home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Fekete Miklós a legerősebb
Tóth Tibor
2022.10.12.
LXXVII. évf. 41. szám
Fekete Miklós a legerősebb

Óriási érdeklődés közepette, mintegy kétezer néző előtt rendezték meg a szabadkai műjégpályán (Kisstadionban) a Hat Nemzet Erősembereinek Versenyét. A végső győzelmet a magyarországi Fekete Miklós szerezte meg, a két szerbiai versenyző, a csantavéri Vékony Attila és Lengyel Péter a 9., illetve a 12. helyen zárták a megmérettetést.

A megnyitóünnepségen elsőként Kern Imre, Szabadka alpolgármestere köszöntötte a Magyarországról, Romániából (pontosabban Székelyföldről), Lengyelországból, Csehországból, Szlovákiából (Felvidékről) és Szerbiából (Vajdaságból) érkezett erősembereket, valamint a népes közönséget.

— Nagyon örülök, hogy ennyien kíváncsiak a versenyre, álmomban sem gondoltam volna, hogy tele lesz a Kisstadion. Ez is azt mutatja, érdemes ilyen rangos versenyeket a városunkba hozni, hiszen a közönség érdeklődik irántuk.


Versenyzők, szervezők

Fekete László kilencszeres világbajnok erősportoló Magyarország belső részén, a Veszprém megyei Ősiben született, ahonnan harmincnégy éve kapcsolódott be a versenysorozatba.

— Már pályafutásom kezdetén megfogadtam, hogy igyekszem minél jobb helyezést elérni, és bebizonyítani, hogy magyar ember is képes megszerezni a világ legerősebb embere címet. Karrierem során minden magyarért harcoltam, határon innen és túl, a szívem és az erőm az önöké is volt, nem csak a határokon belül élő magyaroké. Kilenc világbajnoki címet nyertem, és immár tizenkilenc éve fennáll a kőgolyóemelésben döntött világcsúcsom. Egyetlen versenyen sem kaptam meg az esélyegyenlőséget, mert mindig olyan ellenfeleim voltak, akik teljesítménynövelő szerekkel éltek, csak én mentem oda sonkával és vöröshagymával. Jövőre hatvanöt éves leszek, azok a versenyzők viszont, akikkel pályafutásom első két évében versenyeztem, már nincsenek az élők sorában. 2006-ban kettészakítottam az erősemberek sportját, és amerikai összefogással megalapítottuk a Natúr Erősemberek Szövetségét. Itt csak azok versenyezhetnek, akik vállalják a doppingellenőrzést. Boldog vagyok, hogy teljesült szívem vágya, és Szabadkán versenyt rendezhetek.


Vékony Attila kőgolyóemelés közben

A köszöntők után elkezdődött a megmérettetés, melynek első számaként öt, egyenként 130, 140, 160, 180 és 200 kg-os kőgolyót kellett a versenyzőknek átlendíteniük a 130 cm magasra tett lécen. Ez a szám a nyolcszoros natúrvilágbajnok Fekete Miklósnak sikerült a legjobban, aki mind az öt kőgolyóval sikeresen megbirkózott. A gumikerék-forgatás (a 450 kg súlyú gumikereket négy alkalommal kellett megfordítani) nagyon szoros végeredményt hozott, hiszen mindössze egyetlen másodperc döntött Fekete javára. Rendkívül látványosra sikeredett a sziklacipelés (170 és 190 kg-os súlyt kellett vinni 15 méteren át) és a súlyok (200, 240, 280 kg) több lépcsőfokra való felhelyezése is. A sláger az utolsó szám, a 7,5 tonnás kamion elhúzása volt, és itt dőlt el a végső győztes kiléte is Fekete Miklós és a csehországi, egyébként igazi showman és a közönség kegyeibe azonnal beférkőzött Zdenek Vávra között. A magyarországi klasszis végül 64 pontot gyűjtve szerezte meg az 1. helyet az 58 pontot elért Vávra és az 56 pontos romániai Kiss Attila előtt.

— Szabadkát pozitív csalódásként élem meg, hiszen erősemberversenyen ekkora tömeget már nagyon rég láttam. A mai megmérettetés jól alakult, végig kiegyensúlyozottan versenyeztem. A sziklacipelésnél egy kicsit meginogtam, egy pillanatra rosszul is lettem, végül összeszedtem magam, és bevittem a célba a 190 kg-os sziklát is. Összességében örülök az egész napnak, remek eseményt láthattak a nézők. Novemberben lesz egy újabb nemzetközi verseny, néhány nap pihenés után arra próbálok felkészülni — nyilatkozta Fekete Miklós.


Fekete Miklós a 190 kg-os sziklával halad a cél felé

A 12. helyen végzett csantavéri Lengyel Péter elmondta, az erősembersportot három, az edzőtermi súlyzós edzéseket pedig huszonegy éve űzi.

— Nincs lehetőségünk az itt használt eszközökkel gyakorolni, mert kőgolyóval, sziklával csak a versenyen találkozunk. Tavaly és az idén is megnyertem egy selejtezőt, így beléphettem a profi ligába, melyben a mai volt az első bemutatkozásom. Sérülten versenyeztem, ami meg is látszott a teljesítményemen. A kőgolyóemelésben a sérült bicepszem akadályozott, a gumikereket nem tudtam megforgatni, pedig az nem nehéz gyakorlat. Környékünkön kezdetleges fázisban van az erősport, mindössze hárman űzzük ezt a jócskán sérülésveszélyes tevékenységet.


Lengyel Péter (balról) a 240 kg-os súllyal próbálkozik

A szintén csantavéri Vékony Attila a 9. helyen zárta a viadalt.

— A versenyszámok igen nehezek voltak, a sziklacipelés kifogott rajtam, de ahogy láttam, a többiek is alaposan megküzdöttek ezzel a számmal. Nagyon sokat jelentett hazai közönség előtt versenyezni, mert pluszmotivációt adott számomra. A helyezés is fontos, viszont a lényeg, hogy minden versenyszámot teljesítettem. Egy éve ismerkedtem meg ezzel a sportággal, de edzőteremben és saját testsúllyal már tizenegy éve gyakorlok.

A versenyszámok közötti szünetekben a Rhytmical Dance Club és a Talentum Tehetséggondozó Művészeti Egyesület táncosai szórakoztatták a közönséget. A rangos megmérettetést, melynek fő szervezője Fekete László és az általa vezetett gazdasági társaság, a helyi szervező partnere pedig a Concordia Minoritatis Hungaricae (CMH) és Szabadka Városa volt, mások mellett megtisztelte jelenlétével Kovács Elvira, a Szerb Képviselőház alelnöke, Lálity Urbán Emese, az építésügyi minisztérium államtitkára, Fremond Árpád, a Magyar Összefogás listavezetője és Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője is. 

Fényképezte: Tóth Tibor

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..