home 2024. november 12., Jónás napja
Online előfizetés
Felismerés
Perisity Irma
2005.12.13.
LX. évf. 50. szám

Szerinte, de szerintem is nagyon jól rendezte el a Teremtől, hogy képesek vagyunk - időnként talán megkésve - felismerni olyan dolgokat, eseményeket, amelyek jelentőségét a történésük pillanatában nem tudjuk felmérni. Nagyon üdvös dolog, mert ha eljutunk a felismerésig, már csak egy lépés hiányzik,...

Szerinte, de szerintem is nagyon jól rendezte el a Teremtől, hogy képesek vagyunk - időnként talán megkésve - felismerni olyan dolgokat, eseményeket, amelyek jelentőségét a történésük pillanatában nem tudjuk felmérni. Nagyon üdvös dolog, mert ha eljutunk a felismerésig, már csak egy lépés hiányzik, hogy mindent helyre tegyünk. És talán ennek az egyetlen lépésnek a megtétele a legnehezebb, mert olyan kétségek terhelik, mint például: helyrehozható-e, nincs-e túl későn?
- Ha nem volna igaz, és nem fájna tőle annyira a szívem, magam is úgy gondolnám, hogy az én történetem egy filmbe illő ,,love story' - mondja a harmincéves szemrevaló fiatalember. - Ha sokáig élek, talán az évek majd megadják rá a választ, miért is akar az ember sokszor elérhetetlen dolgokat, vagy miért nem képes belenyugodni abban, amit úgysem tud meg nem történtté tenni. Még most, csaknem öt év után is napjában többször felteszem magamnak ezt a kérdést, de sehogyan sem találom rá a választ. Mindenki azzal vigasztal, hogy az idő majd megteszi a magáét, de azt senki sem tudja megmondani, mennyi időre van szükség ahhoz, hogy ismét elfogadjam az életet, és meg is találjam benne a helyemet a nélkül a személy nélkül, akinek hiányában semminek sincs értelme. Testvérem nincs, apa nélkül nevelt fel az édesanyám. Tizenéves voltam, amikor elmesélte, hogy az apámnak megismerkedésük idején már volt felesége és két gyereke, akikről anyám semmit sem tudott. Amikor anyám közölte vele, hogy terhes, akkor vallotta be, hogy neki családja meg két gyereke van, és nem nagyon, sőt egyáltalán nem kíván még egyet, különösen nem házasságon kívülit. Anyám a terhesség ötödik hónapjában felmondott a munkahelyén, és ide költözött. Volt egy kis megtakarított pénze, így kihúzta a terhességet és a szülést anélkül, hogy a szüleitől kellett volna segítséget kérnie. Azt hiszem, meg sem kapta volna tőlük, mert a nagyszüleim az anyám ,,erkölcsi vétke' miatt engem sem nagyon fogadtak el. Nekem egészen középiskolás koromig az anyám jelentette az egész világot. Egy rendkívül bátor, dolgos, csupa szív teremtés volt, aki az életét teljes egészében nekem szentelte. De ,,keményen' szeretett, ahogyan ő szokta mondani, nem volt érzelgős, idejében és sikeresen nevelte belém az emberségesség minden szabályát. Egészséges, normális fiúvá serdültem, akinek az volt a vágya, hogy olyan nővel hozza össze a sors, akit egész életében szíve minden melegével tud majd szeretni. Anyám azt mondta, ez egészen természetes, hiszen csonka családban nőttem fel - ami pedig nem természetes.
