Ez a ház eladó!

Kedves olvasó,

Alábbi cikkünk weboldalunk előző változatából automatizálva került áthelyezésre, így szövegformázási és megjelenítési hibák előfordulhatnak. Megértésüket köszönjük!

Ez a ház eladó!

- Maros Antal fotójaKanizsamonostor Csókától, a község központjától, tizenkét, a vele egy helyi közösséget alkotó Feketetótól pedig mindössze egy-két kilométernyire fekszik. Az Aranka is itt mocorog a falu közelében, rajta a folyócska legnagyobb átkelőhelyével a ,,Kilenclukú” híddal....

- Maros Antal fotója

Kanizsamonostor Csókától, a község központjától, tizenkét, a vele egy helyi közösséget alkotó Feketetótól pedig mindössze egy-két kilométernyire fekszik. Az Aranka is itt mocorog a falu közelében, rajta a folyócska legnagyobb átkelőhelyével a ,,Kilenclukú” híddal. Csöndes, fogyatkozó település, az iskoláját 1956-ban becsukták, a csárdáját lebontották. 2000 nyarán - olvashatjuk Cs. Simon István feljegyzéseiben - a hatvan háznak száznegyvenegy lakosa volt. Már akkor is sok volt az üres épület, de még tíz év sem múlt el, és az ott élők száma legalább ötvennel lett kevesebb. Ami egy ilyen kis közösség esetében nagyon elszomorító. Nem kell hozzá matematikai zseninek lenni, hogy kiszámolhassuk, hány évtized alatt néptelenedhet el teljesen a három utca. Amelyek közül a leghosszabbat Petőfi Sándorról nevezték el, a legrövidebb viszont az Ifjúság nevet viseli. Hacsak nem történik valami...
A 150 éves ház lakója
Terényi Mária az ebédjét szakítja félbe miattunk. Közben a szomszédasszonyával csevegett, aki jöttünkre indulni készül. Hiába marasztaljuk. Hatvanöt éves vendéglátónk elmondja, délelőtt a másik faluban lévő orvosnál járt, nemrég érkezett haza. Miközben kikísérjük látogatóját, büszkén mutatja a virágoskertjében pompázó nárciszokat, jácintokat, bimbózó tulipánokat. Aztán letelepszünk az asztal mellé. A százötven éves ház konyhájában.
- Nekem itt nincsenek rokonaim, mivel Feketetóról származom, a férjem viszont törökkanizsai - kezd a történetébe a háziasszony, majd felveszi a keze ügyében heverő könyvet. Kálmány Lajos gyűjtése, a Pingált szobák. - Borbély Mihálynak, a mesemondónak az unokája vagyok. Az urammal 1961-ben kerültünk össze, tizenhat éves voltam. Ötévi házasság után született meg az egy szem lányom, most Szabadkán él. Egy unokám van, 21 éves, főiskolás. Azt nem mondhatom, hogy sűrűn itt vannak, de minek is jönnének, van telefon, akkor beszélgetünk, amikor csak kedvünk támad. Februárban jártak itthon disznótorban, az egyetlen testvéremmel együtt, aki Újvidéken lakik. Neki nincs családja. Húsvétkor valamennyien a lányoméknál ebédeltünk. Az unokám fiatalabb korában több időt töltött nálam, de mostanában nyáron mindig dolgozik. Minden munkát elvállal, ami adódik.
Mit mondjak magának, kedves, a faluról? Már százan sem laknak itt, azok között is sok az öregasszony, meg az agglegény. Több, negyven éven felüli férfit tudnék felsorolni, aki eddig nem nősült meg. Éjszaka, ha nem bírok aludni, számolgatom, hányan vagyunk még Monostoron, mennyi az üres ház. Az olcsó eladó házakat sem azért veszik meg, hogy ideköltözzenek, inkább gyümölcsfákat telepítenek a kertbe, vagy jószágokkal foglalkoznak a portán.
Mária néni ízesen, jókedvűen beszél. Olyan igaz, mint ahogy itt ülünk - hallom tőle többször, és azt is megtudom, milyen ember az, akit délután teremtett az Úr. Buta, otromba, barátságtalan. Hogy miért? Mert addigra már kifáradt a Jóisten, és ideje sem maradt az alapos, megfontolt munkára.
