home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Erős, önállóan gazdálkodó egyesületekre van szükség
Tóth Lívia
2021.01.07.
LXXV. évf. 52. szám
Erős, önállóan gazdálkodó egyesületekre van szükség

A Vajdasági Nagycsaládos Egyesületek Szövetsége (Vancsesz) tevékenységének középpontjában az idén is a Népesedési és családgondozási program állt, melyet a Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Magyar Nemzeti Tanács támogatásával valósítanak meg. Vajon a mostani körülmények között hogyan sikerül realizálniuk ezt a közhasznú tevékenységet? — érdeklődtünk Krizsán Vilmostól, a Vancsesz elnökétől.

— Eddig eredményesen tudtunk dolgozni, most azonban mi is kénytelenek voltunk a járványhelyzet miatt elhalasztani néhány rendezvényünket — kezdte évértékelőnek is beillő összegzését az elnök. — Mindenekelőtt a program részeként átköltöztettük az irodánkat az adai székhelyünkről a péterrévei nagycsaládosházba. Márciustól megkezdtük az iroda működtetését az új helyen, miután főállású alkalmazottként munkába állhatott Szloboda Szabolcs programkoordinátor. A helyiség felszerelése és berendezése, valamint a számítógép installálása után fontos adminisztratív munkákat végeztünk el (pályázati elszámolások, jelentések, beszámolók, évi tervek, új pályázatok kidolgozása, az archívum rendezése, a közgyűlés anyagainak előkészítése stb.). Megkezdtük a nagycsaládosház gazdasági kihasználását és a helyiségek kiadását, a szövetség gazdasági tevékenységekre való bejegyzését és a közös programok kidolgozását a partnerszervezeteinkkel. A tornyosi Magda-lak Tájházat, a topolyai 3+ Nagycsaládos Egyesületet és a Moholi Családok Egyesületét (MOCSE) felvételre ajánlottuk a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségébe.


A moholi Csobolyó ME tamburazenekara (a Vancsesz felvételei)

* Melyek voltak azok a rendezvények, amelyeket a járvány miatt nem kellett lemondani vagy elhalasztani?

— Az év elején Adán és Péterrévén farsangi gyermekbált rendeztünk, február 1-jén pedig a Vancsesz igazgatóbizottsági ülését a topolyai Kinga Tanyán tartottuk meg. A házasság világnapja alkalmából hatodszor szerveztünk vajdasági ünnepséget, ezúttal Kelebián. Az eseményen 84 résztvevő előtt adtuk át az ajándékokat a jubiláló házaspároknak. A tagjaink közül néhányan eljutottak Pécsre és Budapestre is, a magyar Parlamentbe, ahol szintén a házasság világnapja alkalmából tartottak ünnepségeket. Bácskossuthfalván az Életfa Nagycsaládosok Egyesülete, Adán a Tűzsziget Tisza Menti Nagycsaládosok Egyesülete, Topolyán a 3+ NCSE, Péterrévén pedig a Bölcső Tisza Menti Nagycsaládosok Egyesülete hívott össze évi közgyűlést, a Vancsesz évi közgyűlését és a nemzeti összetartozás napi megemlékezését Péterrévén tartottuk meg július 6-án.


A péterrévei találkozó résztvevői

* A nyári programok közül melyeket sikerült megvalósítani?

— Sajnos nem tudtunk minden betervezett programot realizálni. Nők a vállalkozásban címmel a MOCSE tartott fórumot Adán, valamint a családi napok szervezését is megkezdtük, de júniusban csak Bácskossuthfalván és Kishegyesen valósulhatott meg, összesen több mint 110 felnőttel és gyermekkel foglalkoztak. A családok a tavaszi bezártság után már nagyon várták ezeket az alkalmakat. Szeptemberben szerencsére sikerült egymás után négy helyen lebonyolítani ezeket a találkozókat. A horgosi Vadász Tanyán, az adai Koós Tanyán, a topolyai Kinga Tanyán, valamint a péterrévei nagycsaládosház teraszán összesen 280-an voltak jelen, és kitűnő hangulatban érdekes, változatos tartalmak valósultak meg. Az ifjúsági táborunkat viszont az idén nem tarthattuk meg, részben a járvány miatt, de azért sem, mert a pályázatunkra nem kaptunk támogatást. Nagy örömünkre szolgál, hogy a XVI. Gyermektábort július elején a horgosi Fészek NCSE szervezésében sikerült lebonyolítani a Vadász Tanyán, a rendezvényen 59 gyermek egy hétig változatos programokon szórakozhatott. A szülőföldön való családalapítás előnyeiről — fiataloknak címmel tartott érdekes kerekasztal-beszélgetést augusztus 28-án a MOCSE. Miklós Csongor, az Újvidéki Rádió munkatársa többgyermekes édesanyákkal és édesapákkal beszélgetett.

* A jelenlegi helyzetet hogyan mutatná be?

— Előkészítettük a VII. Vajdasági Sajó Sándor Hazafias Versmondó Versenyt, a díjátadó ünnepségünket és egy nemzetközi népesedési konferencia megtartását, de a koronavírus-járvány második hulláma miatt sajnos várnunk kell ezekkel a rendezvényekkel. Amint a helyzet megengedi, összehívjuk a Vancsesz igazgatóbizottságát, és több fontos napirendi pont mellett azt az elemzést is megvitatjuk, amelyet a tagszervezetekben végzett részletes felmérés alapján készítettünk, és amely rámutat a vajdasági nagycsaládos-mozgalom jelenlegi helyzetére, a felmerülő gondokra, a fejlődési lehetőségekre. Feltárjuk benne a belső tartalékainkat, azokat a teendőket, amelyekkel a Vancsesz segítheti az egyesületeket, de azokat is, amelyek külső támogatást igényelnek, hogy eredményesebb legyen a közös munka, az együttes programok megvalósítása, a családbarát szemlélet terjesztése. Meggyőződésünk, hogy csak erős, önállóan gazdálkodó egyesületekkel tudjuk elérni a kitűzött céljainkat. Az év vége előtt általában évzáró ünnepséget és télapóvárást is szervezünk, de az is lehet, hogy az idén a nagyszakállú házhoz megy, és személyesen viszi el a gyerekeknek a csomagokat, esetleg más módon kapják meg az ajándékot, hiszen úgy tűnik, az idén már nem engedélyezik a nagyobb rendezvények összehívását — zárta le a beszámolóját Krizsán Vilmos.


A felsőhegyi Rekovics Gyöngyvér Kincső volt a legfiatalabb szereplő


Csoportkép 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..