Fényes csillag a deszkákon

Fényes csillag a deszkákon

Pámer Csilla kívül-belül gyönyörű. Az adai származású, babaarcú színésznőben gyönyörű énekhang lakik, és kedvességével, szerénységével néhány pillanat alatt megszeretteti magát az emberekkel. A szabadkai Népszínház Magyar Társulatának színművésznője nemrég Az évad színésznője elismerésben részesült.

* Eszméletlenül alakítasz a Lila ákác című előadásban, melyben Tóth Manci szerepét formálod meg. Mennyire volt nehéz azonosulnod ezzel a karakterrel, és milyen volt számodra a próbafolyamat? 

— Mindig el kell telnie egy kis időnek, hogy úgy érezzem, otthonosan mozgok egy szerepben vagy egy próbafolyamatban, és sokáig bizonytalan vagyok magamban, a képességeimben. Ez volt az évadkezdő előadás, meglehetősen korán nekiláttunk a próbafolyamatnak, és amikor elkaptuk a szöveget, nagyon sokat nevettünk, pörögtek a párbeszédek, és éreztük, hogy ez egy nagyon jól megírt darab. Próbáltuk megérteni és magunkhoz közelebb hozni azt a kort, amelyikben a történet játszódik. Tóth Mancit alakítom, aki hatalmas utat jár be, hiszen a nézők előtt nő fel, válik nővé, és jön rá arra, hogy a világ mégsem olyan egyszerű, mint amilyennek képzelte. Szembe kell néznie azzal, hogy nem úgy történik minden, mint a mesékben, hiszen sokkal részletgazdagabb egy kapcsolat annál, hogy rátalálunk a nagy szerelemre, és boldogan élünk, mert számtalan buktatója is lehet. Ez foglalkoztatott az egész előadásban, hogy hogyan kellene megmutatni azt, hogy egy teljesen tiszta, őszinte, naiv, rácsodálkozó, ártatlan lány megtapasztalja az élet — azon belül a szerelem — keserűségeit, és mindent beárnyékol a kamaszkori trauma. Valamilyen mértékben Mancihoz hasonló jellem vagyok, és úgy gondolom, hogy a színészekben meg kell lennie ennek a rácsodálkozásnak. Szerintem sokan tudnak azonosulni az előadással, hiszen ezt az utat mindenki megélte a saját életében. Színészként ez egy óriási feladat, hiszen a több mint kétórás darab alatt sokat vagyunk a színen Pálfi Ervinnel, és nagy felelősség ül a vállunkon, hogy fenntartsuk a vibrálást és a hangulatot. A próbafolyamat során mindennek a felépítése egy igen nagy feladat volt. Sebestyén Aba rendező segített nekünk, de hagyta is, hogy a mi módszereinkkel és játékunkkal jussunk el a végkifejletig. A főpróbahéten sok technikai akadályt kellett leküzdeni, sokan elmentek a háttérmunkások közül, ami megnehezíti a színész dolgát és játékát, hiszen nem tud teljes mértékben csak a szerepre koncentrálni. 

* Kimondtad azt, amit a darab közben és végén éreztem, hogy most már kész nő vagy, megmutattad a felnőtt, érett női oldaladat.

— Egy csomó gondolatot elindított bennem ez az előadás, és letisztultságot adott. Amikor az akadémia után a Népszínházba kerültem, én voltam a legfiatalabb színészlány, és sok olyan szerepet kaptam, amelyben kislányt alakítottam, vagy az Aska és a farkasban a kisbárány szerepét, aki szintén felnő az előadásban. Természetesen volt szerencsém olyan figurákat is megjeleníteni, akiknél a nőiséget kellett kiemelni, de azok inkább villanások voltak. Boldog vagyok, hogy én alakíthattam Tóth Mancit, mert ez valóban egy szép ív, melyet örömmel tud bejárni a színész. Ez egy hálás szerep, óriási jutalomjáték. 


Pámer Csilla (a szerző felvétele)
 

* Van álomszereped?

— Szívesen bújnék férfiszerepbe.

* Mennyire követed a színikritikákat, fontos neked a pozitív vagy a negatív visszajelzés? 

— Nem sok kritika jelent meg az előadásról, és lényegében a többiről sincs kritikus szemléletű visszajelzés, pedig fontos lenne a színházcsinálóknak, hiszen azt éreznék, hogy foglalkoznak a darabbal, van utóélete. Néző nélkül nem lenne színház, ezért úgy gondolom, hogy minden színésznek rendkívül fontos a közönség visszajelzése. Az egy érdekes kérdés, hogy mit kezdünk a dicsérettel, merthogy azt is tudni kell kezelni, elrendezni magunkban.

* Említetted, hogy nehézségekbe ütköztetek a főpróbahéten, és köztudomású, hogy milyen körülmények között próbál a magyar és a szerb társulat. Fiatal színészként látsz ebben olyan szegmenst, amelyből előnyt tudsz kovácsolni? 