- Nyolc éve nincs velem Vilmos, a párom. A férjem halála után 25 kilót fogytam, számos betegséggel kellett megküzdenem. A házat rendben tartom, de a meszelést másra bízom. A kezeim jók, de nem merek semmire sem felállni, fájnak a lábaim. Pedig tavaly még dolgoztam is a földeken. Tizenkét holdunk van, árendában művelik. A traktoron és a gépeken viszont túladtam. Van egy kis nyugdíjam, ami nekem elég, csak a gyógyszerekre kell sok pénz. De az öregek mire költsenek, ha nem orvosságra? Mindent megtermelek, nemcsak magamnak, hanem a lányoméknak és a testvéremnek is. Malacot, fehér csirkét nevelek, kacsát tömök. Kinek adnám, kinek őrizném, ha nem nekik? åk az életem. Én nem éhezem, nem fázom, nekem már nem kell sok semmiből. Szenet sem kell vennem, mert rengeteg fa van a ház körül, ha száz évig élek, akkor is elég lesz.
Megnézzük a ház beosztását, az utcai tisztaszobát, a lánya szobáját, a kemencéset - ahol ő alszik -, majd elköszönünk. Kapok egy csokor nárciszt.
- Itt a jó idő, hamarosan kitesszük a ház elé a kispadot, esténként összegyűlünk, megvitatjuk a falu dolgát, mert nekünk már ez illik. Szeretek beszélgetni, nincs olyan nap, hogy az én kapumat ne nyitná meg valaki, mindenkivel jóban vagyok, fiatallal, időssel egyaránt.
A ''városi lány”
Bálint Emese két gyermek édesanyja: Dávid harmadik osztályos, Rebeka négyéves. A csacsogó szőke kislány azonnal elújságolja, reggelente az apu viszi az oviba, délben a testvérével busszal jönnek haza. A tanító néni és az óvó néni is ott van az autóbuszon, ők is ingáznak - teszi hozzá az anyuka. Mert az óvoda és az iskola egyaránt a szomszéd faluban, Feketetón van. Bálinték háza az utolsó a Felszabadulás utcában, mellettük bokros, fás terület, szemben elhagyottnak tűnő épület. Elég kietlen környék annak, aki először látja. Emese ráadásul Zentáról költözött ide. Az első kérdésemen, azon, hogy megszokott-e már itt, meg sem lepődik.
- Tudtam, hogy ezt kérdezi majd tőlem. Pontosan tíz éve, 1999-ben jöttem ide. Igen, Zentáról, ahova mások költöznek a faluból. Zajlott a háború, én éppen csak abszolváltam az egyetemen, a férjemnek pedig már volt munkahelye. Először a szüleivel laktunk, majd ők átmentek a nagyszülők házába. Akkor még nem gondolkoztunk azon, hogy ez meddig tarthat. Egyelőre maradunk, de én nem zárkózom el attól sem, hogy egyszer majd továbbálljunk. Az édesapám Zentán él, mindig szívesen lát minket.
A miénk az egyetlen bolt a faluban, az a kis kioszk ott a központban, a művelődési háznál. Hattól tíz óráig és délután is nyitva tartok, mindent árulunk, amire szükség van. Ezzel 2002 óta foglalkozom, előtte a feketetói Telekunyhóban dolgoztam. Nem könnyű, mert gyakran az áru után is nekem kell szaladni, jönnek az ellenőrök, az emberek mindent drágának találnak. Azt hiszik, hatalmas a bevételem, de a kiadásokat senki sem számolja. Ha valaminek felmegy az ára, rám haragszanak. Az a gond, hogy kevesen vagyunk, és a népnek nincs pénze.
Nekem a barátnőim Zentán vannak, nem igazán tudom tartani velük a kapcsolatot. Hétközben annyit szaladgálunk a férjemmel, aki Feketetón az állategészségügyi állomáson dolgozik, hogy szinte örülünk, ha a hétvégén nem kell mennünk sehova.
