Hogy mennyire igaz ez a mondás, csak az tudja, aki benne él. E mottó köré rendezett családi napot a Szerbiai Mária Rádió magyar szerkesztősége Palicson. S a több hónapra visszanyúló szervezési munka során bizony nem sejthették, mennyire aktuális lesz a jelmondat hangoztatása akkor, amikor a közvéleményt megrázta az a belgrádi tragédia, amely arra döbbentett rá mindenkit, aki a felszín kapirgálása helyett a lényegre akar rátapintani: odafigyelő, empatikus és kereteket adó család nélkül a gyerek nagy eséllyel elveszik.
A tragédia árnyékában felemelő volt boldog embereket, családokat látni, akik hisznek abban, hogy az élet egyszeri és megismételhetetlen, jó dolog, s az emberi kapcsolatoknak, párbeszédeknek, közösségeknek nincs alternatívájuk, csakis így lehet testileg-lelkileg stabilan állni, élni a tömegben.
A szervezés is remek volt, hiszen amíg a felnőttek az előadást és a tanúságtételt hallgatták, a gyerekek választhattak, hogy szüleikkel maradnak-e, vagy mesemondást, népihangszer-bemutatót és kézműves-foglalkozást élveznek. Kicsik és nagyobbak csutkababát készíthettek Torjai Zita Katalin népijátszóház-vezetővel, élőszavas mesemondásnak örülhettek Szabó Réka vajdasági mesefának köszönhetően, mézeskalácsot díszíthettek Harangozó Otília mézeskalács sütő-díszítővel, kollázsmunkát alkothattak Kosányi Valéria kézimunkacsoport-vezetővel, és vidám hangszerbemutatón vehettek részt Micsik Béla hangszerész, népzenész, a népművészet ifjú mestere vezetésével.
Örömteli gyerekfoglalkozások
Az eseményen Palatinus István, a Szerbiai Mária Rádió műsorigazgatója mondott köszöntőt:
— Mint a család, az egyház is akkor tudja megcsillogtatni az igazi értékeit, ha nem magáért él, hanem odaadja magát másokért. Ezért tartjuk nagyon fontosnak a családot, a családnak a közösségét — a pápa is arra biztatott, hogy újra fedezzük fel a keresztény értékeket, a hitünket. Bármennyire okosíthatjuk a gyerekeinket, megadhatjuk nekik ennek a világnak minden technikai csodáját, ha nincs hit, ha nincs lélek, erőtlenek vagyunk. Nem kell újragondolnunk mindent. Mi egy utat szeretnénk mutatni: az Isten felé vezető utat, mely nemcsak az egyházból indul, hanem mindenekelőtt az igazi alapja a család.
Szebbnél szebb alkotások érkeztek a rajzpályázatra
Bálint Ágota, a Mária Rádiónkért Egyesület elnöke hangsúlyozta, a Mária Rádió a hallgatók adományából szól. Köszönetet mondott az adományozóknak és Magyarország Kormányának, amiért lehetővé teszi, hogy létezzen a Délvidéken az adás, s az anyaországi és erdélyi gyűjtésért, ezt a testvéri összefogást a felvidéki és az itthoni műsor támogatása érdekében indították, valamint az önkéntesek munkájáért.
— Nagyon sok ember a háttérben segíti ezt a kemény munkát, mely nem jönne létre, ha nem volna a Szűzanya elhívása. A Mária Rádió a Szűzanya ajándéka itt, a Délvidéken és az egész világon. Május a Szűzanya hónapja, s ez a mai nap is őt erősíti bennünk, hiszen a fatimai szűz napján tudtunk újra összejönni. Ahogyan Ferenc pápa Budapesten mondta: legyünk nyitott kapuk. A Mária Rádió is nyitott kapuvá vált, hiszen nemcsak a stúdióból szolgáltatja műsorait, hanem meg is szólítja a családokat. A tragédia következményeként mindannyiunknak fel kell tennünk és meg kell válaszolnunk magunknak a kérdést: én hogyan lehetek jobb ember, jobb édesanya, édesapa, testvér, gyermek, mi függ éntőlem, én mit tehetek azért, hogy erős családom legyen, erős, egészséges gyerekeim, s ezáltal társadalmunk s az egyházunk is erősödjön?
A rendezvényen az erdélyi testvérek is jelen voltak. Erdélyben a családokkal való foglalkozás erős lelkiséget foglal magában — hangzott el. Kovács László és Katalin huszonnégy éve házasok, három gyermekük van. Katalin az Erdélyi Mária Rádió koordinátora, László informatikus. A házaspár a schönstatti családmozgalom tagja. (A nemzetközi apostoli Schönstatt mozgalom egy megújulási mozgalom a katolikus egyházon belül, amelyet 1914-ben alapított P. Kentenich József fiúközössége Németországban, a Rajna menti Vallendar város Schönstatt nevű kollégiumában. A mozgalomban központi helyet foglal el a Máriával kötött Szeretetszövetség. Schönstatt nem egy új tanítás vagy módszer, hanem elsősorban új kegyelmi erőforrás, mely a Szeretetszövetségből és Mária Schönstatti szentélyéből árad ki — olvasható a mozgalom honlapján.)
