Attila, Diana Mititelu vagy Catinca Drăgănescu.

Fényképezte: Bíró István

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..