A magyarkanizsai Gyöngyszemeink Iskoláskor Előtti Intézmény Pitypang Óvodájának épületében jelentős rekonstrukciós munkálatok folynak a nyári hónapokban.
A teljes fűtési hálózatot felújítják, kicserélik a hőpumpákat, az új nyílászárók már a helyükre kerültek, augusztus végéig pedig a belső festést is elvégzik, hogy szeptember 2-án az óvodások egy teljesen megújult környezetbe léphessenek be. Az intézményben folyó munkálatokat tegnap megtekintette Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa község polgármestere és Nebojša Rakić polgármester-helyettes.
Keller Sándor, a gépészmunkákat végző CIM GAS mérnöke a munkálatok megtekintése közben tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a padló alatt a csövek végét a radiátorok között elvágták, a radiátorokat leszerelték, új csapokat és torlókat helyeztek fel, jelenleg pedig rézcsövekből a csőhálózatot építik.
— A gépházban még vár bennünket a cirkulációs szivattyú és a torlók összekötése is. Ezután vastag acélcsövekből a vezetéket építjük, valamint a Norvégiából érkező hőpumpákat helyezzük el. A beltéri munkálatokat a jövő hét közepén fejezzük be, a hőszivattyúkat pedig augusztus végéig helyezzük rá az acélvázra — mondta Keller.
Fejsztámer Róbert polgármester kiemelte, hogy a beruházás igazi értéke télen mutatkozik meg, hiszen egyrészt melegebb lesz a termekben, másrészt a fűtés költségeinek csökkenése látható lesz a számlán, melyet az önkormányzat fizet.
— A demográfiai minisztériumnál pályáztunk sikeresen, a beruházás összértéke 14,5 millió dinár. Az önkormányzat önrészként 3,5 millió dinárról gondoskodott, de a Magyar Nemzeti Tanács is támogatta a projektumot további 3,5 millió dinárral. Az MNT-nek köszönhetően lettek kicserélve a nyílászárók, és az épület festését is ebből tudjuk fedezni. Ezek azok a projektumok, amelyeket közös összefogással, minisztériumi, tartományi titkársági, nemzeti tanácsi és önkormányzati támogatásokkal be tudunk fejezni, amivel új lehetőséget teremtünk az intézmény működésére. A fejlesztés kívülről kevésbé látszódik, de az ősztől a gyerekeink egy olyan óvodába járnak majd, ahol nem kell azon izgulni, fáznak-e. Ezek olyan beruházások, amelyeket az önkormányzat mindig igyekszik kihasználni — mondta Fejsztámer.
A munkálatok végeztével szeptembertől egy teljesen felújított, korszerű épület várja majd az ovisokat.
Még több kép!▼