home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Felújították a törökbecsei nyári gátat
Zséli Ágnes
2020.07.21.
LXXV. évf. 29. szám
Felújították a törökbecsei nyári gátat

Törökbecsén felújították a Mérges-pusztát övező, 9,5 kilométer hosszú, úgynevezett nyári gátat, mellyel 870 hektár termőföldet, valamint 230 hektár erdőt, legelőt védenek az árvíztől. Az ehhez szükséges támogatást a bánsági település IPA–pályázaton nyerte.

A tavaly januárban megkezdett munkálatok a Szerbia—Magyarország IPA határon átívelő sikeres pályázatnak köszönhetően valósultak meg, melyet Törökbecse a magyarországi Bajával közösen dolgozott ki. A bánáti település önkormányzata a többi közt nagy kapacitású kotrógépet vásárolt, mellyel kitakarították a dús növényzettel benőtt gát felső rétegét. Mindemellett pedig a területet korszerű szenzoros megfigyelés alá helyezték. A sikeres akció a jövőben hozzájárul majd a hatékonyabb árvízvédelemhez, mivel a 9,5 kilométer hosszú gátat vészhelyzetben áttörik, és a Tisza vizét az azt övező árterületre engedik.


A szerző felvételei

Veréb József, aki huszonhat éve a nagykikindai Duna—Tisza—Duna Felső-Bánát vállalat gátőre, jól ismeri a terepet. Azt mondja, a kártevő állatok a legveszélyesebbek. Azt mesélte, a felújítási munkálatok előtt a nyári gát igazán rossz állapotban volt, különösen a harmadik és a hetedik kilométernél.

— Az úgynevezett nyúlgát harmadik kilométerénél a borzok tették a legtöbb kárt, hiszen befészkeltek a töltés testébe. Ez azért veszélyes, mert a ragadozó hálókamrát épít a földbe, ily módon lazítva a töltés tömörségét. Az általuk fúrt alagutakba könnyedén beszivároghat a folyó vize, és ezt a legtöbb esetben komolyan kell venni. A hetedik kilométernél azonban más jellegű gonddal szembesültünk. Ott ugyanis a töltés mindkét oldala homokos összetételű, melyet a magasabb vízállás könnyedén elmoshat. Ez a jövőben nem történhet meg, mivel a laza terület erősítést kapott. A közlekedés is lehetetlenné vált, mivel a gát koronáját folyondár, valamint vadszőlő nőtte be. Ezt is kitakarították, s a koronára földet húztak. Mindemellett azonban a leghatásosabb az, hogy a nyári gát szenzoros megfigyelés alá került. A korszerű berendezés segítségével pontosan tudjuk kísérni a víz hőmérsékletét, a belvíz jelenlétét. Ha nő a talajvíz, akkor a folyó vize könnyedén beszivároghat a töltés testébe. Mindezt azonban a jövőben műszerek által követhetjük, és ha szükséges, gyorsan, idejében reagálhatunk.

Branko Svilengaćin projektvezető kiemelte, a Szerbia—Magyarország IPA határon átívelő közös pályázat több akciót is magában foglalt. A terv sürgős kidolgozásának egyik fő indítéka az a 2010-ben jegyzett történet volt, amikor a több mint 9 kilométeres töltés több helyen megrepedt, nem kis veszélyt előidézve.

— Első lépésünk a kotrógép megvásárlása volt, 81 000 euró értékben. A munkagép az önkormányzaté lett, mely a jövőben is mindenképp segíti majd a hatékonyabb árvízvédelmi intézkedéseket. Az úgynevezett nyúlgát felső burkolata föld, melyet fű, bokrok és fák nőttek be. Ezt mind ki kellett takaríttatnunk, és a tetejére 500 köbméter földet húztunk rá. Nem kis munkálatról volt szó, ezért is pályáztunk az IPA-programra, hiszen önerőből nem tudtuk volna megvalósítani. Ily módon a szomszédos Magyarországgal együtt sikeresebben megvédhetjük településeinket, a termőföldeket az esetleges árvíztől. Olyan kerékpárutat építettünk ki, amely mellett tájékoztató jelzőtáblákat helyeztünk el. A korszerű, szenzoros berendezéshez szükséges befektetés összköltsége 40 000 eurót tett ki. Ez elősegíti majd az esetleges repedések azonnali észrevételét. A projektum magában foglalt egy oktatóprogramot is a község lakosainak. A polgári védelemről szóló, 30 órát felölelő képzést, műhelymunkákat felnőtteknek és negyedikes általános iskolásoknak szerveztük — hallottuk a projektvezetőtől.

A nyári gát munkálatai június közepén fejeződtek be. Az IPA-projektum összértéke 930 000 euró, melyből a felújításra Törökbecsének 311 000 eurót hagytak jóvá.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..