Ez a harc lesz a végső?
Tóth Péter
2020.03.28.
LXXV. évf. 13. szám
Ez a harc lesz a végső?

Egyszer biztosan véget ér ez a rémálom, és bízunk benne, hogy ez minél előbb megtörténik. Még mindig szokatlan a helyzet, és sokan fel sem fogják, hogy valójában mi zajlik most körülöttünk. Azt hittük, az emberi értelem, a jó politikai döntések, a technológiai vívmányok mindenre megoldást találnak. Aztán jön egy ilyen élőlénynek sem nevezhető, az emberi szem számára érzékelhetetlenül aprócska valami, és a feje tetejére állít mindent.

Tévedünk, ha azt hisszük, ha mindez elmúlik, megint olyan lesz minden, mint előtte. Minden megváltozik. Az életnek nincs olyan területe, amelyre ne hatnának a történések.

A csúcsra járatott fogyasztói társadalom első számú ragadozója, az emberszabásúnak is sokszor csak jóindulattal nevezhető „fajtársaink” többsége már nem is érzi olyan jól magát abban a világban, amelyet akarva-akaratlanul, de önmaga teremtett. Egy egész bolygót át tudtunk rendezni, aztán rá kell döbbennünk, hogy egy nyomorult vírus is sarokba szoríthat bennünket.

Mindez el fog múlni, de a világ már valóban nem lesz sosem olyan, mint előtte. A járvány a gazdaságot, a kapitalizmust, a társadalmi berendezkedést is alapjaiban rengeti meg éppen. Bebizonyosodott, mennyire törékeny a globális világ. Tőlünk is függ, hogy milyen ideológiák hódítnak most majd teret. Egyre többet prédikálnak egy világméretű háború „szükségességéről”, másrészt pedig egyfajta ellenpontként a „vissza a gyökerekhez” elvet is hirdetik. Nehéz a mai kusza viszonyok között beskatulyázni az ideológiákat, de újra éledőben vannak a korábban már túlhaladottnak vélt eszmék.

A háborúk és a világháborúk kitörését nem feltétlenül előzi meg valamiféle ordas eszmék elterjedése. Gyakran bújtatottnak, lopakodóknak mondhatóak azok a veszélyek, amelyekből még a politikával nem foglalkozó átlagember is érzékel valamit.

Már korábban is tudtuk, hogy a virtuális térben egyfajta világháború zajlik. A csatáknak egy részét a háttérben vívják, de a helyi konfliktusok, a kezelhetetlenségig fokozódó migráció és lehet, hogy a pandémia csak egy-egy ütközete ennek?

Most az első és legfontosabb az emberi élet védelme, azaz a hatékony egészségügyi beavatkozás. Világszerte megkezdődött a gazdasági következmények feltérképezése. A koronavírus a világgazdaság legérzékenyebb pontjait támadta meg.

A legkisebb költségekkel járó, valójában rendkívül összetett, alacsony készletszintekre optimalizált, földrészeken átívelő termelési láncokat gyorsan be tudja dönteni. A liberalizált pénz- és tőkepiacokon egyre nagyobb méreteket öltő hozamvadászatot, a rövid távú hasznokért cserébe a hosszú távú fenntarthatóságot is feláldozó, fogyasztásközpontú gazdasági modellt romba is döntheti. Azt szoktuk mondani, hogy soha nem volt ilyen fejlett a technológia. Mindez azonban oda vezetet, hogy a most élő emberek zöme nincs önellátásra berendezkedve. Az alapvető ellátási láncok bedőlése azonnal súlyos problémákat okoz. Félő, hogy ez még csak a kezdet, és a következményeit nem is tudjuk majd kiheverni, csak akkor, ha a megoldásokat nem a ma a nemzetközi tőkepiacok által megszabott keretek között keressük. Minden ilyen válsághelyzet azonban egyúttal lehetőség is. Eljön majd a „felszabadulás”, a lelki teher ledobása, a nagy fellélegzés. De ne higgyük most sem azt, hogy ez a vírus elleni harc lesz a végső. A koronavírus-járvány, úgy tűnik, visszahelyezi jogaiba a társadalmat és az államot. A korábban szintén vírus módjára terjedő felfogás, mely szerint az egyén van mindenekfelett, most megdőlni látszik.


Illusztráció (Pixabay.com)

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Nézőpont rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..