Az érettségi bulin ismertem meg a feleségemet, aki ugyan más középiskolát fejezett be, de három intézmény végzős növendékei együtt ünnepeltek. Még most is látom, ha behunyom a szemem: világoskék, átlátszó anyagból volt ruhájának a fölseje, és amikor táncolt, lófarokba kötött haja vidáman ugrált a tarkóján. Elbűvölő jelenség volt, nem tudtam róla levenni a szemem. Csaknem egy évig udvaroltam utána neki, és amikor megkaptam a katonai behívót, megbeszéltük, hogy odaköltözik anyámhoz. Az apja elég furcsa természetű ember volt, sűrűn részegre itta magát, azt hiszem, szívesen jött el hazulról, már csak azért is, mert az anyámmal nagyon jól kijöttek egymással. Tizenegy hónap után leszereltem, és utána rögtön megtartottuk az esküvőt. Tudja, most akármit mondanék, annyira közhelynek tűnne, hogy meg sem kísérelem leírni, mennyire boldogok voltunk. Én a szó legszorosabb értelmében imádtam a feleségemet, este azzal hunytam le a szemem, hogy hálát adtam az égnek, amiért az enyém lehet. Az esküvőnk után valahogy az anyám is más lett. Ellágyult, ha ránk nézett, könnyes lett a szeme. Gyakran mondta, hogy minket látva neki már semmi sem fáj, nem kéri számon a sorstól az ő élettörténetét, az ő útja, élete beteljesedett. A feleségem és én is gyereket akartunk, de az első évben sehogyan sem jött össze. Nem bővelkedtünk ugyan anyagiakban, de szilárdan elhatároztam, ha kezeltetni kell magunkat, hát mindent megteszünk, hogy gyerekünk legyen. Aztán végre megtörtént. Amikor az orvos megmondta, hogy a terhesség harmadik hónapjában van, azt hittem, a szívem kiugrik helyéből. De az orvos különféle vizsgálatokat javasolt, és amikor mindent végigjártunk, kitűnt, hogy a feleségemnek valamilyen komoly vesebetegsége van, ami kérdésessé teszi a baba kihordását. Őszintén megmondták, ha a terhességet ki is hordja, a szülésre rámehet az élete. Javasolták a terhesség megszakítását, de a feleségem hallani sem akart róla. Valóban nagyon jól érezte magát, mindig azt hangoztatta, hogy egy huszonkét éves nőnek bármilyen baja van is, egy álmodott terhességet biztosan ki tud hordani. Igazából ez alatt az idő alatt virágzott ki. Csodálatosan szép és kívánatos volt, meg végtelenül boldog. Anyámmal órákig tudtak mászkálni a városban a babaholmis üzleteket bámulva. Nekem naponként fogadalmat kellett tennem, hogy leendő gyermekünket a világon a legjobban szeretem majd, de legalább annyira, mint őt. Próbáltam vele megértetni, hogy az életemnek ő az egyetlen értelme, a kisbabánk csak ennek a felemelő érzésnek lesz a koronája.
A terhesség nyolcadik hónapjában volt, amikor meghalt a nagymamám. Az esküvőkomám kölcsönadta a kocsiját, hogy anyámat elvihessem a temetésre. A feleségem is velünk akart jönni mindenáron, azt mondta, a temetőbe nem megy majd el, de ott akar lenni velünk, meg szeretné ismerni nagyapát, ha már a nagyit nem ismerhette meg. Anyám is egyetértett vele, hát mindhárman elmentünk. Három nap múlva indultunk haza. Becskerek környékén jártunk, amikor egyszer csak egy nyerges vontató áttért a mi oldalunkra, és frontálisan összeütköztünk vele. Az anyám, aki mellettem ült, a helyszínen meghalt, a feleségem pedig két nap múlva a kórházban. Én négy napig feküdtem eszméletlenül, a csípőm tört el, agysérülést szenvedtem. Amikor magamhoz tértem, anyósom ült az ágyam mellett. Behívta az orvost, és ő közölte velem a történteket. Meg azt is, hogy császármetszéssel sikerült a babát megmenteni. Egészséges fiam született. Azt hittem, megőrülök. A kórházi személyzet és az anyósom szinte őrangyalként állt felettem, de én hallani sem akartam a világról. Néhány nap múlva anyósom megkérdezte, akarom-e látni a fiamat. Én sírva üvöltöttem, hogy a feleségemet akarom, senki mást ezen a világon. Ha ő nincs, ha nem tudunk együtt örülni, akkor nincs is értelme az életnek. Őszintén és szégyenkezve mondom el, gyűlöltem azt a kis teremtést, akinek a világrajöveteléért a feleségem az életével fizetett. Egyszerűen nem tudtam elfogadni, hogy hozzám tartozik. Anyósom vitte haza a babát. Amikor két hónap elteltével - két sebészeti műtét után - én is kikerültem a kórházból, nem mentem haza. Kosovóra jelentkeztem önkéntesnek abban a szilárd meggyőződésben, hogy ott majd biztosan meghalok. Három hónapot bírtam ki, aztán átszöktem Olaszországba. Három év kellett hozzá, hogy először jelentkezzem anyósomnak. De az első levélben semmit sem kérdeztem a fiamról, talán féltem a választól. Megtudtam, hogy apósom időközben meghalt, anyósom és a fiam együtt élnek, és apósom kis nyugdíjából meg a mi házunk albérleti díjából tengetik az életüket. Anyósom egyetlen szóval sem hívott, nem kért tőlem semmit, csak rendszeresen tájékoztatott a fiam fejlődéséről. Aztán egy éjszaka, a mólón ülve felidéztem az emlékeimet, és villámcsapásként ért a feleszmélés, miért is fogadtatta meg velem a feleségem, hogy szeressem a babát. Talán megérezte, hogy együtt soha nem örülhetünk majd neki. Hazajöttem, és anyósom nevelésének köszönhetően a fiam szinte azonnal elfogadott. Csodálatos kis lurkó, szakasztott anyja. Az édesanyja sírjánál ígértem meg neki, hogy minden eddigi mulasztásomért kárpótolom.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..