home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Falunap Királyhalmon
Tóth Tibor
2022.05.27.
LXXVII. évf. 21. szám
Falunap Királyhalmon

Vasárnap baráti sütéssel-főzéssel és művelődési műsorral ünnepelték meg Királyhalmon a település napját. A délelőtti órákban a kultúrotthon előtti parkban kilenc bogrács alatt lángolt fel a tűz, és megkezdődött a birkapörköltfőzés, melynek Királyhalmon nincs versenyjellege, a cél a barátkozás, a közösségépítés, az összetartozás érzésének erősítése.

A délután a művelődés jegyében telt, hiszen a kultúrotthonban színvonalas program kezdődött, melyen Katona Róbert, Királyhalom Helyi Közössége Tanácsának elnöke szólt a termet teljesen megtöltő közönséghez. Kiemelte, Királyhalom nem dicsekedhet azzal, hogy történelemfordító események zajlottak a területén, és azzal sem, hogy a falu több évszázada lakott település.


Katona Róbert

— A XVIII. század elején Királyhalom mai területén lakatlan pusztaság volt, még kóró sem nőtt. Még visszább tekintve elmondhatjuk, hogy a Duna és a Tisza szabályzásáig itt mocsaras-szikes talaj volt, melyet a török időkben kihasználtak a közelben élők, hiszen elbújhattak az ellenség elől. Idővel a Tiszát és a Dunát szabályozták, a mocsarakat lecsapolták, mivel termőterületre volt szükség. Az 1800-as évek végén a filoxéra tönkretette az európai szőlőültetvények kétharmadát. Rájöttek, hogy a laza, homokos talaj nem felel meg a kártevőnek, ezért a horgosi Kárász-birtokok kiterjesztették területeiket erre a laza, homokos vidékre, ezzel pedig megindult a szőlőtermesztés. Már akkor kiépített vasútvonal haladt át a településen, hiszen 1869-ben adták át a Szeged—Szabadka szakaszt, melyen elődeink a megtermelt terményt, bort és egyéb árut szállították. Egyre több ember telepedett le a faluban, mivel a szőlőben kellettek a munkások, csakhogy az I. világháború közbeszólt, és a gazdák tönkrementek. Később újabb csapás érte a háborúból visszatért embereket: a trianoni békeszerződés következtében egyik pillanatról a másikra idegen ország területén találták magukat. Az ’50-es évek elején elődeink felismerték, hogy az összefogásban rejlik az erő, és megalakultak az első szövetkezetek, melyek nem a termelést, hanem a felvásárlást helyezték előtérbe. A szőlő a ’70-es évek végéig újra megélhetést nyújtott az itt élőknek, de egy kemény fagy elpusztította a szőlőterületek nagy részét, és a lakosok váltottak, a gyümölcstermelésre tértek át. A falu most újra nagy változás előtt áll, mivel a gyümölcstermelés mértéke csökkenőben van, úgy tűnik, újabb profilváltásnak vagyunk részesei. Szemtanúi lehetünk a Szabadka—Szeged vasútvonal felújításának, mely nagy lendületet adhat Királyhalomnak. Csak tőlünk függ, élünk-e a lehetőségekkel, hiszen a határ menti vidékek, a kedvező fekvésüknek köszönhetően, a többi településnél gyorsabban fejlődnek — mondta Katona.


A legkisebbek

A köszöntő után megjutalmazták a 2021. január 1-jétől az idei falunapig született gyermekeket és szüleiket. Királyhalmon az elmúlt szűk másfél évben nyolc gyermek látta meg a napvilágot, ők a helyi közösségtől ajándékcsomagot, a Kolibri a Családokért Egyesülettől pedig a szervezet tagsági kártyáját kapták. A művelődési műsorban a helybeli Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói, valamint a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület versmondói és szakcsoportjai (Rhythmical Dance Club, Bíborka és Pitypang néptánccsoport, Ezerjó Népdalkör, Borostyán citeraszakkör) léptek közönség elé.


A néptáncosok remek hangulatot varázsoltak a terembe

Fényképezte: Tóth Tibor

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..