home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Erősemberek versenye Szabadkán
Tóth Tibor
2022.09.30.
LXXVII. évf. 39. szám
Erősemberek versenye Szabadkán

Szombaton, október 8-án nem mindennapi sporteseménynek ad otthont a szabadkai műjégpálya (Kisstadion), városunkban rendezik meg ugyanis a Hat Nemzet Erősembereinek Versenyét.

A viadal fő szervezője Fekete László erősportoló, aki 1988 és 1997 között a Magyarország Legerősebb Embere cím birtokosa volt, de emellett számos nemzetközi díjjal is büszkélkedhet. Munkássága elismeréséül 2022-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét.

A tizenkét, Magyarországról, Romániából, Lengyelországból, Csehországból, Szlovákiából és Szerbiából érkező erősember öt látványos versenyszámban vetélkedik egymással.

Dér Henrik szervező, aki korábban két évet versenyzett az erősemberek világában, elmondta, a sportág óriási lemondásokat követel, egy-egy edzés mintegy három órát vesz igénybe, utána pedig öt—hét nap a regenerálódás ideje, a táplálkozásnak pedig rengeteg fehérjéből és húsból kell állnia. 

— Az utcáról betérve nem lehet ezt a sportot űzni, hiszen az erősemberek nem kilogrammokat, hanem tonnákat mozgatnak meg. A felkészülés az edzőteremben és a megfelelő, a versenyeken használt kellékekkel, szabadtéren vagy teremben történik. Szabadkára hat országból két-két versenyző érkezik, akik kétfős csapatokban küzdenek meg egymással, tehát az ötödik versenyszám után csapatban hirdetünk győzteseket. A fő szervező, Fekete László mellett, aki a sportág élő legendája, az erősembersport mozgatórugója Magyarországon, a legnagyobb név a fia, Fekete Miklós, de kiváló versenyzők érkeznek Lengyelországból, Szlovákiából, Csehországból, Romániából és Szerbiából is — mondta Dér, majd ismertette az erősemberekre váró öt versenyszámot. — Az első a kőgolyók időre való emelvényre helyezése, amely abból áll, hogy a versenyzőknek másfél perc alatt öt, egyenként 130, 140, 160, 180 és 200 kg-os kőgolyót kell felrakniuk egy 130 cm magas emelvényre. A gumikerék-forgatás során másfél perc alatt négy alkalommal kell megfordítani a 450 kg súlyú gumikereket, a sziklacipelésnél pedig előbb egy 170, majd egy 190 kg-os sziklával kell teljesíteni 15 métert, lehetőleg ezt is 90 másodperc alatt. A súlyok lépcsőn való cipelésekor szintén másfél perc alatt egy 200, 240 és 280 kg-os súlyt kell felhelyezni a második lépcsőfokra. Az utolsó, ötödik szám a kamionhúzás, itt a versenyzők 7,5 tonnás kamiont húznak el a 15 méter távolságra lévő célhoz, a limitidő ennél a versenyszámnál is másfél perc. Érdekes és izgalmas viadalnak nézünk elébe, melyre minden érdeklődőt szeretettel várunk. A verseny eső esetén sem marad el.

A Hat Nemzet Erősembereinek Versenye nevű sportesemény fő szervezője Fekete László, aki versenybíróként is tevékenykedik majd, munkáját pedig Lázár Csaba nemzetközi versenybíró segíti.

A belépés díjtalan. A szervezők a közönség részére étel- és italvásárlási lehetőségről gondoskodnak. A verseny házigazdája a szabadkai Concordia Minoritatis Hungaricae.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..