Fa helyett bronz
Talpai Lóránt
2020.09.24.
LXXV. évf. 39. szám
Fa helyett bronz

Új szobrot kapott Melania Trump — Szuga Josihide lett Japán új miniszterelnöke — Karanténba vonul az ír kormány — Előregyártott házak a menekülteknek

Új szobrot kapott Melania Trump

Felavatták Melania Trump amerikai first lady új, ezúttal már bronzból készült szobrát szlovéniai szülővárosában, Sevnicában. Az új alkotás ugyanazon a hatalmas fatuskón áll, amelyen az előző is, melyet július 4-én, az amerikaiak nemzeti ünnepén ismeretlen tettesek felgyújtottak. „Remélem, ezt már nehezebb lesz tönkretenni” — nyilatkozta Brad Downey amerikai művész, a Melania-szobrok megálmodója. Az új alkotás az előző mása, melyen elég elnagyoltan látszanak Donald Trump amerikai elnök feleségének vonásai, ráadásul — bronz lévén — nem tudták kékre festeni a ruháját, melyet az elnöki eskütételen viselt kosztümről mintáztak.
 

Szuga Josihide lett Japán új miniszterelnöke

Szuga Josihidét választották meg kormányfőnek a japán parlament alsóházában, ahol a kormányzó Liberális Demokrata Pártnak van többsége. Szugára 314-en szavaztak a 462 fős alsóházban. A hetvenegy éves politikus a japán kormány kabinettitkáraként és szóvivőjeként dolgozott nyolc évig elődje, Abe Sinzó miniszterelnöksége idején. Abe, aki az ország történetében a leghosszabb ideig volt kormányfő, augusztus 28-án jelentette be lemondását, romló egészségi állapotára hivatkozva.


Karanténba vonul az ír kormány

A teljes ír kormány otthonról dolgozik, miután kiderült, hogy az egészségügyi miniszter megbetegedett. A parlament pedig a miniszterelnök további utasításáig felfüggeszti tevékenységét. Írországban az elmúlt időszakban folyamatosan nő az új betegek száma. A járvány kitörése óta 1787-en hunytak el koronavírus miatt.
 

Előregyártott házak a menekülteknek

Lengyelország több mint 600 előregyártott házat szállít Szíriába és Görögországba, az ott létesített menekülttáborokba — jelentették be Varsóban. Mateusz Morawiecki kormányfő döntése alapján a napokban 156 moduláris házat Görögországba továbbítanak, még 500-at pedig a legközelebbi hetekben Észak-Szíriába szállítanak — hangzott el a Konrad Szymański EU-ügyekért felelős miniszter, Paweł Jabłoński külügy-, valamint Bartosz Grodecki belügyminiszter-helyettes részvételével megtartott sajtókonferencián.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Világkép rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..