home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Fényes bundában boldog kutyaszív
Bíró Tímea
2021.05.08.
LXXVI. évf. 18. szám
Fényes bundában boldog kutyaszív

Fellélegezhet az a gazdi, akinek eddig gondot okozott a kutyafürdetés, nemrég ugyanis két kisállatmosó is nyílt Vajdaságban, az egyik Szabadkán, a másik pedig Magyarkanizsán. Mosásra, bolhairtásra és szárításra lesz lehetőség a magyarkanizsai Wish Wash kisállatmosóban, és ha azt gondolnánk, hogy erre csak nyáron van szükségük a négylábúinknak, akkor a folytatásban megbizonyosodhatnak róla, hogy egy felelősségteljes kutyatartó egész évben törődik a kutyája külsejével.

A magyarkanizsai Bem házaspár sikeresen pályázott a Prosperitati Alapítványnál, így hamarosan megnyitják a térségünkben újdonságnak számító kisállatmosót. Bem Željka lapunknak elmondta, mivel ők maguk is nagy állatbarátok, nagyon megörültek, amikor ráleltek az eladó kutyamosóra, és úgy döntöttek, hogy szerencsét próbálnak a Prosperitati pályázatán.

— Már sokan érdeklődtek, mikor üzemeljük be a mosót, mert ez nagy segítség lesz főként azok számára, akik lakásban tartják a kutyát, és nem tudják hol megfürdetni a házi kedvencet. A kutyamosóban egy automatába kell bedobni 500 dinárt, melyért cserébe 5 percen át használhatják a gépet, és természetesen le lehet állítani a számlálót addig, amíg a gazdi belemasszírozza a kutya bundájába a samponos vizet. A vízen kívül bolhairtó folyadékkal is át lehet mosni az állatot, a végén pedig egy magasnyomású szárítóval tudjuk megszárítani a bundáját. Fontos elmondani, hogy nemcsak nyáron, hanem a hűvösebb évszakokban is el lehet hozni a kutyát megfürdetni, hiszen fűtve lesz a helyiség. A kisállatmosón belül szeretnénk működtetni a kutyakozmetikai részleget is, túl vagyok ugyanis egy képzésen, jelenleg pedig a gyakorlati részét végzem Szabadkán. A kutyakozmetikai kezelésre előzetes bejelentkezés szükséges, de fürdetni bármikor lehet a házi kedvenceket. Törülközőt nem kell hozni, azt adunk, úgyhogy a gazdinak valójában csak a szállítást kell megoldania — mesélte a tulajdonos.


A Wish Wash kisállatmosó Magyarkanizsán

A kisállatmosó 8-tól 21 óráig várja majd a bundás állatokat, akik a nap bármely szakában felfrissülhetnek, megszépülhetnek.

Ladocki Dolli, a Tisa-Vet állatorvosi rendelő munkatársa több mint huszonöt éve dolgozik kutyakozmetikusként, így nála tapasztaltabb személyt aligha kérdezhetnénk meg arról, hogy mégis hogyan kell ápolni a kutyák bundáját, szőrzetét. A kutyakozmetikus elmondta, hogy az állat bundája leginkább arról árulkodik, hogy minőségi táplálékot adunk-e a házi kedvencünknek.

— Ha megfelelő összetevőjű tápot kap az eb, akkor a szőre fényes, nincs vele probléma, a bőre sem ont magából kellemetlen szagot. Véleményem szerint évente minimum két alkalommal kellene kutyasamponnal megfürdetni vagy kutyakozmetikushoz vinni a kutyát. A fürdés után jobban hullik a szőre, ezáltal pedig könnyebb azt rendbe tenni. A lakásban tartott ebek esetében elég, ha kéthetente fürdetjük őket, ennél gyakrabban semmiképp sem ajánlott, természetesen a talpukat tiszta vízzel akár mindennap megmoshatjuk. Fontos tudni, hogy a kutyák bőrén van egy egészséges zsírréteg, melyet a samponos fürdőzéssel lemosunk, és három nap kell, mire az újratermelődik. Ha túl gyakran fürdetjük a háziállatunkat, akkor teljesen felborul a szőr- és bőrháztartása, aminek következtében hámlani fog a bőre, hullani fog a szőre, viszketés, bőrpirosodás jelentkezhet. Tiszta vízzel bármikor meg lehet mosni a kutyát, illetve ma már léteznek olyan törlőkendők, amelyek az ő pH-értékükre vannak kifejlesztve, ezért bátran használhatjuk őket — emelte ki a kutyakozmetikus, aki arra is figyelmeztetett, hogy ne fürdőkádban áztassuk az ebet, hiszen az a fontos, hogy kellően kimossuk a bundájából a samponos vizet.


Ladocki Dollitól minden négylábú csinosan távozik

A kutya kívül-belül akkor egészséges, ha megfelelő táplálékkal etetjük. Ahogyan a csirkehúsra kialakulhat allergia, ugyanilyen kerülendő lehet a liszt is, tehát ha allergiás tünetek jelentkeznek, akkor ne adjunk a négylábú családtagunknak kenyeret, péksüteményt. Vannak olyan kutyafajták, amelyek rendkívül érzékenyek, ezért mielőtt úgy döntenénk, hogy ők lesznek az új családtagok, arra is gondoljunk, hogy a szőrápolásuk és az étkeztetésük külön odafigyelést igényel. Ilyen például a westie, a bichon, a beagle vagy a basset hound.

— Nem győzzük hangsúlyozni, hogy a hosszú szőrű kutyák esetében különösen fontos, hogy rendszeresen átfésüljük a bundájukat, hogy ne keletkezzenek csomók a szőrükben, illetve a fürdetés előtt is át kell fésülni őket, mert a csomók a sampon és a víz hatására összenemezelődnek. A bundaváltást is megkönnyítjük, ha kifésüljük a kihullott szőrt. A bolhaporokkal kapcsolatban el kell mondanom, hogy ma már sajnos semmit sem érnek, mert a bolhák már immunisak rájuk, ezért inkább a bolhairtó sampont vagy a bolhanyakörvet javaslom, megelőzésre pedig a tabletta a legjobb, vagy pedig az olyan cseppek, amelyek távol tartják a vérszívókat. A bolhanyakörv csak akkor hatásos, ha érintkezik a bőrrel. Mint annyi minden másban, itt is a megelőzés a legfontosabb, ezért én a tablettát tartom a legészszerűbbnek, hiszen az a kullancstól vagy a szívférgesség kialakulásától is megóvja az állatot. A szőrápolás és a paraziták elleni védekezés mellett ugyanilyen fontos a fültisztítás, mely különösen az olyan lógó fülű kutyáknál ajánlott, mint a basset hound, hiszen náluk fokozottan jelentkezhet a gombásodás, a bepállás, felbukkanhatnak az élősködők, a baktériumok. Fontos, hogy gyakran ellenőrizzük a fülüket. A hosszú szőrű kutyáknak a fülükben is nő a szőr, melyet érdemes kézzel vagy egy érfogó csipesszel eltávolítani, de ez nem fájdalmas, legfeljebb csak kellemetlen lehet.

A szakembertől azt is megtudtuk, hogy az udvaron tartott kutyák körme folyamatosan kopik a betonon, ezért fölösleges vágni, viszont a lakásban élő társaik körme erre nem képes a szőnyegen vagy a padlón, így a rózsaszínű körmöt a fehér részig kell visszavágni, ha pedig fekete körmű a négylábúnk, akkor érdemes felkeresni egy kutyakozmetikust.

— Az udvari kutyák esetében csak akkor léphet fel körömprobléma, ha túlsúlyos az állat, hiszen akkor nem egyformán oszlik el a teher a lábain, így a körmök sem egyformán érintkeznek a talajjal, ezért bizonyos körmei hosszabbak lehetnek vagy befelé fordulhatnak. A két hátsó lábon található farkaskarmot időnként muszáj levágni, melyet ha az állat műtétre kényszerül, akkor érdemes eltávolítani, mert semmiféle funkciója nincs — mondta el Ladocki Dolli.

Aki a nyaralásból sem szeretné kihagyni a házi kedvencét, az a tengerben való lubickolás után mindenképp mossa le tiszta vízzel az állat bundáját, hiszen ahogy az ember, úgy a kutya bőrét is kiszárítja a sós víz.

Kisállatmosók, kutyakozmetikusok, eszközök széles választéka áll rendelkezésünkre, ne sajnáljuk az időt és a pénzt a négylábúink külsejére, mert ez nemcsak szebbé, hanem egészségesebbé is teszi őket.

Fényképezte: Bíró Tímea

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..