Az egyetemen francia nyelvet tanultam, de nem fejeztem be, maradt hat vizsgám. Most már csak úgy tudnám behozni a lemaradásomat, ha bizonyos időre kimehetnék külföldre, gyakorolnám a nyelvet, aztán itthon levizsgáznék. Kezdetben próbálkoztam, magánórákat tartottam, volt egy diákom. Igaz, Csókáról hozták a szülei, de aztán elmaradt ő is. Latint is taníthatnék, ami iránt bizonyára nagyobb az igény. Néhány középiskolában még előadják, de tanár már alig van.
Egy évtized hosszú idő. Mennyit változott a falu? - érdeklődöm a fiatalasszonytól.
- Nem sokat, habár ez alatt az idő alatt vezették be a telefont, korszerűsítették az utcai világítást. Csak éppen a fiatalok mentek el. Jelenleg négy óvodás és öt kisiskolás jár Monostorról Feketetóra, és talán két felsősünk van a csókai általános iskolában. Mi egyelőre maradunk, de nem tudhatjuk, mit hoz a jövő. A gyerekek még kicsik, de lehet, egyszer majd miattuk döntünk a költözés mellett. Csakhogy a házat, amire annyi pénzt költöttünk, nem lehet eladni. Fürdőszobás, azonnal beköltözhető házat árulnak a faluban kétezer euróért, négy kvadrátos kerttel. Egy másik, a főút mellett, háromfázisú árammal, bebútorozva 1700 euróért kelt el. Pedig itt akkora a csönd és a nyugalom, hogy hétvégi háznak is használhatnák ezeket az épületeket. Nyáron a néptánctábor pezsdíti fel egy kicsit az életet, de újabban az is csak egy hétig tart. Gondolkoztam én már ezen, mivel lehetne színesebbé, és nem utolsósorban hasznosabbá tenni a falu hétköznapjait. A vadászturizmus bizonyára sok lehetőséget rejt, de itt van a Homokosnak nevezett fürdőhelyünk is, amelyet rendbe kellene hozni, kicsit kijavítani az oda vezető utat. Talán akadna erre is egy-egy alkalmas pályázat - töprengett Emese már az utcán állva, miközben kislánya a nyakába csimpaszkodva nevetett a fényképész bácsira.
Hazafelé autózva én is az elhangzott mondatokon töprengtem. A már meglévőn kívül más táborokat, szabadidős foglalkozásokat is lehetne szervezni az érdeklődő általános és középiskolásoknak. Bizonyára akadnak Vajdaság-szerte olyan gyermekek, akik nem láttak még esténként hazavonuló tehéncsordát, nem ettek friss, habos, házi fejésű tejet. Hiszen voltak itt már próbálkozások, például kilenc évvel ezelőtt, amikor a csókai Orpheus Theater műkedvelői a művelődési otthon udvarában készítették el és tartották meg a Pogányok című zenés történelmi színjáték ősbemutatóját.
Aztán ott van pár kilométernyire a kilenclyukú híd, ez a rejtélyes építmény, amelyről szinte senki sem tudja, miért lett éppen olyan, mint a híres hortobágyi társa. Persze, egyvalamiben nagyon is különböznek: a Feketetó és Kanizsamonostor közelében lévőt nem fényképezi naponta a pénzköltő turisták hada. A hagyomány szerint erről a hídról egyszer a vízinövényekkel benőtt folyóba ugratott a zsandároktól két oldalról is erősen szorongatott betyár vezér, Rózsa Sándor, akinek állítólag rokona is volt a faluban. De a krónika azt is feljegyezte, hogy ebben a térségben zajlott le Ajtony és Csanád seregei között az a csata, amely István király központi hatalmát kívánta megerősíteni az ezredforduló után. Mindez felhasználható lenne, ha valaki egyszer a faluturizmus fellendítésében látná ennek a vidéknek a megmentését.

Címkék: Ez a ház eladó!
Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Riport rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink