Éva: - Már ötéves korom óta járok, szóval már ez lehet a nyolcadik vagy a kilencedik alkalom. A testvéremnek köszönhetem ezt a korai kezdést, mert ő már régebb óta táncolt, és ő vitt el először a próbákra. Magát a néptáncot 3,5 éves koromban kezdtem, persze, akkor még csak lépegettem, mondhatni egyszerre tanultam a járást és a táncot.
Orsolya: - Jövőre lesz tíz éve, hogy népi táncot tanulok, szóval kicsit később kezdtem, mint Évi.
- Milyen helyezéseket értetek el eddig a tánccsoporttal, és mire vagytok leginkább büszkék?
- A Kőketánc nevű énekes népijáték- és népitánc-vetélkedőn első, második és harmadik helyezést is kaptunk már. Nyáron a Gyöngyösbokrétán, a vajdasági magyar népzenei együttesek és néptánccsoportok szemléjén vettünk részt, de többször szerepeltünk a Szólj, síp, szólj! népzenei vetélkedőn is, melyen általában első helyezést értünk el a moldvai zenekarunkkal.
- A néptánc és a népzene ilyen szorosan összefügg? Mármint: aki táncol, az a népzene iránt is érdeklődik?
- Másodikos korunkban, tehát körülbelül 8-9 éve az idősebbek csoportjából egy fiú kezdeményezte a fiatalabbak népzenei tanítását. Köztük voltak már páran, akik nagyon jól zenéltek, és szerettek volna egy csoportot alakítani a kicsikkel. Eleinte csak pásztorfurulyázni tanítottak minket, később próbálgattuk a dobot és a hegedűt, valamint a furulya más fajtáit. Mostanra persze kialakult, hogy ki miben jó, mi mindketten maradtunk a furulyánál.
- Számomra érdekes, hogy furulya van a zenekarban, mert ha népzenei együttesre gondolok, rögtön a hegedű-brácsa-nagybőgő kombináció jut az eszembe.
- A felállás tájegységektől függ, mi a moldvai stílust követjük. A mi zenekarunkban a furulya, a dob, a hegedű és a koboz hangját lehet hallani.
- Van-e lehetőségetek a külföldi bemutatkozásra?
- Rengeteg meghívást kapunk, de természetesen csak a kis hányadán tudunk részt venni, mivel drága az utazás, és az időpontokat is nehéz egyeztetni. Jártunk Horvátországban, Szegeden, voltunk Budapesten, Budakalászon. Debrecenbe gyakrabban ellátogatunk, mert az ottani néptánccsoporttal nagyon jó kapcsolat alakult ki.
- Milyen mértékben hat ki a magánéletetekre a néptánc és a népzene?
- Még az általános iskolában volt pár egyén, aki csujogatással csúfolódott, de most, hogy idősebbek lettünk, ők is benéztek ebbe a táborba, és mikor átélték az itteni hangulatot, teljesen megváltozott a véleményük. Sőt, volt, aki csatlakozott is a csoportunkhoz, és azóta is a tagja.
- A személyiségetekre is hatással van a hobbitok? Az előbb ugyanis hallottam, hogy népdalokat dúdolgattatok.
- Természetesen, hiszen ez nemcsak hobbi, hanem egy életérzés. Ha valaki megismerkedik néptánccal vagy a népzenével, az a hatását, az élményét bizonyára örök életre őrizni fogja. Például van egy ismerősöm, aki régebben úgy érezte, nincs kedve semmihez, érdektelen, és a sok bulizás ellenére unja az életét, de ahogy elkezdett a népi táncba beletanulni, sokkal motiváltabb lett, teljesen megváltozott.
- Hogyan zajlott a táborban egy nap?
- Hát ''hajnali” nyolckor megpróbálunk felkelni, hogy ne maradjunk le a reggeliről (nem érdemes kihagyni, mert 9 órától már kemény munka folyik). Az idén egész délig táncoltunk, gyakoroltuk a koreográfiákat, és ha valamihez, akkor ehhez kell az energia. Kora délután részt vehettünk volna a kézműves-foglalkozásokon, de ez alatt idő alatt inkább délutáni pihenőt tartottunk. Az idén rengeteg gyerek volt, ennek folytán a foglalkozások is nagyobb szerepet kaptak. Nagyon aranyosak a gyerekek, szeretjük őket, amíg mi punnyadunk, ők szorgoskodnak. Öt órától hétig volt a második táncpróba, ez már lazább, mint a délelőtti edzés. Mindenki érzi a nap végét, az oktatók sem olyan szigorúak. Vacsora után többen hazamentek lezuhanyozni, és visszajöttek az esti előadásra. Első este például volt hangszerbemutató, a következő nap pedig egy vetélkedő, tehát változatos programokban vehettünk részt este kilenctől tízig. Ezután kezdődött az esti élet teljesen kötetlenül, szórakoztunk, viccelődtünk, feloldódtunk, táncoltunk, zenéltünk, énekeltünk... Hajnalban mindenki megkereste a sátrát, és aztán csak reménykedtünk abban, hogy messze van még a reggel nyolc, amikor már haptákban kell állni.
- Jöttek már hozzánk Ausztriából, Horvátországból, Szlovéniából, Erdélyből és Magyarországról is, szóval nincs kimondott határa a tábornak. Mindig kellemes élményekkel távoznak, tavaly, a búcsúzáskor is mondták, hogy alig várják, hogy újra találkozzunk. Vannak, akikkel évente csak egyszer találkozunk, de a távolság ellenére is szoros barátságot kötöttünk velük.
- Ha már ilyen kitartóan néptáncoltok, bizonyára benne vagytok a csoport hard core-jában.
- Igen, így van. Most van kialakulóban két komolyabb csoport, az idősebbek, meg mi, 16-20 évesek. Hét-nyolc pár van a mi bandánkban, és annyira összeszoktunk már, hogy szinte teljesen mindegy, hogyan kombináljuk a párokat. Kevesen vagyunk, mindenki ismer mindenkit, és éppen ez az előnye. A fiúk és lányok aránya nálunk már kiegyenlítődött, de mondjuk, a táborra nézve körülbelül kétszer annyi lány van, mint fiú. Nagyon szeretjük ezt a légkört, és a legjobb az egészben, hogy miközben jól érezzük magunkat, még a hagyományainkat is ápoljuk, és sikereket érünk el. Ez pedig még jobban összekovácsolja a csapatot.