Vannak dolgok, amelyekről az első pillanatban nem tudom eldönteni: vajh mire szolgálhatnak.
Ilyen például az esküvő-fürdőruha, azaz mennyasszonyi bikini -- fátyollal, amely divatsikolyként harsant fel.
Mit mondjak? Erősen kétlem, hogy ilyenben be lehet menni a bazilikába, anélkül, hogy megba... babrálnák a belépőt.
Szerintem még a felszalagozott anyakönyvvezető se volna hajlandó eldarálni az ,,énezennelönöket”... S ha igen, torkán akadna a nemzetiszín szöveg -- hacsak előre be nem kötik a szemét nekije --, midőn a csepp izé-mizében belibegne az ara.
Hát igen...
Az esküvőfürdőruha oltárhoz kevés, nászágyhoz sok.
Vajon kit akarnak sokkolni tulajdonképpen?
Netántán a lemaradt kérőket?
A barátnőt?
De az is lehet, hogy csak én vagyok megdöbbenve, és már az is valaki!
Na és, már az is valami, hogy leírtam a párbeszédet, amely az elképedt pap bácsi és az el nem piruló ara között zajlott:
Pap: Uram, teremtőm, s ti összes szentek a Vajdasági Magyar Kalendáriumból! Mit látnak az én káprázó szemeim?!... Te, lányom, így a megszentelt falak között?
Ara: Miért, van valami hézag, atyám?
Pap: Szerencsétlen bűnös teremtés, mi ez az ocsmány öltözék rajtad?
Ara: Ne káromold, atyám, az isteni kreátort Yves Saint-Laurent-t! Ez a legeslegújabb modell!
Pap: Az a magasságos jó Isten -- bocsánat főnök! -- akárhová tegye az ízlését. Hisz alig van rajtad valami -- a csokron kívül.
Ara: Miért, mit tetszik gondolni, atyám, mennyi anyag kell egy fürdőruhához?
Pap: (felhördül) Ez fürdőruha?
Ara: Igen.
Pap: De az isten szerelmére, miért pont az esküvődre vetted fel?
Ara: Micsoda kérdés, atyám?! (ábrándosan) Úszni akarok a boldogságban!