Legalább 32 ember életét vesztette, több mint 200-an megsérültek, és többen eltűntek, miután 7,8-as erősségű földrengés rázta meg hétfőn a Fülöp-szigetek déli részét. A rengés cunamit is kiváltott, a hatóságok pedig több térségben evakuálásra szólították fel a part menti lakosságot.
Az év eddigi legerősebb fülöp-szigeteki földrengése helyi idő szerint hétfő reggel 7.37-kor pattant ki Mindanao térségében, Sarangani tartomány partjainál, a tenger alatt. A földmozgás központja Maasim településtől mintegy 32 kilométerre délnyugatra volt, körülbelül 33 kilométeres mélységben.
A katasztrófában legalább 32-en meghaltak, több mint 200-an pedig megsérültek, többségük megrongálódott vagy összeomlott épületekben. Glan településen, Sarangani tartományban földcsuszamlás zúdult falusi házakra, ott 13 ember vesztette életét. A tartományban további halálos áldozatokról is beszámoltak.
Fotó: Beta/AP
A legsúlyosabban érintett térségek közé tartozik General Santos, a több mint 700 ezer lakosú kikötőváros és regionális tonhalexport-központ, ahol több alacsony épület összeomlott vagy súlyosan megrongálódott. A hatóságok szerint legalább 12 embert továbbra is eltűntként tartanak nyilván. A mentőcsapatok egy szupermarketnél, egy raktárnál, egy iskolánál és több más sérült épületnél kutatnak túlélők után.
A rengés a partvidéken mintegy egy méteres cunamit is kiváltott, és cunamiriadót adtak ki a Fülöp-szigeteken, valamint a térség több országában. Kisebb hullámokat Indonéziában, Palauban és Japán déli részén is mértek. A hatóságok több ezer embert irányítottak magasabban fekvő területekre, és figyelmeztették a lakosságot, hogy az utórengések miatt ne térjenek vissza a megrongálódott házakba, mert azok bármikor összeomolhatnak.
General Santos nemzetközi repülőterét a földrengés után ideiglenesen lezárták, és 17 belföldi járatot töröltek. A főrengést több erős utórengés követte.
Ferdinand Marcos Jr., a Fülöp-szigetek elnöke állami segítséget ígért az érintett térségeknek, és felszólította a part menti lakosságot, hogy azonnal vonuljon magasabban fekvő helyekre. Az Egyesült Államok közölte, hogy egyeztet Manilával, és készen áll támogatni a mentési és helyreállítási munkálatokat. Franciaország és Új-Zéland szintén segítséget ajánlott fel.
A Fülöp-szigetek a Csendes-óceáni „Tűzgyűrűn” fekszik, ezért gyakoriak az erős földrengések és vulkánkitörések. A térséget tavaly októberben is két nagy erejű rengés rázta meg, amelyek legalább nyolc ember halálát okozták.
Forrás: Szerbiai RTV, Reuters, Euronews