A motoros gumiból készült feje és fehér ellenzős sapkája finom puhasággal simult a kezembe, amikor megfogtam a járművet, hogy újra felhúzzam, elindítsam. A nadrágját valódi anyagból varrták. Fehér alapon lila minták. Lába fémből készült, érzékeny szerkezet, hajtotta a bicajt, pedálozott, ha felhúztam. A csomagtartóféle, amelynek a színe piros és sárga volt, fekete lovakkal, veszettül csengetett. A bicaj pedig berregett, zúgott, csörömpölt. Ha paralimpiát nézek, futószámokat, mindig ennek a fehér sapkás fiúnak a lábát érzem a tenyeremben, ahogyan iparkodik, tekeri a pedált, a fém hegyesen böki minden fordulatnál a lila mintás anyagot. Olyan hihetetlennek tűnt, hogy a lába drót. Idegen a fejétől. Kedves szemétől, mosolygós szájától. Ez egy jókedvű fiú. Csak a lába, mintha szerkezet volna, nem igazi.

A lába természetesen szerkezet, nem igazi. Amint a feje sem, csak az annak tűnik, élőnek. Ami viszont így nem éri. A lába is lehetne igazi, mint a feje meg a sapkája és a nadrágja. Az ingecskéje festett csíkokból áll. Fém testére ráfestett csíkok, a csizmája viszont igazi, fehér és gumi. Gumicsizmája van, azzal tekeri a pedált. Lendkerekes járműve van?

Én nem tudom, mi az a lendkerék. Volt viszont egy zöld autóm, melyet a konyha szürke betonján, amely a rongypokróc felhajtásával bukkant elő, nagyszerűen lehetett túráztatni. Úgy vijjogott, de úgy, hogy nem lehetett tőle megmaradni! És aztán nekilódult, iszonyú sebességgel, árkon-bokron, de főleg a rongypokrócon át, meg sem állt, amíg csak bírta szusszal. Ez a szusz lehetett a lendkerék? És a bicajosnak is ilyenje van? A felhúzókulcs egy lendkerékhez csatlakozik? Vagy ez teljesen eltérő megoldás? Nem tudok ennek utána járni, a zöld autó ripityára tört egy langyos tavaszi délelőttön, amikor is hiábavaló volt minden figyelmeztetés, nem akarózott abbahagynom a túráztatást.

Ennek a motorosnak nincs neve. Nevenincs bátor és kedves bicajosom. Vagy motorosom. Ezt sem tudom eldönteni, mert mintha motor berregne, viszont lábbal hajtja.

Solex.

A ’70-es évek elején a fekete Solex nagy csuda volt! Annak a gyújtása és világítása a műszaki leírás szerint lendkerékmágnessel történik. Egyhengeres kétütemű segédmotoros kerékpár. Úgy rémlik, hajtották, meghajtották, mint Singer a varrógépet.

Singer varrógép.

A nagyanyámnak ilyen varrógépe volt, a hátára emlékszem, a nagyanyám élénk színű virágokkal mintázott műanyag köténybe burkolt hátára, ahogyan teljes figyelmével rágörbül a gépre, amely alól kibuknak a kötények, az övéhez hasonlóak. Eladta őket, többek között ezzel is foglalkozott, amikor az ekcéma miatt beadta a fodrászipart. A jobb kezével hajtotta körbe, a lábával pedálozott. Miután eladták, egy Bagat varrógépet vásároltak az árából. Meg a kötényekből.

Ez a nevenincs bicajos, vagy éppenséggel motoros, akinek drótból készült a lába és drótból készült a keze is, melyet hozzáforrasztottak a jármű kormányához, csak körbe tudott járni. A fejét is éppen úgy tartotta, egy kicsit balra. Mint akit huzat ért, vagy enyhe szélütése lett volna. Miközben a fejét finoman, de ügyetlenül balra tartotta, a zörgő motor rótta a köröket, veszettül csöngettek a fekete lovak a piros-sárga csomagtartón, a festett fekete lovak, a csöngő, a pörgő, majd lassuló kulcs, melyet finoman kellett felhúzni, finoman és óvatosan, nehogy megpattanjon a rugó.

Ilyen volt ez a játék. Finom mozdulatokat követelt meg a „kötött” pályán mozgó motoros, ha simogattam a nadrágját, megijedtem, félelmetes volt a drót, a fémes érintés, mintha sérült lett volna, mintha protézise lett volna, pedig dehogy! Ilyen volt a keze-lába. Épkézláb volt, csak éppenséggel ilyen. Nem merült fel a gyártóban, hogy ijesztő lehet a finom, mosolygós gumifej után a drót érintése. Kaucsukbabák tapasztalata után.

Mégis a legkedvesebb játékom volt. Nem rontottam el, nem húztam túl.

Solex már régen nincs.

Singer varrógép már régen nem berreg.

Csak ez a suta fiúcska, ez a trieszti motoros őrzi egy letűnt világ emlékét. A hetvenes évek első felének zajait. Berregő neszeit.

— Talán valami jelentőséggel bír ez a motoros? — húzta fel a szemöldökét a szöveg, vájta oldalamba mutatóujját. Gunyorosan sunyorgott, hogy rajtakapott engem. Rajtakapott azon, hogy egy semmiséggel piszmogok. Nosztalgiába burkolózom. Most az egyszer igaza van. Hallgatok. Egy kicsit félrefordítom a fejem. Rugókra gondolok. Melyek egyszer csak elfáradnak. Még talán nem.