Erkölcsi kötelességnek nevezte a Covid-19 elleni védőoltást Ferenc pápa egy tévéinterjúban, amelynek egyes részleteit már nyilvánosságra hozták.
A pápa elmondta, előjegyeztette magát az oltásra. Úgy vélte, erkölcsileg mindenki számára kötelességnek számít, hogy beoltassa magát. Az egyházfő hangsúlyozta: nem éri meg az oltás megtagadása, mivel „az egészségeddel, az életeddel játszol és a többiek életével is”.
A 84 éves pápa bejelentette, Vatikán Államban ezen a héten kezdődik az oltás. A pápát a járvány olaszországi terjedése kezdete óta többször is tesztelték. Ferenc pápa március és június között nem találkozott a hívőkkel. A Vatikán jelenleg is interneten keresztül közvetíti az egyházfő beszédeit és miséit.
Ferenc pápa a Canale5 olasz kereskedelmi televíziónak adott exkluzív interjút, amelyet vasárnap este sugároztak. Ebben többek között más vatikáni témákról és az amerikai belpolitikai eseményekről is beszél.