home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Felhívás a „Kisebbségvédelem Európában” nyári egyetemen való részvételre
2021.04.30.
LXXVI. évf. 17. szám
Felhívás a „Kisebbségvédelem Európában” nyári egyetemen való részvételre

A Kisebbségi Jogvédő Intézet 2021-ben immár tizedik alkalommal rendezi meg a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemet, idén, a járványhelyzetre tekintettel, ismételten online formában. A program célja, hogy felkutassa azokat a joghallgatókat, doktoranduszokat, kezdő jogászokat, akik a téma iránt kellően elhivatottak, jövőbeni szakmai tevékenységük során érdemben kívánnak a külhoni magyarok jog- és érdeksérelmeivel érdemben foglalkozni.

A nyári egyetem idén kiemelten fókuszál az európai regionális, nemzetközi szintű jog- és érdekérvényesítésre, különös figyelmet szentelve az Európa Tanácsnak, melynek elnöki tisztségét május végétől november közepéig Magyarország tölti be. Előadónak olyan jogászokat, politológusokat, szociológusokat és politikusokat kérünk fel, akik a terület elismert szakértői, széleskörű tapasztalattal, tudományos háttérrel rendelkeznek. A képzés elméleti és gyakorlati jellegű oktatási modulokat is tartalmaz, nyelve magyar.

Az oktatási modulokon túl, a program lehetőséget ad a fiatal hallgatók gyakorlati kutatási, előadói kompetenciájának fejlesztésére, játékos feladatokkal színesítve a nyári egyetemet. Célunk – még online formában is – a hosszútávú közösségfejlesztés és a hallgatóinkkal való kapcsolattartás, mivel intézetünk a nyári egyetemen túl is számos lehetőséget kínál hallgatóinknak, így például minden évben több gyakornoki programot indítunk, tanulmányírói pályázatot hirdetünk. Emellett a Kisebbségvédelem című folyóiratunk egész évben rendelkezésre áll a publikálni kívánó fiatal kutatók és hallgatók előtt. Részleteket itt találja: https://www.kji.hu/folyoirat/

A Kisebbségi Jogvédő Intézet a nyári egyetem által egy olyan szakmai műhelyt kíván biztosítani a hallgatóknak, ahol lehetőségük nyílik az egymással, valamint az oktatókkal történő párbeszédre, tapasztalatcserére, emellett elmélyíthetik a nemzetközi kisebbségvédelemre vonatkozó ismereteiket. Az előadásokon kívül kiscsoportos online foglalkozásokra és konzultációkra, mentorálásra kerül sor.

Tavalyi előadóink voltak többek között:

  • Varga Zs. András, a Kúria elnöke, a Velencei Bizottság tagja, prodékán, tanszékvezető egyetemi tanár (PPKE-JÁK, Közigazgatási Jogi Tanszék)
  • Szilágyi Péter, miniszteri biztos
  • Bándi Gyula, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes, tanszékvezető egyetemi tanár (PPKE-JÁK, Környezetjogi és Versenyjogi Tanszék)
  • Varga Péter, nemzetpolitikáért felelős diplomata
  • Manzinger Krisztián, egyetemi adjunktus, KRE ÁJK
  • Vizi Balázs, tudományos tanácsadó, MTA TK KI
  • Juhász Hajnalka, Országgyűlés Külügyi Bizottságának alelnöke
  • ifj. Toró Tibor, adjunktus, Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, kutató, Kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet
  • Fiala-Butora János, tudományos főmunkatárs, MTA TK JTI
  • Ablonczy Balázs, történész, Lendület-Trianon 100 Kutatócsoport
  • a Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársai
  • a KJI munkatársai, gyakorlati jogvédelmet folytató partnerei

Az idei online nyári egyetem július 14. és 17. között kerül megrendezésre

A jelentkezés feltételei

 

Kiknek a jelentkezését várjuk?

Elsősorban felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatók, PhD hallgatók, pályakezdő jogászok és az őshonos nemzeti kisebbségek védelmével már foglalkozó fiatalok jelentkezését várjuk.

 

Mely tudomány/szakterületről?

Jog- és államtudományok, politológia, nemzetközi tanulmányok, esetlegesen egyéb, a kisebbségvédelemhez kapcsolódó releváns területek.

 

A jelentkezéshez szükséges dokumentumok:

1. A Kisebbségi Jogvédő Intézet honlapjáról (www.kji.hu) letölthető regisztrációs ív

2. Magyar nyelvű, fényképes szakmai önéletrajz

3. Motivációs levél

4. Hallgatói jogviszony igazolása (alap, mester, osztatlan vagy doktori képzésről), végzett jelentkezők esetén a diploma másolata, kisebbségvédelemmel már foglalkozó fiatalok esetén szervezetük megnevezése, esetleg rövid ismertetése

 

Hova és meddig várjuk a jelentkezést?

A pályázati anyagot az jogvedo.intezet@kji.hu e-mail címre kérjük elküldeni.

Jelentkezési határidő: 2021. június 15.

A pályázatok elbírálásának menete:

1. A felhívásban szereplő feltételeknek megfelelő és hiánytalan pályázati anyagot benyújtó pályázókkal a nyári egyetemet szervező intézet munkatársai előre egyeztetett időpontban rövid videóbeszélgetést folytatnak. Ennek célja a pályázók szakmai felkészültségének felmérésén túl, az esetleges kérdések megválaszolása, a szervezők és a nyári egyetem részletesebb előzetes bemutatása. Az interjúkra várhatóan 2021. júniusának második felében között kerül sor. Igény esetén, több alkalmat is biztosíthatunk, tekintettel a vizsgaidőszakra stb.

2. Az interjúkat követően megtörténik a nyári egyetemre felvételt nyert pályázók kiválasztása. A pályázók kiértesítése előreláthatólag június 30-án történik meg.

 

További információkért forduljon bizalommal dr. Köböl-Benda Vivienhez, vagy dr. Wágner Tamáshoz, a Kisebbségi Jogvédő Intézet munkatársaihoz:

Köböl-Benda Vivien: benda.vivien@kji.hu                      

Wágner Tamás: wagner.tamas@kji.hu

 

A nyári egyetemre történő jelentkezés előtt, kérjük, hogy olvassa el a KJI adatvédelmi tájékoztatóját: https://www.kji.hu/adatvedelem/

A jelentkezés benyújtásával – erre vonatkozó kifejezés kérés hiányában – a Pályázó hozzájárul az adatkezeléshez, melyet bármikor visszavonhat.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..