home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Erőszakmentes tévécsatorna
BÚCSÚ Ottó
2013.12.18.
LXVIII. évf. 51. szám
Erőszakmentes tévécsatorna

Első díjjal tüntették ki az M2 gyermekcsatornáját — A díj kapcsán Horváth Vanda, a gyermekcsatorna főszerkesztője elmondta, hogy 2011-ben vetődött fel az elgondolás, hogy indítsanak egy olyan közszolgálati csatornát, amely kimondottan gyermekeknek kínál programot. Az előkészületek után 2012. december 22-én meg is kezdte munkáját az M2 gyermekcsatornája.

Manapság nemcsak nálunk, hanem az egész világon mind jobban terjed az erőszak, a felnőttek és a gyermekek körében egyaránt. Ehhez nagymértékben hozzájárulnak a bűnügyi filmek, amelyekből csak úgy árad az erőszak, a brutalitás, a gyilkosságok egész sorozata. A televíziós csatornák pedig szinte versenyeznek az ilyen filmek műsorra tűzésében, mert ezzel is növelni akarják nézőik táborát. A Magyar Televízió ilyen körülmények közepette tett egy hatalmas előrelépést a gyermekek védelme és helyes társadalmi nevelése érdekében: az M2-es csatornáját, egy évvel ezelőtt, átalakította gyermekcsatornává. Erőszakmentes, igazi értékeket közvetítő, kellemes, szórakoztató műsorokat sugároz a gyermekeknek és az ifjúságnak. Mindössze tizenegy havi működésével ez a csatorna Velencében elnyerte az Eutelsat műholdüzemeltető nemzetközi cég független szakmai zsűrijének az eső díját gyermekcsatorna-kategóriában.

A díj kapcsán Horváth Vanda, a gyermekcsatorna főszerkesztője — érdeklődésemre — elmondta, hogy 2011-ben vetődött fel az elgondolás, hogy indítsanak egy olyan  közszolgálati csatornát, amely kimondottan gyermekeknek kínál programot. Az előkészületek után 2012. december 22-én meg is kezdte munkáját az M2 gyermekcsatornája.

• Hogyan tudják folyamatosan biztosítani a megfelelő színvonalú tartalmakat?

— A program először a közmédia archívumának „kincstárá”-ra alapozódott. Később csatlakozott hozzá a többi, ily módon a saját gyártmányú produkcióink is. Az M2 kínálata három egységre bontható: 1. folyamatosan sugározzuk azokat az archív meséket, amelyek mindenkinek a szívét megmelengetik, 2. rendszeresen válogatunk a nemzetközi mesekínálatból, 3. saját gyártmányú műsorokat is közvetítünk. Ez utóbbi előállítása egész éven át folyamatos, emellett tavasszal és ősszel készítjük a nyári meg a karácsonyi szünet előtti időszakok programjait.

• Ezek filmek, rajzfilmek vagy más jelegű műsorok?

— Rajzfilmeket nem készítünk, mert ahhoz sokmilliós beruházás kellene. Valamikor volt állami rajzfilmgyártó vállalat. A régi rajzfilmeket ott készítették el. Mi báb- és animációs technikákat alkalmazunk, illetve élő szereplőket is bevonunk.

• A csatorna egy osztályok közötti vetélkedőt is beindított az iskolások részére...

— Igen, A legokosabb osztály elnevezésű vetélkedőnk nagy érdeklődést váltott ki. A gyerekek szeretnek játszani, versenyezni és ajándékokat nyerni. A pedagógusok segítségével igyekeztünk olyan tudásvetélkedőt összeállítani, amely a 8-9 évesek ismereteire épül. A feladatok nem könnyűek, ám egy kis logikával meg tudják oldani. Az az elgondolásunk, hogy ne csak a magyarországi iskolákban hirdessük meg a versenyt, hanem minden magyar ajkú osztály vagy közösség is részt vehessen. Idén két külhoni osztály kapcsolódott be.

• Milyen visszajelzéseket kapnak a műsoraikról?

— Nagyon jó a fogadtatásuk. Műsoraink úgy készülnek, hogy sokat beszélgetünk a pedagógusokkal és a gyerekekkel. Így megtudjuk, hogy milyen dolgok érdeklik a fiatalokat, illetve hogy ami a képernyőn megjelenik, az megfelelő-e, elősegíti-e a gyerekek szellemi fejlődését. A M2 gyermekcsatorna alapvető elve az erőszakmentesség, a barátságosság, a magyar és az európai értékek bemutatása.

• A díjra pályázniuk kellett, vagy valami más volt az eljárás?

— Az Eutelsat műholdüzemeltető nemzetközi cég 4500 tévécsatornát és 1500 rádiócsatornát gondoz. Köztük több nagyon ismert és népszerű is van. Az üzemeltető rendszeresen vizsgálja a tévécsatornák működését, programjait, és minden évben megrendezi a díjkiosztó gálát. A gyermekcsatornák versenyében az M2 a három döntős egyike volt. A zsűrinek több videoanyagot küldtünk műsorainkról, amelyek révén áttekinthették egy egész napos programunkat. Leírást is adtunk róluk és értékeikről. Ily módon mindent megtudhattak, amire a döntéshez szükség volt.

• Az eddigi tapasztalataik alapján gondolkodtak-e bizonyos változtatásokon, újításokon?

— Ez a díj, persze, öröm, de nagy felelősséget is ró ránk. Tudjuk, hogy a jövőben még több fejlesztést kell felmutatnunk, hogy ne egy stagnáló, hanem egy organikusan fejlődő csatorna legyünk. Jövőre szeretnénk továbbvinni, és még jobbá tenni a sikeres műsorainkat, emellett beiktatni olyanokat is, amelyek gyermekszemmel mutatják be a világot. Ilyen például egy Gasztroangyal típusú műsor, amely teljesen illik az M2-re, természetesen a gyermekek szintjéhez illesztve. Mindig figyelemmel kísérjük, és most is partnerei vagyunk a Miénk a város programnak. Nagyon örülünk, ha minél több külhoni gyereket tudunk szórakoztatni, nevettetni és bevonni a műsorainkba. Egyébként várjuk az ötleteket is, amelyeket igyekszünk megvalósítani. — mondta befejezésül Horváth Vanda.             

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..