home 2024. április 18., Andrea napja
Online előfizetés
Etnopolis újra megnyitja kapuit
Tóth Tibor
2017.08.20.
LXXII. évf. 33. szám
Etnopolis újra megnyitja kapuit

Augusztus 22-étől 26-áig újra benépesül Etnopolis, hiszen immár tizenhatodik alkalommal kerül sor térségünk egyik legközkedveltebb fesztiváljára, az Interetnóra.

Az eseménnyel kapcsolatos sajtótájékoztatón Bodrogi Béla fesztiváligazgató elmondta, az Interetno elismert, rangos rendezvény, tagja a Folklórfesztiválok Magyarországi Szövetségének, vagyis a magyar CIOFF-nak, emellett pedig a szerbiai CIOFF-nak is.

— Tavaly arra számítottunk, hogy az idén új perspektívák nyílnak meg előttünk. A szabadkai önkormányzat azonban az előző évhez képest több mint felére csökkentette a fesztivál támogatását, a tartománytól egyetlen dinár sem érkezett, úgyhogy csak a köztársaság hozta a megszokott formáját, hiszen onnan 120 000 dinárt kaptunk. Ennek ellenére egy pillanatra sem merült fel bennünk, hogy ne szervezzük meg a fesztivált. Szabadka város turizmussal megbízott tanácstagja, a főmenedzser asszony és a polgármester úr segített abban, hogy a záróceremóniát Palicson tartsuk meg. A közvélemény-kutatások bizonyították, hogy a polgárok az Interetno Fesztivált szeretik a legjobban — mondta Bodrogi.

Az idei fesztivál is sokszínű programot és tartalmas kikapcsolódást ígér az érdeklődőknek. Bodrogi Hajnalka, a szervezők egyike elmondta, a csökkentett anyagi támogatás miatt másmilyen koncepciót állítottak össze, viszont a cél ezúttal is az volt, hogy színvonalas műsort készítsenek. Kiemelte, hogy a fesztivált a CIOFF szabályzata szerint kell megszervezni, az pedig külön emeli az ötnapos rendezvény értékét, hogy Szerbiában egy kisebbségi szervezet nevéhez köthető a világszínvonalú fesztivál.

A programról szólva Bodrogi Hajnalka, Polyákovity Izabella és Rumenyákovity Szilvia szervezők kiemelték, hogy a fesztivál alatt Interetno-napokat tartanak Kiskunhalason, Magyarkanizsán, Zentán és Szenttamáson is.

— Az első napon megnyílik az Etnopolis, méghozzá kirakodóházakkal, gasztrofaluval, régi mesterségek bemutatójával, újdonságként pedig tájházakat mutatunk be. A főtéren több mint száz kézművesmester kínálja majd portékáját, a gasztrofaluban a vidékünkre jellemző ételkülönlegességek mellett tizenhárom borász is várja a borkedvelőket. Játszóházas programjaink is lesznek, a kínálatot baba-mama klubbal és kismamapihenővel bővítettük. A nagyszínpad a Népszínház előtt kap helyet, a nyitóceremóniát és a táncpanorámát a Népkör nagytermében tartjuk meg. A Népkör színpadán négy hazai és hét külföldi táncegyüttes lép fel a fesztivál alatt, a programtól függően 19.30-tól vagy 20 órától. Előtte a város központjában mindennap 17 órától táncházra kerül sor a Magyarországról, Lettországból, Hondurasból, Chiléből, Paraguayból, Mexikóból érkező táncegyüttesekkel. A főtéren felállított színpadon a Szökős zenekar, a Jolly Jackers, a Ravnica és a Csaba Toth Bagi Balkan Union ad koncertet. Az Interetno Fesztivál keretében augusztus 25-én megszervezzük a Páva-gálát, melyen Csizmadia Anna, a Fokos zenekar, Horváth Zalán Levente, Berecz István és Tintér Gabriella lép fel. Szintén 25-én, 16 órától a Népkör MMK és az Örökség Gyermek-népművészeti Egyesület szervezésében kerül sor a vajdasági magyar gyermektáncegyüttesek bemutató szemléjére, melyen tizennégy táncegyüttes háromszáz táncosa mutatkozik be. A szemlét a Nemzeti Kulturális Alap, a Szekeres László Alapítvány, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Magyar Nemzeti Tanács támogatja. A palicsi zárónapon 16 órától színes családi programokat tartanak, majd 19.30-kor következik a záróceremónia, melyet tűzijáték követ. A fesztivál alatt mindennap fesztiválklubot tartunk a Népkör udvarán, kiváltható az Etnopolis-útlevél, mellyel kedvezményesen lehet vásárolni a kirakodóvásáron, ingyenes belépést tesz lehetővé a fesztiválklubba, valamint a nyereményjátékban is részt lehet vele venni — ismertették a programot a szervezők.

Az Interetno Fesztivált a szabadkai Népkör MMK szervezi Szabadka város önkormányzatának támogatásával. Az ötnapos rendezvény részletes műsora megtalálható a www.interetno.net, valamint a www.hetnap.rs oldalon is.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..