home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Fergeteges show apácákkal és gengszterekkel
Tóth Lívia
2018.09.06.
LXXIII. évf. 35. szám
Fergeteges show apácákkal és gengszterekkel

Apáca Show.

Minden idők egyik legnépszerűbb amerikai filmvígjátékának musicalverzióját — melyet a nyolcszoros Oscar-díjas Alan Menken jegyez — Magyarországon az idén láthatta először a közönség, a Szegedi Szabadtéri Játékok programjában. A darabot eddig 18 országban állították színpadra, és több mint 6 millió néző tapsolt a szereplőinek.

Az 1992. évi mozisikerből 2009-ben a film főszereplőjével, Whoopi Goldberggel készült musical, mely a Broadway után egész Európát is meghódította. A nézők millióit elcsábító Apáca Show Szegeden Szente Vajk rendezésében, a Szabadtéri és a Zikkurat Ügynökség közös szuperprodukciójaként jött létre. Eredetileg öt estét terveztek, ám az óriási érdeklődésre való tekintettel hatodik és hetedik dátumot is be kellett iktatni.

A diszkó- és souldallamokkal fűszerezett szegedi musicalben Deloris van Cartiert és a zárdafőnöknőt kettős szereposztásban személyesítette meg Peller Anna és Sári Évi, illetve Molnár Piroska és Janza Kata. Curtis Jackson gengszterfőnököt Alföldi Róbert, Eddie Souther nyomozót Feke Pál, O’Hara atyát pedig Csonka András alakította. Az apácaruhát többek között — Mary Robert és Mary Patrick nővér esetében szintén kettős szereposztásban — Jenes Kitti, Simon Panna, Vágó Zsuzsi, Nádasi Veronika, Auksz Éva, Vásári Mónika, Lehoczky Zsuzsa öltötte magára.
Közreműködik a Budapesti Operettszínház zenekara, a Budapesti Operettszínház ensemble társulata, a Vasutas Zeneiskola Pesti Broadway Musical Stúdió növendékei és a Varidance táncegyüttes.

Mivel a látványvilág, a díszletek, a háttérben megjelenő kivetített elemek és természetesen a jelmezek adják meg az előadás igazi csodáját, vagy akár úgy is mondhatnánk: show-ját, álljon itt az erről gondoskodó szakemberek, azaz Rákay Tamás díszlet- és Kovács Yvette Alida jelmeztervező neve is.

A gyilkosság szemtanújává váló, majd a zárdában elbújtatott bárdíva történetét felesleges részletezni, hiszen a filmet mindenki látta. A szegedi adaptációban zárdafőnöknőként Molnár Piroska kiváló, Alföldi Róbert gengsztere egy kicsit meghökkentő, Feke Pál nyomozóján könnyesre nevettük magunkat, főleg a nyílt színi, többszörös átöltözős jelenetben. Delorisként Peller Annát láttam, és nagyon megnyerőnek találtam.

A rendkívül szórakoztató előadást az ősztől az Operettszínház tűzi műsorára, az októberi, novemberi és decemberi országos turné során pedig Pécsre, Miskolcra, Zalaegerszegre, Nyíregyházára, Szombathelyre, Veszprémbe, Debrecenbe és Győrbe jut el.


A nyitókép Szabó Attila felvétele

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..