— Az az igazság, hogy mivel folyamatosan e körülmények között dolgozunk, nem tudom elképzelni, hogy milyen lenne, ha minden a helyén lenne, és a rendelkezésünkre állna. Azzal kell foglalkozni és dolgozni, ami van. Ebbe nőttem bele, így nekem ez a természetes. Elképzelni sem tudom, hogy a magyarországi színházakban mindez hogyan működik, csak az onnan ide érkező rendezőkön látom, hogy hihetetlenül meg vannak lepődve az itteni állapotokon. Ebben az egészben az tud jó lenni, hogy nincs ott mögöttünk vagy helyettünk a nagy látványú díszlet, a drága kosztüm vagy egy olyan színpadtechnika, amely a színházi élmény 70-80 százalékát nyújtja a néző számára, ezért a színészi játékon van a hangsúly, mivel azzal kell különlegessé tenni az előadást. Úgyszólván nincs külcsín, ezért nagy a felelősség a színészen, és kivételesen jól kell játszania. Úgy gondolom, hogy ez látszik is a társulaton, büszke vagyok arra, hogy ilyen kivételes színészekkel dolgozhatok egy csapatban.

* Bátran kijelenthető, hogy a vajdasági magyar színésznők közül a tiéd az egyik legszebb énekhang, s ezt a színházon kívül is tudod kamatoztatni. A zenés darabok a kedvenceid, vagy azért ez nem ennyire egyértelmű?

— Szeretem a zenés színházat, élvezem a benne való mozgást, táncokat, koreográfiát, mert egy másfajta kondíciót ad a színésznek. Ennek ellenére nem játszottam még olyan zenés előadásban, amelyben azt éreztem volna, hogy a dalokban ki tudom élni magam. Ez a műfaj azért hálás, mert a közönség körében népszerű, és általában kedvezőek a visszajelzések. Egyelőre még nem találtam meg azt a színháznyelvet, amely az én szívemhez és egyéniségemhez a legközelebb áll. Még keresgélek.

* Pámer Csilla számára milyen a jó rendező?

— Szeretem az olyan rendezőt, aki tudja, mit szeretne kihozni egy előadásból, ha stabil, de engedi, hogy a színész próbálkozzon. Irányvonalakat ad, és ezeket jól tudja artikulálni. Aki nem korlátoz le, egyfajta szabadságot nyújt, és ami a legfontosabb: bízik bennem.

* A színház egy másik oldalát is képviseled, hiszen Kálló Bélával együtt vezetitek a színitanodát. Mesélnél az eddigi tapasztalatokról?

— Bécivel külön dolgozunk ugyanazon az előadáson, konkrétan a Liselotte és a május című darabon. Közösen átalakítottuk a szöveget, hogy 16—18 éves gyerekekkel tudjunk foglalkozni vele. Ez egy nehéz munka, és minden egyes órán felteszem magamnak a kérdést, hogy én a megfelelő személy vagyok-e erre a feladatra. A tanodának nem az a célja, hogy színészeket neveljünk, hanem azon munkálkodunk, hogy a fiatalok önismeretre tegyenek szert, meg tudják fogalmazni, ki merjék mondani a véleményüket, és önállósodjanak. Fontos, hogy megismerkedjenek a színház különböző szegmenseivel. Az a gond, hogy sok mindennel foglalkoznak a gyerekek, le vannak terhelve, és ez a műhelymunka kárára megy. Én annak idején fanatikusabb voltam a színházat illetően. Ezek a foglalkozások egyébként később azoknak is a hasznukra válhatnak, akik nem színházban szeretnének dolgozni.

* Véleményed szerint mi a mai színház feladata?

— Hogy az előadás valamiféle gondolkodásra késztesse a nézőt. Ez lehet akár közös gondolkodás is az aktuális téma kapcsán. Ehhez viszont arra is szükség van, hogy legyen egy színházi klubunk vagy közönségtalálkozóink. Csak így tudna megindulni egy kulturális párbeszéd. Ennek a hiányát már évek óta érzik a vajdasági színházak.

* Mivel töltődsz fel a nyáron, amikor a színház is szünetel?

— Sokat úszom, főzök, olvasok és túrázom, de gyakran csak a szimpla töltődésre vágyom, hogy ne kelljen semmit csinálni.

* Mit üzensz az olvasóknak, miért járjanak az ősztől a színházba?

— Nagyon jó érzés kimozdulni, és megtörni a hétköznapi rutint azzal, hogy megnézek egy elgondolkodtató vagy szórakoztató előadást. Biztos vagyok benne, hogy ez sokkal többet ad, mintha otthon ülnénk a képernyő előtt. Ez egy teljesen más lelki feltöltődés — még akkor is, ha nem tetszett az, amit láttunk, hiszen azt is meg lehet beszélni valakivel.


 

Frissítés!!!: 2019. október 29-én Pámer Csilla, a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának színésznője megnyerte a Pataki-gyűrűt Tóth Manci alakításáért Szép Ernő Lila ákác című szerelmes históriájában. Gratulálunk!
Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Heti Interjúnk rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink