Noha 1902-ben Szabadka közönségében nem volt kitörő lelkesedés Lifka Sándor mozgófényképe iránt, 1905-ben - Pazar mozisátorral - újra ellátogatott ide. No, akkor már megért a közönségben a lelkesedés, a szabadkaiak apraja-nagyja elragadtatással rohamozta meg a vetítéseket.
Így alakult, hogy lett nekünk egy Lifka Sándorunk. Azt persze csak szeretnénk hinni, hogy azért maradt köztünk, mert olyan lelkesek voltak a város lakói, hogy a mozis egyszerűen képtelen volt máshová menni. Mozdulni sem tudott.
Ez viszont igaz, mozdulni sem tudott, de annak oka a szerelem volt, bizonyos Beck Erzsébet formájában. Igazán szép történet, ha nem a moziról írnék, ezt járnám körbe: százéves szerelmes pillantás.
Lifka Sándor a Hungária kávéház helyén létrehozta az állandó mozit. Így aztán Kassa és Szeged mellett itt is volt állandó filmszínház.
Remek dolog, ha van mozi.
Gyere, Rozi, a moziba be.
Összesen négy darab mozi volt, ha valaki elfelejtette volna: Jadran, Munkás, Zvezda és Lifka. A Munkást is inkább Rádnicskinak hívták?
A Jadran erkélyén néztem a Csillagok háborújának I. részét, a Zvezdában a Megáll az időt és az Utolsó tangó Párizsbant, a Lifkában pedig... hah! Nem, nem Emanuelle-filmet, hanem a Történelem nevetséges oldalát. A Radnicskiban pedig Louis de Funest, azt, amelyikben a legtöbbet szellentenek.
Közben egyszer sem gondoltam Lifkára, mert az úttörőkkel az a helyzet, hogy elfelejtik őket.
Amikor kettőre redukálódott a mozik száma, akkoriban sokat beszéltek Lifkáról. A helyzet nem vált tűrhetetlenné, mert az emberek rászoktak a videóra, tulajdonképpen az történt, hogy egyre kevesebben jártak moziba, mert otthon videóztak, most sem járnak többen, lehet, még kevesebben, mert a videózók mellé fölcsatlakoztak a dévédézők.
S ez rendben is van. Hosszú utat kell megtenni odáig, hogy újra érdekes legyen a mozi, a kisvárosi mozi.
Kisvárosban is legyen dolby surround system, ha multiplex nem is, de miniplex vagy sineplex és egy csomó más. Mondjuk olyan szék, ahová betehető a kóláspohár.
Lifka saját pénzéből létrehozta a bácsszőlősi mozit. ,,Utolsó éveit Bácsszőlősön töltötte az ottani házában, ápolta szőlejét, gyümölcsösét és saját pénzéből felszerelte a falu első moziját.”
Sokat időztünk irodalmi összejöveteleken egy kishegyesi kocsmában, ami moziplakátokkal volt teleragasztva, sőt egy széksor is volt a valamikori moziból. Már ott sincs mozi.
1989/90-ben zárták be.
Lassan és finoman, apró mozdulatokkal összeér szép vidékünk az emlékezetben: többek között filmekre fogunk emlékezni, és plakátgyűjtők leszünk. Moziplakátokat fogunk gyűjteni.
Gyere, Rozi, ebbe a hátsó udvarba, nem zavar meg senki, mozi volt itt rég.
S ha már nem sikerült értékelnünk a mozivállalat igazgatójának profi hozzáállását, azt, hogy a legjobb, legújabb filmeket a világ mozijaival egyidejűleg vetítik itt is, akkor nekilendülhetünk, s csinálhatunk egy mozimúzeumot: plakátok, Lifka vetítője (a múzeumból) és régi filmek vetítése. Stílusosan kezdhetünk a Megáll az idő című filmmel, de én nagyon szeretném, ha lenne egy Louis Malle-sorozat is, elsőnek a Felvonó a vérpadra. Már csak azért is, mert akkor Miles Davist is hallgathatunk közben.
Ez lesz a régi idők mozija.
Lifka Sándor emlékére, a mozizás emlékére, mindannyiunk emlékére.