A fiatalokról beszélni hálás feladat, mert mindenki kapcsolódik hozzájuk valahogyan: szülőként, nagyszülőként, tanárként, munkatársként vagy egyszerűen úgy, hogy egykor maga is volt fiatal. Kiss-Kozma Georgina előadása mégsem abból indult ki, hogy a mai fiatalok mennyivel másabbak, mint a korábbi nemzedékek, hanem abból, hogy ez a gondolat egyáltalán nem új. A közönségnek felolvasott idézetekben már ókori és középkori szerzők is a fiatalok romló modorára, túlzott önbizalmára, a tekintély semmibevételére vagy éppen a nyelvhasználat elszegényedésére panaszkodtak. Az előadó ironikusan meg is jegyezte: „Már akkor is tudták, hogy milyenek azok a mai fiatalok.”

Az Ifjúságkutató Intézet empirikus szociológiai kutatásokkal vizsgálja, hogyan gondolkodnak a fiatalok, milyen környezetben élnek, és hogyan értelmezhetők a körülöttük zajló változások. A kutató hangsúlyozta, amikor fiatalokat vizsgálnak, valójában az egész társadalom működésére keresnek válaszokat.

Az első nehézség ott kezdődik, hogy kit nevezünk fiatalnak. A magyarországi ifjúságszociológia hagyományosan a tizenöt és huszonkilenc év közöttieket sorolja ebbe a csoportba, ám az életutak jelentősen megváltoztak. Az iskolai végzettség megszerzése, a munkába állás, a saját otthon, a házasság és a gyermekvállalás korábban gyakran rövidebb, lineárisabb folyamatban követték egymást. Ma ezek az állomások későbbre tolódnak, és nem is mindig ugyanabban a sorrendben következnek. „Az ifjúság mint életszakasz az elmúlt néhány évtizedben radikálisan megváltozott. Hosszabb is lett, és máshogy töltjük a fiatalkorunkat” – fogalmazott az előadó. Családalapítási kérdéseknél ezért egyes kutatásokban már harminckilenc évig emelik a korhatárt.

Az előadás kitért a generációs címkékre is. A veterán, baby boomer, X, Y, Z, alfa és már a béta generáció elnevezés segíthet abban, hogy tudjunk beszélni a társadalmi különbségekről, de könnyen félrevezetővé válik. Kiss-Kozma Georgina szerint ezek a kategóriák azért problémásak, mert teljes generációkat homogenizálnak, és túl gyakran kizárólag a digitális eszközökhöz való viszony alapján magyarázzák a különbségeket.

A mai fiatalokkal kapcsolatban az egyik legerősebb sztereotípia, hogy nehezen köteleződnek el, sokáig nem nőnek fel, és halogatják a családalapítást. A kutatások alapján azonban nem arról van szó, hogy elutasítanák a családot. A fiatalok jelentős része fontosnak tartja, hogy legyen gyermeke, és sokan úgy gondolják, gyermek nélkül nem lehet teljes életet élni. Amikor a jövőjükről kérdezik őket, nagy arányban családban, társ mellett és gyermekekkel képzelik el magukat.

A gond inkább ott kezdődik, hogy a családalapítást szorosan a biztonsághoz kötik. Jobb anyagi helyzetet, saját otthont, stabil munkahelyet és megfelelő párkapcsolatot szeretnének, mielőtt gyermeket vállalnának. „A fiatalok túlnyomó többsége úgy érzi, hogy a család és a karrier között választani kell” – mondta az előadó. Emellett megváltozott az is, mit szeretnének megélni a fiatal éveikben: világot látni, karriert építeni, tapasztalatokat gyűjteni, és csak ezután családot alapítani. Az időben történő gyermekvállalás és az ifjúság teljes megélése így sokak számára egyszerre válik elvárássá, ami jelentős belső feszültséget teremt.

A közélethez való viszony sem írható le azzal, hogy a fiatalokat semmi sem érdekli. A kutatások szerint a politika iránti érdeklődés hosszú ideig alacsony volt, de a közéleti kérdések valamivel erősebben foglalkoztatták őket. A család korábban meghatározóbb szerepet töltött be: az a fiatal érdeklődött inkább a politika iránt, akinek a szülei is, és sokan ugyanarra szavaztak, mint a szüleik. Az utóbbi időben azonban nagy fordulat érzékelhető. A fiatalok politikaihír-fogyasztása egyre inkább az online térbe került. „Tízből nyolc fiatal mondja azt, hogy politikai híreket elsősorban online fogyaszt” – hangzott el.

Ez azért fontos, mert a közösségi médiában gyakran nem puszta tényekkel, hanem már értelmezett véleményekkel találkoznak. Facebookon, YouTube-on, TikTokon vagy Instagramon követett tartalomkészítők közvetítésével jutnak információhoz. Az előadó szerint ennek egyik következménye, hogy véleménybuborékok alakulhatnak ki, és ugyanazt az eseményt két fiatal teljesen más tényértelmezés alapján láthatja.

A magányosság kérdése különösen erős része volt az előadásnak. A fiatalokról egyre gyakrabban jelenik meg az a kép, hogy sötét szobában ülnek, és az arcukat csak az okoseszköz fénye világítja meg. A kutató szerint ez nem puszta túlzás: nemzetközi adatok is jelzik, hogy a fiatalok körében nő a mentális problémák és a magányosság érzése. A COVID csak láthatóbbá tett egy korábban elindult folyamatot. A megoldás viszont nem a digitális pótlékokban keresendő. „A magányosság legfontosabb ellenszere a közösség” – emelte ki Kiss-Kozma Georgina. Szerinte az igazi védőhálót azok a helyek nyújthatják, ahol a fiatalok elfogadó, személyes kapcsolatokra épülő közösségeket találnak.

Az előadás végén a digitális kommunikáció és az emojik használata is szóba került. A személyes kommunikációban a mimika, a hangszín, a testtartás és a szünetek mind segítenek értelmezni a másik üzenetét, online azonban ezek nagy része eltűnik. Az emojik részben ezt próbálják pótolni, de a különböző generációk nem mindig ugyanúgy értelmezik őket. Egy felfelé mutató hüvelykujj lehet egyszerű jóváhagyás, de valaki számára passzív-agresszív jelzés is.

A kutató szerint az emojik használata önmagában nem baj, hiszen barátságosabbá tehetnek egy üzenetet, és segíthetnek érzelmeket kifejezni. A probléma akkor kezdődik, ha a szavak helyét veszik át. Ha valaki egyre kevésbé tudja megfogalmazni, mit érez, nehezebben kér segítséget is. „Ha nem tudjuk szavakba önteni az érzéseinket, nem tudunk segítséget kérni” – figyelmeztetett Kiss-Kozma Georgina.

Az előadás végső tanulsága az volt, hogy a fiatalokról szóló ítéletek ritkán hamisak teljesen, de önmagukban szinte mindig leegyszerűsítők. A mai fiatalok valóban más közegben élnek, mint az előttük járó nemzedékek: hosszabb fiatalságban, digitális információs térben, bizonytalanabb életkezdési feltételek között. Mégsem címkékre, hanem pontosabb megértésre van szükség. A közös pontok, a család, a közösség és a valódi emberi kapcsolatok iránti igény nem tűnt el, csak más körülmények között kell megtalálni a hozzájuk vezető utat