home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Fenyő Miki Szabadkán!
Zvekán Péter
2021.08.27.
LXXVI. évf. 33. szám
Fenyő Miki Szabadkán!

Nemrég jelent meg a hír, hogy a szabadkai városnapi rendezvénysorozat keretében szeptember 2-án Fenyő Miki-koncert lesz a főtéren. Érdemes volt a bejegyzés alatt olvasgatni a kommenteket, azok ugyanis szokás szerint vegyes képet mutattak. Voltak, akik örültek, és voltak, akik a nemtetszésüket fejezték ki, mondván: ez a zene csak az időseknek érdekes, és ebből is látszik, hogy a város lemondott a magyar fiatalokról.

Nos, szerintem szó sincs erről, hiszen valljuk be, nem lehet olyan zenekart vagy előadót hívni, amely/aki konkrétan mindenkinek tetszik. Azt viszont el kell fogadnunk, hogy Fenyő Miki egy megkerülhetetlen figurája a magyarországi zenei színtérnek. A másik dolog, hogy sokan valószínűleg nem is látnak túl a slágerein, pedig ennek a legendás énekesnek nem akármilyen múltja van.

Először is felvetődik a kérdés: miért választotta éppen a rock and roll stílust? Mindez ott kezdődött, hogy 1956 novemberében Miki a családjával együtt az Egyesült Államokba költözött. Tanulmányait is ott folytatta a New York-i Jackson Heights Primary Schoolban és a First Manhattan Grammar Schoolban. A lényeg viszont az, hogy szülei már kiskora óta tanították zongorázni, ami az amerikai rock and roll hatásával együtt meghatározta zenei ízlését. Arról nem is beszélve, hogy Fenyő ezzel egy teljesen új hangzást vitt be Magyarországra. Fontos kiemelni, hogy ez a bakelitkorszakban történt, vagyis akkor, amikor még nem lehetett a zenét olyan könnyen beszerezni, mint ma. Nem lehetett egy zsánerre rákeresni a YouTube-on, mert még internet sem létezett.

Miután tehát a Fenyő család visszatért Magyarországra, Miki zenélni akart. 1962 és 1964 között a Sztár zenekarban játszott, majd 1964-ben a Szent István parki haverokkal megalapította első saját együttesüket Syconor néven. Viszont a tagok közül többet is behívtak katonának, így Miki ismét új zenekart alapított. Ez volt a Hungária.

Az elkövetkező egy évben sok minden történt. Miki a Hungáriával első helyezést ért el a Ki mit tud?-on a Csavard fel a szőnyeget, a Ha szól a rock and roll és a Nem bújok én többé már a subába című dallal. 1970-ben jelent meg első nagylemeze a Hungáriával, Koncert a Marson címmel, majd országos koncertturnéra indult. 1973 és 1979 között fellépett a Szovjetunióban, az NDK-ban, Lengyelországban, Nyugat-Berlinben, valamint az NSZK-ban. 1977-ben részt vett a Metronóm ’77 fesztiválon, melyen közönségdíjat kapott. Ugyanebben az évben vette fel a Hungáriával a Beatles-láz című lemez hanganyagát, mely csak húsz évvel később jelenhetett meg, mivel az MHV letiltotta.


(Szalai Attila rajza)

1980-ban megalakult a rock and roll korszak zenéjét felelevenítő új Hungária. A formációval hihetetlen eladási számokat valósítottak meg, és rengeteg, több ezer ember előtt koncerteztek. A csúcson azonban mégis szétszakadt a csapat. Ebből a három részből lett az R-GO, a Dolly Roll és Miki szólókarrierje.

Már ebből is látszik, hogy Fenyő Miki mekkora hatással volt a zeneiparra, így szerintem elhamarkodott és talán tiszteletlen dolog egy legyintéssel azt mondani, hogy: „Ki lép fel Szabadka főterén? Fenyő Miki? Akkor mindegy.” Biztos vagyok abban, hogy ez az énekes olyan hangulatot fog teremteni, hogy mindenkinek belemegy a boogie a lábába. Arról nem is beszélve, hogy ez a legenda hetvennégy évesen is turnézik. Úgyhogy nincs kifogás, ott a helyed Szabadka főterén szeptember 2-án, 20.30-kor!

Kép: contextus.hu

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..