home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Ernelláék Farkasékkal Hajduéknál
Szerda Zsófi
2016.08.07.
LXXI. évf. 31. szám
Ernelláék Farkasékkal Hajduéknál

Megnéztem Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál című új filmjét. És igaz, hogy nem szerepelt a palicsi filmfesztivál versenyprogramjában, és zsűritag sem voltam, de tőlem megkapta a fődíjat.

A kis stáb (vagy inkább kis család) kemény magja, Hajdu Szabolcs (a rendező és a főszereplő), Török Illyés Orsolya, Hajdu Lujza és Hajdu Zsiga (a film szereplői), K. Kovács Ákos (egyike a tizenhárom operatőrnek) és Muhi Zsófia (producer és rendezőasszisztens) Palicson töltöttek néhány napot a filmfesztiválon. Elkísérték Ernelláékat. A filmet Hajduék a saját lakásukban forgatták, barátokkal és tanítványokkal, szinte semmi pénzből, mely viszont a Karlovy Vary-i filmfesztivál nagydíja után már most többszörösen megtérült.

Akárhol látom is Hajdu Szabolcsot, mindig olyan irigylendő nyugalom ül az arcán. Játszik, filmet és színházi előadást rendez, tanít. Az Ernelláék Farkaséknál Farkasa. Palicson utolsó kérdezőként sikerült elcsípnem.

* Beszéljünk a film keletkezéstörténetéről, hiszen előbb egy színházi előadás készült el, s abból a film. Nem először dolgozol ezzel a módszerrel, a Tamara is így készült. Soha nem gondoltál rá, hogy kipróbáld a fordítottját? Filmből készíteni színházi előadást?

— Hm. Ez jó. Ezt még nem kérdezte senki. Felmerült már többször, azt hiszem, a Macerás ügyek és az Off Hollywood esetében is. Katona Laci színész barátommal beszélgettünk erről, de az az igazság — s én sem tudom, miért van ez így —, hogy a kifejezés, tehát a nyelvezet bonyolultsága úgy fokozódik, hogy színház, film. Visszaszínháziasítani egy filmet olyan, mintha az evolúcióban visszalépnénk egyet. Mindkettőben nagyjából ugyanannyit mozogtam, és azt kell hogy mondjam, egy fokkal bonyolultabb a filmnyelvezet. A másik, hogy a színház tünékeny, a film azonban megmarad egy darabig. Az Ernelláékkal kapcsolatban is ez történt. Szerettük volna, ha a színházi előadás kijátszása után nem tűnik el a történet a szereplőkkel együtt. Továbbá bizonyos dolgokat képtelenség olyan hatásosan megmutatni színházban, mint filmen. Ha érezzük a lehetőséget a továbblépésre, akkor tovább kell lépni. De nem mindig lehet ezt megcsinálni. Két esetben tettünk így: a Tamaránál és az Ernelláéknál. Mindkettő hasonló. Néhány szereplő van benne, egy helyszínen játszódik, dialógusokra épül, könnyű szervezésileg átfordítani. Annál veszélyesebb egyéb szempontokból. Nagy a kockázata, hogy teátrális lesz. Aztán az is kérdés, hogy tudunk-e egy-egy lakásban játszódó filmet úgy elkészíteni, hogy ne merüljön ki a filmnyelv, ne érezzük azt, hogy a huszadik perc után nem érdekes.

* A filmben egy kicsit más a szereplőgárda, a színdarabban felnőttek játsszák a gyerekeket is. Arra nem gondoltál, hogy a filmben ez is megmaradjon?

— Néhány napig tartotta magát a felvetés, hogy maradjon így, de elvetettük éppen azért, mert más a nyelv. A film nagyon konkrét, a színház pedig stilizál. A színházi stilizáció végtelen. A színházban addig stilizálok, ameddig akarok. Bármiről állíthatok bármit. Eljátszhatom azt, ami nincs ott, mondhatom egy felnőttre azt, hogy gyerek, szürkére festett színpadi térre azt, hogy egy palota. Ott elfogadjuk.

Egy film esetében nagyon meg kell indokolni, hogy miért stilizálunk valamit. Nem véletlen, hogy igen kevés a filmtörténetben az ilyen típusú stilizált alkotás. A filmben máshol van a spiritusz, a töltet.

Ott is szükség van leleményességre, s van lehetőség bizonyos titkok megtartására, szimbólumok használatára, csak másképpen. Úgy éreztem, egy ilyen típusú filmben egy olyan stilizáció, amelyben a gyerekeket felnőttek játsszák, kizökkentene, feleslegesen zavarná meg a nézőt. Végül úgy döntöttünk, hogy megcsináljuk a saját gyerekeinkkel.

* Leforgattátok, és nem is egy, hanem tizenhárom operatőrrel, akikből tizenkettő diákod volt. Hogyan tudtad őket úgy irányítani, hogy ne kezdjen mindenki a saját feje után menni?

