home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Fehér Anna: „annyi mindent megtudtam a fiamról”
MTVA
2021.05.28.
LXXVI. évf. 21. szám
Fehér Anna: „annyi mindent megtudtam a fiamról”

Kalandos és izgalmas volt az az idő, amelyet Fehér Anna együtt tölthetett tíz éves fiával a pandémia miatti kényszerű otthonlét során. Minderről a közmédia Család-barát című műsorában mesélt a Jászai Mari-díjas színművész, aki családjával most egy születésnapi hétvégére készül.

Úgy érzem magam, mint aki egy hosszú utazásról hazaérve kissé elbizonytalanodva áll vissza korábbi élete megszokott vágányára. Minden régebben ismert és begyakorolt folyamat most döcög” – írta le szemléletesen érzéseit a munkába, korábbi megszokott életéhez történő visszatérés kapcsán Fehér Anna a Duna Televízió Család-barát című műsorában. A Jászai Mari-díjas színművész ismét próbál, színpadi szerepei során három különböző karakter megformálására készül, míg egy játékfilmet is forgat.

Az elmúlt nehéz évben volt számára pozitívum is, főként a kezdeti, egy évvel ezelőtti időszakban, hiszen tíz éves fiával, Barnabással sok időt tudott együtt tölteni.

Fotó MTVA Fotó: Zih Zsolt

„Kalandos és izgalmas volt eleinte az életünk, eljártunk például kettesben futni is. Ezen kívül számomra nagy öröm volt az is, hogy sok időt tölthettem vele, hiszen valószínűleg már soha többet nem leszek vele ennyit együtt. Most februártól viszont az otthoni online oktatás során láttam rajta, milyen magányos tud lenni egy 10 éves, akinek a szocializációja szempontjából fontos a korosztálybeli társaival töltött idő” – mesélte Fehér Anna, akit Novodomszky Éva és Banner Géza születésnapja alkalmából fel is köszöntött a stúdióban. Kiderült, hogy fiával egyszerre ünnepelnek, így most születésnapi hosszúhétvégére készül a család.

A beszélgetés IDE kattintva 60 napig újranézhető a MédiaKlikk felületén. A Duna Televízión látható Család-barát magazin hétköznaponként 10.35-től várja a nézőket a képernyők elé, szombatonként 10.25-től pedig a hétköznapi adások legemlékezetesebb pillanataiból láthatnak válogatást az érdeklődők.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..