Józsi atya a törökkanizsai plébánia előtt, háttérben a Szent Györgyöt ábrázoló kerámiakép - Szabó Attila fotója

,,A több mint 975 évvel ezelőtt Szent István király által alapított Csanádi egyházmegye a trianoni szerződés után három részre szakadt. Így alakult ki a Szeged-Csanádi, a Nagybecskereki és a Temesvári Egyházmegye. Hogy a Szent Gellért vezetésével elindult három egyházmegye lelki egységét biztosítsuk és bizonyítsuk, a Nagybecskereki Egyházmegye főpásztorának és a helyi Székeskáptalannak a beleegyezésével Főtisztelendő Bogdán József pápai káplán, törökkanizsai plébános úrnak a Szeged-Csanádi Székeskáptalan tiszteletbeli kanonoki címét adományozom” - írja oklevelében Gyulay Endre szeged-csanádi püspök.
Bogdán József lelkipásztori tevékenységét az észak-bánáti magyar falvakban végzi. Odaadó egyházi munkája elismeréseként 2006. január 16-án XVI. Benedek pápa a pápai kápolna lelkészeinek névsorába iktatta őt. Folyamatosan jelen van az irodalmi életben is, több verseskötetet és egy tanulmánykötetet publikált, tagja a Magyar Írószövetségnek.
- Kereken ötvenéves vagyok, és mondhatom, hogy eddig az egyházban nem rendelkeztem semmilyen ranggal, hiszen nem voltam sem püspöki tanácsnok, sem esperes. Március 15-én, amikor a tavaszi lelkigyakorlatra jöttünk össze, akkor közölte a püspök úr a papság előtt velem, hogy XVI. Benedek pápa két bánsági paptársammal együtt a pápai kápolna lelkészeinek a sorába iktatott. Néhány nap múlva meglátogatott a szegedi Fogadalmi templom plébánosa, aki Gyulay Endre szeged-csanádi püspök levelét hozta, melyben értesít, hogy tiszteletbeli kanonokká nevezett ki. Ez ma már inkább csak egy jelképes cím, de nagy elismerés. Én úgy fogadtam ezeket, hogy a jövőben még áldozatkészségesebb, még odaadóbb papja legyek az észak-bánáti híveknek. Olyan kitüntetések ezek, amelyek buzdítanak, és erőt adnak arra, hogy tovább menjek, és tegyem azt, amire a Jóisten hívott. A magyarság, a hívek és az emberek érdekében tovább ténykedem a rám bízott tíz faluban.
* Most milyen megszólítás jár Önnek?
- A hívek továbbra is plébános úrnak szólíthatnak, mert Délvidéken nincs kanonok, sem a szabadkai, sem a nagybecskereki püspökség területén. Járna nekem a kanonok úr elnevezés, de nem várom el. Azt még inkább szeretem, és nagyon kedvesnek találom, ha Józsi atyának hívnak. A legnagyobb rangot én a Jóistentől megkaptam 1983. június 29-én, Péter és Pál napján, amikor Jung Tamás püspököm pappá szentelt. Az is egy kitüntető cím, hogy én a világon vagyok, hiszen Isten akarta, hogy legyek, és adott nekem feladatot. Én nem is álmodoztam ezekről a címekről. Amikor egyházaskéri, oroszlámosi, feketetói plébános voltam, mindig arra gondoltam, talán senki sem törődik azzal, amit teszek, nem értékelik a munkámat, de 23 év elteltével nagy öröm azt érezni, hogy valaki mindig kísér minket, a Jóisten lát bennünket, bárhol vagyunk. Mindkét rangot Húzsvár László püspök atya felterjesztésére kaptam, ami nagy öröm számomra. Április 28-án a szegedi dómban lesz a beiktatásom a temesvári paptársammal együtt, amire már nagyon készülök.
* Az ötvenedik születésnapjára Fohász a déli végeken címmel az Agapé gondozásában megjelent a hatodik verseskötete.