Sok boldog ember szép helyen — a Mária Rádió családi napja Palicson
— Egy lelki és szellemi svédasztalt szeretnénk önöknek megteríteni, és arra buzdítok mindenkit, hogy azt és annyit vegyen el róla, amennyi az ő lelki fejlődését szolgálja — fogalmazott Katalin az Erős család, erős gyerekek című előadás bevezetőjében. László hangsúlyozta, a ma emberét panaszáradat jellemzi, nagyon sokakat gyötörnek gondok: a mindennapi megélhetési problémák és az azok okozta stressz. Mindeközben a társadalom egy erkölcsi romlásba csúszik bele, olyan dolgok, amelyek régen értéknek számítottak, amelyek meghatározták az ember viselkedését, életvitelét, azok manapság semmit nem érnek. A politikai környezet is napról napra változik, háborúk dúlnak, s a klímaváltozással és a következményeivel való szembesülés is súlyos terheket ró az emberre — sorolták.
— A mindennapok rohanása is állandó stresszforrás. Régen a természeti népek úgy éltek, hogy nem ismerték az órát, manapság viszont 5-10 perces késés is megbosszulja magát, az egész életünket az óra határozza meg. Ez olyan stresszt rak az emberre, amelynek hatása lesz a lelki oldalon, és a lelki sík után a testi oldalon megjelennek a különféle betegségek, szorongunk, depresszióba esünk — részletezte Katalin. Férje leszögezte, fontos, hogy a keresztény ember életében egység legyen a gondolatok, a tettek és a beszéd között. A házaspárok, családok alkossanak közösségeket, mert ez erősít — a gyerekek is megerősítik egymást, és könnyebben nőnek fel, a szülők pedig nagyon jó megoldásokat tudnak ellesni egymástól —, hangoztatták, majd kiemelték, fontos, hogy a házastársak egymásnak legyenek a legfontosabbak, ne a gyerek álljon az első helyen, hiszen hamar elmúlik az a bizonyos tizennyolc év, s ha nem így tesznek, két idegen marad egyedül a családi házban, melyből kiröppentek a gyerekek.
A résztvevők meghallgathatták Szatmári Ferenc, az Erdélyi Mária Rádió elnöke és felesége, Teréz tanúságtételét. Az épületgépész-mérnök házaspár házassága az idén lesz harmincnyolc éves, és három lányuk van.
— Egy osztályba jártunk elsőtől, én nem tudom, milyen későn megismerni a kiválasztottat, hiszen hatéves koromban, amikor megtanultam írni, felírtam román betűkkel (román iskolába jártunk) az ágy egyik részébe, hogy Feri szereti Terit. Nyolc évet voltunk egy iskolában, aztán a 9—10. osztályban külön voltunk, és valamikor a 11. végén jöttünk össze, és azóta együtt vagyunk. Én alapítottam meg a Mária Rádiót Erdélyben, de hiszem azt, hogy a feleségem nélkül nem lett volna semmi belőle, hiszen egyedül ő támogatott — mesélte Ferenc, s azt is megosztotta a közönséggel, lényeges, hogy megfogadta korábbi lelki vezetője tanácsát, és Terikével együtt imádkozott akkor is, amikor még nem voltak házasok, majd később a gyerekeikkel, illetve most, hogy kiröppentek, újra ők ketten.
— Huszonegy évesen úgy vágtunk bele a házasságba, hogy ez felbonthatatlan, és jó, hogy mindketten így álltunk hozzá, hiszen nincs olyan házasság, ahol nincsenek gondok, ellentétek, viták, és ha nem így gondolják a felek, akkor az első megbotlásnál, konfliktusnál rögtön a válás jut eszükbe — mondta Teréz. — Voltak gondjaink, anyagi nehézségeink, mi is egy kisebbségi létből jövünk, akárcsak önök, ami még egy teher az ember vállán, de összekapaszkodva, egymást segítve mindig sikerült túljutni ezeken a nehézségeken.
A Családom és az Egyház címmel a Szerbiai Mária Rádió magyar szerkesztősége nemrégiben rajzpályázatot hirdetett, melyre 840 gyönyörű alkotás érkezett, a kiállítást mindannyian megcsodálhatták a rendezvény során. A nyertes munkákat a családi nap keretében díjazták. A családi napnak a Palicsi Magyar Művelődési Központ épülete adott otthon, ahol Kern Imre, Szabadka alpolgármestere is köszöntötte a jelenlevőket. A rendezvény a radanováci Szent Család-templomban ért véget közös szentmisével, melyet ft. Palatinus István atya és ft. dr. Horváth Endre atya, a Szerbiai Mária Rádió lelki asszisztense mutatott be.
Fényképezte: Fehér Márta