Európa furcsa feltámadása (2.)

Európa furcsa feltámadása (2.)

Aki odafigyel a politikára, láthatja, hogy az unió és az európai államok vezetői is egyre furcsábbak, sok közöttük a média által „megcsinált” politikus, és olyan is akad bőven, aki kinevezés által jutott magas pozícióba — vagyis senki sem választotta meg.

Minden politikai jelölt mögött a választásokkor egy csapat dolgozik, mely megteremti az imázsát, és kipuhatolja (közvélemény-kutatással), hogy a lakosság milyen hívószavakra reagál. Így a választópolgár egy olyan politikuskínálatra szavaz, amely csak halvány kapcsolatban áll az egyénnel, akit megválaszt. Nem lehet bárki politikus, viszont egy csapat jó propagandista sokakból politikust faraghat. Ehhez szenvedély kell, az, hogy az ember a nap minden órájában reagálni tudjon, az, hogy képben legyen a bel- és a külpolitikában, hogy újságot (de ne csak azt) olvasson, hogy hosszú órákat töltsön egy törvény részletes átolvasásával, hogy legyen víziója arról, amit akar. Legfőképp pedig a valódi politikus tudja, a választási sikernek ára van, melyet meg kell fizetnie. Tudnia kell, hogy folyamatosan áskálódnak ellene, hogy majd igaztalan vádakkal ostorozzák, és megpróbálják ellehetetleníteni, ám eközben nem szakadhat el a választóitól — feltéve, ha nem akar csupán egyciklusos politikus lenni, hogy majd a felgyülemlett kapcsolati tőkéjét pénzzé tegye, miután megbukik vagy lemond.

Viszont a középszerű, ideig-óráig csillogó nevek között mindig akad államférfiúi jellemmel gondolkodó politikus, akit nem lehet megvenni, aki nem mindig csak egyet szajkóz, mások érveit pedig mellőzi, még akkor is, ha tudható, hogy azok hasznosak a közösség szempontjából. Ehelyett van mersze átgondolni saját helyzetét, és ha kell, változtatni. A gyenge minőségű, vízió nélküli politikusok is lassan ki fognak kopni, gondoljunk csak a II. világháború előtti silány, nyugat-európai vezetőkre, akiket később államférfiak váltottak fel — a győztesek és a legyőzöttek oldalán is. A meggyőződés, a logika, a nehézségek átlátása és megvizsgálása szükségszerűen ki fogja termelni azokat, akik nem csak a fizetésért és a juttatásokért politizálnak.

Valaki egyszer azt mondta, hogy ha isten meg akar verni valakit, akkor attól elsőként a józan eszét veszi el. És valóban: ha a hagyományos és nem hagyományos médiából tájékozódunk, hazugságok és torzított hírek jutnak el hozzánk. A reklámok nagy része vegytiszta hazugság. Az újságírás és a hírvilág is válságban van. Egyrészt a tulajdonosnak mindig vannak elvárásai a sajtóorgánumai felé, és a világon hatalmas sajtóbirodalmak jöttek létre, másrészt annyi a hír, hogy a napi termésből azt válogathatnak össze, amit akarnak, és így csavaros módon közölhetik saját véleményüket. Ennek meg is van az eredménye: régebben jól csengő nevek válnak hiteltelenné, újságok szűnnek meg, a „valódi” igazság szájról szájra terjed, és az embereknek egyszerűen elegük van abból, amit nekik tálalnak. Nem nehéz kitalálni, hogy ennek a folyamatnak egyszer vége lesz, sőt, talán már közel is járunk ehhez, hiszen az emberek hallani akarják a tiszta, egyenes beszédet, és szívesen hallgatják vagy olvassák a jól, a lényeget figyelembe véve megválasztott híreket, illetve ki szeretnének szakadni abból a láthatatlan buborékból, amelyet a média teremt köréjük.

 

2019 — az első európai parlamenti választás, melynek tétje lesz

Egy év múlva (2019 májusának végén) európai parlamenti választások lesznek. Az emberek ítéletet fognak mondani az ott tevékenykedő politikusokról. Ezeknek a voksolásoknak eddig nem volt tétjük, amolyan „szépségtapaszként” működtek, és a részvétel is alacsonynak számított. 2019-ben viszont más lesz a helyzet, Európa polgárai arról döntenek majd, hogy a politikusaik a józan észre támaszkodjanak-e, vagy a pénzvilág súlyos embereinek csatlósai és kengyelfutó apródjai legyenek.

Én úgy látom, hogy bőven van még lehetőség szervezkedni, ám az idő egyúttal sürget is. Egyrészt blokkolni kell azt, amit a mostani európai hatalmi elit képviselői csinálnak, azaz el kell lehetetleníteni őket, és időt nyerni, másrészt pedig el lehet mondani százszor meg százszor a víziót, a programot, mely Európát szerethetővé teszi, pontosabban olyanná, hogy mi, európaiak szerethessük. Mert mi — gondolom, a többség — úgy szeretünk európaiak lenni, hogy magyarok, szerbek, írek, németek vagy mások vagyunk. Ami meg a határok védelmét illeti, ez politikai döntés kérdése. Ha jobban belegondolunk, Európa halála 2015-ben következett be, amikor Angela Merkel történelmi jelentőségű hibát követett el a willkommenskulturral, és a migránsok a budapesti Keleti pályaudvarnál „rendbontottak”, a feltámadás kezdete pedig az úgynevezett röszkei csata volt.

Mi Jugoszláviában már láttunk egy kísérletet arra, hogy megpróbálták kevergetni a különböző népeket. Nem volt hasznos, és építő sem. Most pedig még inkább így van, amikor alaptalan illúziókkal érkeznek Európába azok, akik egy rakás pénzért egy becsapást vásároltak meg. Európa valójában nem gazdag, ha a polgárai többségét nézzük. A migránsok nyilvánvalóan a társadalom aljára sorolódhatnak be, ami nem, illetve alig elég a megélhetésre. Európának propagálnia kellene a valóságot — nincs kolbászból a kerítés —, hiszen húsz-harminc évnyi kemény munka kell ahhoz, hogy valaki az alsó rétegekből a középosztály alsó részébe kerüljön. Esetleg a második generáció juthat el a közepes európai szintre, ugyancsak rengeteg munka, gondolkodás, ötlet, tanulás által. Nehéz napról napra végezni a megerőltető vagy megalázó munkát, viszont a realitás kemény dolog. Nyilvánvaló, hogy ez nem az az élet, amelyre a migránsok vágynak, hanem inkább arra, amit Európa magáról mesél, például a reklámjaival, melyekben vakítóan csillognak a fogak, patyolattiszták a ruhák, és mindenki folyton mosolyog. Európa azonban nem ilyen, azaz nem csak ilyen. A menekülőknek pedig újból és újból hatalmas pénzekért adják el az „európai álmot”. Az öreg kontinensnek világos és egyértelmű jelzéseket kell küldenie. Ideje, hogy az afrikai országok felelősen kezeljék a demográfiai kihívásaikat, ideje, hogy otthon találjanak megoldást. A fejlett világnak pedig kötelessége ebben segíteni. Hiszen Európa értékrendjébe ez beletartozik, ám nincs abban a helyzetben, hogy megoldja a libanoni, afganisztáni, szíriai és fekete-afrikai válságokat. Ezeket elsősorban az amerikaiak és az oroszok robbantották ki, ezért nekik is kell megoldást találniuk. Mindennek pedig el kell jutnia a menekülteket kibocsátó államokba. Ehhez azonban arra van szükség, hogy Európa elkezdje komolyan venni magát, azaz felelősen cselekedni. Igazuk van tehát azoknak, akik veszélyről vagy végveszélyről beszélnek, ám egyvalamit nem tehetnek meg: nem szavazhatnak helyettünk.

Szavazásra pedig lesz esély 2019 májusában. Arra, hogy a polgárok kibillentsék pozíciójukból a tehetségtelen, illetve mások érdekeit kiszolgáló európai politikusokat, és minden országból a felelős, saját érdekeket szem előtt tartó, hiteles politikusokat hozzák helyzetbe. Így kell ennek lennie a tagállamokban, az Európai Parlamentben és az Európai Bizottságban is. Ez Európa esélye az újabb, nem is olyan furcsa feltámadásra.

(Vége)

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Nézőpont rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Európa furcsa feltámadása (2.)
Nézőpont
  • Tóth Péter
  • 2020.03.28.
  • LXXV. évfolyam 13. szám
Európa furcsa feltámadása (2.)
Nézőpont
  • Dr. Mészáros Zoltán
  • 2020.03.26.
  • LXXV. évfolyam 13. szám
Facebook

Támogatóink