A Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar és az újvidéki EHO (Ökumenikus Humanitárius Szervezet) közösen valósítják meg azt a projektumot, amelynek célja a jövendőbeli újságírók felkészítése arra, hogy a hátrányos helyzetű csoportokról (migránsok, menekültek, szociálisan hátrányos helyzetben élők, nemzeti és etnikai kisebbségek), illetve krízishelyzetben hogyan kell tudósítani.
Az eseménysorozat részeként beszélgetéseket, csoportos munkákat, dokumentumfilm-elemzést tartanak a kommunikátor szakos hallgatók közreműködésével. A karon tíz foglalkozást szerveznek, és a hallgatók a projektum keretében kisfilmeket is készítenek. A műhelymunkát Bóka Ida újságíró, civil aktivista és dr. Zakinszky Toma Viktória egyetemi tanársegéd, újságíró tartja.
Dr. Zakinszky Toma Viktória elmondta, ezen a képzésen nem előadások lesznek, hanem műhelymunkák, ahol a hallgatók megérezhetik azt, milyen az alany bőrébe bújni. A témában különféle filmeket is megnéznek, melyek egy kicsit más újságírói megközelítést közölnek, mint ami túlnyomórészt előfordul a médiában.
Búzás Brigitta, az MTTK Karrierépítő Központ tagja hozzátette, ez a projektum a kommunikátor szakos hallgatóknak olyan pluszlehetőséget nyújt, amely a későbbiekben majd segíti a munkájukat.
Fényképezte: Csernai Panna