— Igyekszem minden forgatás előtt elérni azt, hogy mire dolgozni kezdünk, értsük egymás nyelvét. Legyünk egymással tisztában, ne a forgatáson derüljenek ki dolgok. Az operatőröket már az év eleje óta tanítottam. A gyerekeinket mi neveltük fel. Orsolyával húsz éve együtt élek. Domával (Szabó Domokos), a másik főszereplővel tizenkét éves korunk óta ismerjük egymást, mindent együtt csináltunk. Majdnem minden filmemben ő volt a főszereplő.

Alig volt olyan ember a forgatáson, akit ne ismertem volna elég jól vagy nagyon. Ilyen feltételekkel az instrukció nem instrukció, hanem együttműködés, melyet egy összeszokott közösség hoz létre, és én nem a piramis csúcsán álló vezető vagyok, hanem egy alkatrész. Egy kör közepén álló ember. De mindenkinek megvan a saját felelőssége, mozgástere.

Sokszor az a gond, hogy előre nem tisztázott univerzumok ütköznek egy forgatáson belül. Abból soha nem születik semmi jó. Egymás univerzumának a szétrombolása lesz a cél. Az Ernelláék forgatásán beléptettem őket a lakásomba, s ami ott volt, azt lehetett használni. Abból lehetett kiindulni. Ajtók, ablakok, melyeken át lehet nézni, bizonyos nagyságú terek. Az operatőröknek is, színészeknek is. Amit ehhez hozzá tudtak tenni, az az, hogy honnan és hogyan látják az egészet. Mit tud hozzátenni a mozgásával a színész, kompozíciójával az operatőr.

* Ha rendező és főszereplő is vagy, ezenkívül még házigazda is, hogyan tudod szétválasztani a dolgokat?

— Soha nem választottam szét őket. Nekem ezek egyben vannak, mint a kínai univerzizmusban. Minden egyben van. Az előző filmeket is belülről készítettem. Nem három lépés távolságból, hanem részvevőként. Hogy most látszom is, az egy plusz, most a közönség is láthatja, amit eddig csak a színészeknek volt alkalmuk, hogy miként vagyok jelen. Úgy érzem, hogy ez egy test. Műhelymunkákon szoktam is ilyen gyakorlatokat végeztetni a részvevőkkel. Mozgástréninggel kezdjük, s azzal modellezzük le, hogyan képzelem el az ideális működést stábon belül.

Egy testként, és a legtávolabb eső részének is éreznie kell a középen levőt, ahogyan neki is a legtávolabbit.

Ha én elkezdeném magam túlnyomni, leválnék a testről, nem lenne meg az összhang. Én színészként is, rendezőként is úgy látom magam, hogy egy egésznek vagyok az alkatrésze.

* A film elkezdte saját önálló életét, fesztiválok, bemutatók jönnek. Ti már ilyenkor másik filmen gondolkoztok, vagy még fogjátok Ernelláék kezét?

— Igazából nem számítottunk rá, hogy ezzel még lesz dolgunk. Egy kicsit fel is borította a menetrendet. Májusban a debreceni Páholy Lakásszínházban már meg kellett volna hogy legyen egy új színházi bemutató, melyet Szegeden és Budapesten is játszanának. A premier időpontját novemberre halasztottuk a film magyarországi bemutatója miatt, ezenkívül egy másik színházi darabot is elkezdtünk próbálni a Temesvár—Zágráb—Budapest-tengelyen, ennek most az előkészítési szakaszában vagyunk, annál a résznél tartunk, amely a megismerkedésről szól. Egy csomó filmtervünk is van, hiszen azokban sosincs hiány. Ez a hetedik játékfilmem, de az első, mellyel pénzt is kerestünk, és hirtelen elkezdtünk felépíteni egy másik szisztémát, mely nem függ a pályázatoktól, s úgy látszik, ez sokkal működőképesebb. Gyorsabban lehet dolgozni, mindenki nyitottabb rá, nem várunk nagy pénzekre, nem érdekelnek a szkeptikus vélemények, nem mutogatom a forgatókönyvet, nem rágják körbe különféle scriptdoktorok, nem lesz legyalulva. Azt persze soha nem lehet tudni előre, hogy egy film jó lesz-e, vagy sem, de így nagyobb az esélye, hogy eredeti, egyenes, tiszta, őszinte lesz. Eddig is ezt próbáltuk, csak évek teltek el, míg egy film dobozba került.

Török Illyés Orsolya Szabolcs felesége, s az ifjú színészek, Lujza és Zsiga édesanyja. A filmben Esztert, Farkas feleségét játssza.

* Nőként, színésznőként, anyaként milyen az, amikor az ember a saját otthonában a saját családjával készít filmet, mely ráadásul egy családról szól?

