home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
„Ez a vonat, ha elindul, hadd menjen”
Tóth Lívia
2015.02.18.
LXX. évf. 7. szám
„Ez a vonat, ha elindul, hadd menjen”

Csaknem három hónapnyi szünet után március 1-jétől ismét közlekedik majd a sínbusz Szabadka és Zenta között. A tervek szerint naponta négy járat indul.

Szabó Attila felvétele

A tavalyi év vége felé Predrag Polovina, a szabadkai vasútállomás személyi szállítással megbízott osztályának vezetője bejelentette, hogy december közepétől törlik a Szabadka—Zenta—Nagykikinda közötti járatot. A népszerűtlen intézkedést azzal indokolta, hogy nincs elég járművük, ezért azt a vonalat szüntetik meg, amely a legkevésbé kifizetődő. Abban minden bizonnyal igaza volt, hogy csökkent az utasok száma, de ez azért következhetett be, mert a Tisza-parti város felé döcögő, jó öreg sínbusz indulása már korábban bizonytalanná vált. Két napig járt, három napig nem, gyakran több órát késett, vagyis az utasok sohasem tudhatták, hányadán állnak vele, ezért a legtöbben szép lassan hűtlenek lettek hozzá. Különösen azok, akik napi rendszerességgel kénytelenek ingázni, és pontosan kell Szabadkára érkezniük.

A zentaiak azonban nem hagyták ennyiben a dolgot, és aláírásgyűjtésbe kezdtek. Mintegy ötszázan látták el kézjegyükkel azt a kezdeményezést, amelyben kérik a Szerbiai Vasutaktól a személyszállítás visszaállítását Zenta és Szabadka között. Amíg ugyanis járt a régi vicinális, a két város közötti falvak lakossága is szívesen vette igénybe a nosztalgiakupét, melyen ráadásul a viteldíj is jóval alacsonyabb volt, mint az autóbuszon. Egyébként az utóbbi időben a buszjáratok száma is jelentősen megcsappant, éppen ezért váltak népszerűvé a leglátogatottabb közösségi oldalon szerveződő „utazós” csoportok. A március 1-jei újraindítást a Szabadka—Zenta—Nagykikinda-vonalon négy községnek, Szabadka, Magyarkanizsa, Zenta és Csóka önkormányzatának összefogásával, illetve közbenjárására sikerült elérni.

— A tavalyi év végén két levelet is küldtünk a szerbiai közlekedési minisztérium illetékeseinek, a másodikhoz már a polgárok petícióját is csatoltuk. Arra hivatkoztunk, hogy Zenta és Szabadka között a legrövidebb út éppen vonaton tehető meg, hiszen ez a táv csak 44 kilométer, személygépkocsival vagy autóbusszal pedig — akár Csantavér, akár Magyarkanizsa felé — hosszabb, 50-55 kilométer. A viteldíj egy irányba 160, az oda-vissza váltott jegy 256 dinár, az autóbusszal való utazásért viszont — a szállítóvállalattól függően — legalább 500 dinárt kell fizetnünk. Természetesen arra is rámutattunk, hogy a menetrend betartásával az utasok is visszatérnek majd a sínbuszhoz. 

A téma kapcsán az érintett községek képviselői Zentán nemrégiben megbeszélést tartottak Kern Imrével, a szerbiai építésügyi és közlekedési minisztérium államtitkárával. A kérdést egyébként Pásztor István, a Tartományi Képviselőház elnöke is felvetette azon a tárgyaláson, amelyet Zorana Mihajlović miniszter asszonnyal folytatott. Mindezek eredményeként megszületett a döntés, hogy március 1-jétől ismét elindítják ezt a járatot, sőt ígéretet kaptunk, hogy ezen a szakaszon felújítják majd a pályát — nyilatkozta Ceglédi Rudolf, Zenta polgármestere.    

A tervezett menetrend:

Szabadkáról: 4.05, 7.05, 13.20, 16.20

Zentáról: 5.33, 11.00, 14.48, 20.22  

 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..