A 3. lapszám foglalkozik a többi közt a generálklauzulákkal, vagyis a jogelvekkel, alapelvekkel (Szalma József:Joghézag az európai és magyar magánjogban), 1848-cal mint rendszerváltó évvel (prof. Majdán János:A rendszerváltó év: 1848), valamint a hatalom és az erőszak elkerülhetetlen egybefonódásával (SekulićLarisa:Értekezés az erőszakról és a hatalomról) is.

Dr. Mészáros Zoltán tanulmánya Szabadkához kapcsolódik, méghozzá oly módon, hogy a Szabadkai Történelmi Levéltár iratraktárában talált új forrásanyagnak köszönhetően a Szabadkai Jogi Kar hallgatóinak magyar ajkú összetételébe nyújt betekintést. A Szabadkai Jogi Kar magyar hallgatóinak száma, demográfiai jellemzői és tanulmányi eredményei címet viselő tanulmányban a szerző kitér a magyar hallgatók vallási identitására, földrajzi megoszlására, gazdasági hátterére, eredményeire, valamint arra is, hogy hányan szerezték meg a diplomát vagy a doktori képesítést.

A 4. lapszám egy post-truth tematikus szám, melynek társszerkesztője Szűts Zoltán egyetemi docens, médiakutató, aki ezt írja az előszóban: „Habár a post-truth fogalom értelmezése tudományterületenként változik, alapvetően az álhírek, a deepfake, az összeesküvés elméletek, a nem ellenőrizhető ismeretek, valamint a hazugság igazságként történő becsomagolását és mediatizálását, illetve ennek társadalmi következményeit értjük alatta.”A szerzőket arra kérték, hogy tanulmányok formájában fejtsék ki tudományosan megalapozott véleményüket a hitelesség, az álhírek, az új nyilvánosság vagy az online bizalom kapcsán.

A posztigazság kora és a gyorsuló-lassuló idő címet viselő tanulmány írója, dr. Koltay Tibor azt taglalja, hogy napjainkban rengeteg álhírrel és téves információval találkozunk. Sokan gondolják úgy, hogy a posztigazság korában élünk, ami azt hozza magával, hogy a vélemény és a személyes tapasztalat fontosabb lesz, mint a tények, illetve elmosódik a tények és a vélemények közötti választóvonal. Az álhíreket mi más terjeszthetné gyorsabban és naprakészebben, mint a közösségi média, ahol az aktív felhasználók szívesen osztják meg véleményüket a nagyvilággal. A szerző szerint nincs minden veszve, hiszen az álinformációkat leginkább az elfogult befogadók veszik komolyan, tehát nem terjednek el olyan széles körben, mint gondolnánk.

Hasonló területre viszi el az olvasót Merkovity Norbert(Posztobjektív média és figyelemalapú politika), aki tanulmányában arról is beszámol, hogy a posztobjektív média esetében egy olyan folyamatról beszélünk, amelyben az információtovábbítás mellé stratégiai szándék is járul. Itt nem a tartalmi igazság, hanem az álláspont válik fontossá, hiszen ez gyakran politikai szándék.

Dobos Zoltán meglehetősen tartalmas szövegében a Facebook-posztokat veszi górcső alá (Az álhírre mutató Facebook-posztok jellemzői), azokon belül pedig az álhírek fajtáit vonultatja fel.

Egy elgondolkodtató és tanulságos lapszám született, mely alaposan körbejárja ezt a rendkívül aktuális és terjeszkedő problémát.