Az elsőáldozásra az alkalomhoz illő ünnepi ruhába öltözött gyermekek szüleik kíséretében érkeztek, akikkel együtt vonultak be a bánáti település központjában lévő istenházába. A nem mindennapi, meghitt esemény, az első találkozás az Eucharisztiában jelen lévő Jézussal, az évek, évtizedek múlásával sem halványul el az emberek emlékezetében. Kürti Erzsébet is jól emlékszik a mintegy hatvan évvel ezelőtti elsőáldozásra: — Abban az időben úgyszintén fehér ruhába öltözve, fehér virágcsokorral a kezünkben, kiskoszorúval a fejünkön járultunk az Úr asztalához — jegyezte meg könnyes szemmel Erzsi néni. Hozzáfűzte, azt a napot soha nem feledi el, s a régi családi ünnep pillanatai főleg a templomban idéződnek vissza, ahova a mai napig rendszeresen jár. Úgy véli, az istenházában a mindennapi élethez az égiektől kap erőt.

Keresztény életünk középpontjának számít az Úrral való találkozás. A szülők az ünnepi szertartás keretében csemetéjükkel együtt élik meg a magasztos perceket, amihez áldásukat adják. Link Mayer Krisztina nem először tapasztalta ezt az örömet: — Számunkra ez egy csodálatos nap. Másodszor tudjuk mindezt megélni, most a fiatalabbik gyermekünkkel — hallottuk az édesanyától, aki azt is elmondta, az elsőáldozás a hitet, a szeretetet, a családot, a közösséget erősíti.

A szülőkkel, rokonokkal, hívekkel megtelt istenházában az ünnepi szentmisét Mellár József esperesplébános celebrálta. A kicsik közös énekléssel, versekkel, üzenetek felolvasásával köszöntötték az eseményt.

— Az elsőáldozás erősíti az egyházközösséget — emelte ki a plébános úr. — Ez az alkalom örömünnep mind a híveknek, mind nekem. Az elsőgyónás után, mely a második osztályban történik, újra legalább egyszer meggyóntak a gyerekek, ily módon részesülve a szentáldozásban is. A szülők, nagyszülők, rokonok, valamint Törökbecse egyházközösségének minden tagja osztozik ilyenkor a kicsik örömében.

Az atya arra is rámutatott, hogy az elsőáldozás üzenete nem más, mint az, hogy az Úr Jézus a szentmisében és a szentáldozásban végtelenül vágyódik szeretetet adni.

— Hiszen az Úr Jézus minden szentmisében hív bennünket: „Vegyétek, egyétek, ez az én testem. Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem.” Mi viszont a szertartás keretében szentáldozás előtt azért mondjuk, hogy „Uram, nem vagyok méltó, hogy a hajlékomba jöjj”, mert minden embernek van kisebb vagy nagyobb bűne. Több esetben igazán nem lennénk méltóak, nem érdemelnénk meg, hogy Jézus a szívünkbe látogasson, egyesüljön velünk, ez azonban az ő felhívása, ez az ő ajándéka, s fontos, hogy vele együtt legyünk. Azt mondta Jézus, hogy aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, bennem marad és én őbenne. Így a szentáldozás az egység szentsége is, melyet latinul communiónak nevezünk. Ennek kettős jelentése van, a szentáldozást, valamint a mi Megváltónkkal, a megtestesült Isten fiával történő közösséget, egységet is tükrözi.

„Köszönöm, hogy értem az égből lejöttél,
Fehér szentostyában szívembe költöztél.”

(Szentáldozás utáni ima — részlet)