- Ezeket a verseket én magam válogattam ki az elmúlt 25 év terméséből, és valóban, éppen a születésnapomon, január 11-én látott napvilágot. Mindig azt hittem, nem olyan jó dolog az, ha egy pap verseket ír, ha lemezteleníti a saját papi életét. Ebben a kötetben ilyen költemények is vannak, amelyekben kegyetlenül őszintén szólalok meg, és nem játszom semmilyen szerepet, amikor azokról az élményekről számolok be, amelyek engem érnek a vasár- és ünnepnapokon, vagy a szürke hétköznapokon. A papi ember élete is hús-vér valóság, és meg kell küzdenie a mindennapokban saját magával is. Kaptam is ezért kritikát egy-két paptársamtól, egy időben el is hallgattam, de most már úgy látom, hogy nemcsak a világi körökben, hanem az egyházi berkekben is elismerik az irodalmi tevékenységemet, ami, bevallom, jólesik. Nagyon szeretem Kosztolányit, aki így írt, amikor ötvenéves lett: ,,Ötven, jaj, ötven éve - szívem visszadöbben - halottjaim is itt-ott egyre többen”. Ez nagyon megrendített, amikor én is elértem ezt a kort. Ilyenkor mondja az ember, hogy leélte az életének a felét, de szerintem ez már több is, mint a fele, mert nem hiszem, hogy száz évig élek. Ez egy állomás, amikor kicsit elgondolkodunk. A huszonöt év is jubileum, mert 1980-ban kezdtem el komolyabban költészettel foglalkozni, akkor jelentek meg az első zsengéim. Az első és a második könyvem magánkiadásban került az olvasókhoz, ezeket ma már nem nagyon mutogatom, pedig a szívemhez nőttek. Azért akartam ezt az összeállítást, mert az eddig megjelent öt kötetemben vannak olyan versek, amelyeket nem tagadnék meg soha, de tudom, hogy nem jók. Én egyébként is maximalista vagyok ezen a téren, mert szeretnék legalább egy jó verset írni, és nem hiszem, hogy már megírtam volna. Azokat próbáltam az öt könyvből kiválogatni, amelyek szerintem is megütik a mércét, de ennek a megállapítását természetesen a kritikusokra bízom.
* Számos versét megzenésítették már a határon innen és túl. Milyen érzés ilyen formában visszahallani a saját sorait?
- Nagy dolognak tartom, ha egy költőnek megzenésítik a verseit. A legjobban annak örültem, amikor a Kaláka együttes tavaly fellépett itt, a törökkanizsai Szent György-templomban, és meglepetésként előadta a Feszítsd meg szárnyadat című versemet. Bánom, hogy akkor nem rögzítettem, mivelhogy először játszották. A Kaláka együttesnek egyébként sok költő köszönheti a népszerűségét. Az utóbbi időben két versemet emelték ki leginkább, a Fohász a déli végeken és az Anyám, Magyarország címűt. Az utóbbi, ami a december 5-ei népszavazás alkalmából készült, és olyan életérzést fogalmazott meg, amely akkor mindnyájunkat érintett, az Internet révén szinte az egész világban ismertté vált. Többek között egy kárpátaljai együttes is megzenésítette, és fellépett vele Budapesten. 2005-ben a kórustalálkozón, amelyet Kúlán tartottak, 250-en énekelték a Fohász a déli végeken című versemet, amit én is véletlenül láttam az Újvidéki Tévében. Érnek ilyen kellemes dolgok, ami azért jó, mert senki sem ír az asztalfióknak. Az ember szereti magát megmutatni.
* Szent György napja előtt vagyunk. Ön több szállal is kötődik ehhez az ünnephez. A törökkanizsai Szent György-templomban misézik, a plébánia falán Szent Györgyöt ábrázoló kerámiakép van, tavaly Szent György-lovaggá avatták.
- 2005. április 23-án Visegrádon avattak lovaggá, ami szintén nagy élmény volt. Ismeretlen világba kerültem, a királyi palotában kellett letérdelni, karddal érintették meg a jobb vállamat. Szent György-lovagnak lenni nemcsak rang, a lovagrend tagjai nagyon sokat segítenek az anyaországban is, iskolákat építenek, tartanak fenn, templomokat támogatnak. A törökkanizsai plébánia is kapott anyagi juttatást, lovagtársaim segítettek abban, hogy a gyerekeknek csomagokat oszthassak. Lovagiasság, ez is nagyon szép szó, ami kiveszendőben van, már nem használjuk. Az idén is szeretnék eljutni a ceremóniára, mely április 22-én lesz, a Délvidékről Bogner István tanár urat ütik lovaggá, valamint egy katolikus és egy református paptársamat. Mivel a törökkanizsai templom Szent György tiszteletére van felszentelve, minden évben április 24-én van a búcsú. Nálunk nagy hagyománya van ennek a napnak, a szentmise délelőtt tíz órakor lesz. Ilyenkor hazajönnek azok is, akik külföldön élnek, mindenki ünnepel, és nagyon jó érzés ehhez a közösséghez tartozni.