— Szakmailag mindenképpen ideális, hiszen az ember egy olyan közegben van, amelyben tökéletesen biztonságban érzi magát. Ez színészként nem rossz kiindulópont. Olyan lakásban játszani el azt, hogy otthon vagy, ahol valóban otthon vagy. Lehet bátran fejest ugrani a helyzetekbe, nem kell a körítéssel foglalkozni. Ráadásul azok a témák, amelyeket a filmben felvetünk, minket is érdekelnek. Magánemberként viszont próbáltam egy ideig ellenállni sok mindennek, ami a magánszférámat sérti. Például nem volt egyértelmű, hogy a saját lakásunkban lesz a forgatás, mivel tudom, mivel jár ez. Ráadásul úgy, hogy a gyerekek ott vannak végig, velük dolgozunk.

Egy rémálomnak tűnt, de valahogy mégis meggyőztem magam, hogy ez így teljes.

Ha, mondjuk, csak Lujza játszott volna benne, és Zsiga nem, akkor megússzuk egy picit. Lehet, hogy egy másik gyerekkel bizonyos dolgokat könnyebb lett volna megcsinálni, mint Zsigával, hiszen itt te vagy a szülő, neked visszafelesel, vagy azt mondja, hogy nincs kedve hozzá, de ez a film nem volna az, ami, ha ez nem így történt volna.

* Lujza már több filmetekben játszott, van tapasztalata a kamerával, de Zsiga még elég fiatal. Kire hallgatott inkább? Vagy különféle fortélyokhoz folyamodtatok, ha instrukciókat kellett adni?

— Zsiga is volt már forgatáson, de nem színészként. Nem mondom, hogy rám inkább hallgatott, mint Szabolcsra, de én voltam az, aki tudta, hogy mi a napi feladata, és próbáltam úgy irányítani a figyelmét, és úgy beosztani a napját, hogy amikor kamera előtt van, jól tudjon teljesíteni. Az volt a plusznehézség, hogy hiába sikerült valami egyszer, újra és újra meg kellett csinálnia ugyanazt. Nagyon találékonynak kellett lennünk Szabolccsal. Volt olyan, hogy ketten instruáltuk egyszerre a gyereket. Én voltam az egyik szuperhős, Zsiga a másik, Szabolcs pedig eközben mondta Zsigának, hogy az a szuperhős, amelyet ő játszik, mit csinál. És néha eléggé kemény helyzetekben kellett neki is jelen lennie, miközben tudjuk, hogy egy gyereknek nehéz elkülöníteni a valóságot a filmtől, de ezeket a szituációkat is gondosan átbeszéltük vele. Nem volt egyszerű, de nagyon örülök, hogy ezt így csináltuk, nem pedig máshogy. A film kárpótol minden nehézségért.

* Amikor vége lett a forgatásnak, nem volt olyan érzésetek, amikor felébredtetek, hogy még mindig a filmben vagytok?

— Ez inkább Szabolcsnak nehéz, mert ő a vágás során sem tud szabadulni, ugyanaz a helyszín és a szereplők, akár otthon van, akár dolgozik. De vannak mondatok is, melyek a saját életünkből kerültek bele a filmbe, és ez fordítva is igaz, hiszen a viták során sokszor idézzük saját magunkat, és azokkal a mondatokkal érvelünk, amelyek a filmben is elhangzottak.

* Szabolcsnak szinte mindegyik filmjében játszol. Mennyire kéritek ki egymás véleményét szakmailag?

— Teljes mértékben. Ha egy interjút adunk, azt is előbb a másik olvassa el az első javítás után, és mondja meg neki, ha hülyeségeket nyilatkozott. Az ötlettől kezdve mindent megbeszélünk. A Fehér tenyérrel elmentünk egy fesztiválra, Szabolcs kiment a beszélgetésre, s nekem furcsa volt, hogy én miért nem ülök ott vele. Aztán jutott eszembe, hogy én nem is játszom benne színészként. De annyira magaménak éreztem, hogy nem tudtam különbséget tenni a kettő között. Mindenekelőtt nagymértékű bizalom van kettőnk között. Számomra az elsődleges szempont mindig az, hogy emberekkel dolgozom, akikkel együtt gondolkodunk egy anyagról. Ez Szabolcsra is igaz. Amikor nem egymással dolgozunk, akkor is ez motivál bennünket.

Muhi Zsófiát még Temesváron ismertem meg. Óriási szemek, fülig érő mosoly, kíváncsi tekintet. Már akkor tudtam, hogy nagyon jól meg fogjuk egymást érteni. Szabolcs asszisztenseként és a film producereként érkezett Palicsra.

* Miért szeretsz Szabolccsal dolgozni?

— Ő az első normális rendező, akivel találkoztam, nincs semmilyen „őrülete”, manírja, nem egózik. Ezek közül valamelyiket eddig szinte minden esetben tapasztaltam rendezőasszisztensként vagy casting directorként. A vérszívást, a terrorizálást, a másik frusztrálását. Szabolcsnál ez mind nincs. Elkezdtünk dolgozni, és hihetetlen, de teljesen normális és kedves volt, szabad kezet ad, bízik a munkatársaiban. Megállapodunk valamiben, és az úgy is marad. Vártam, hogy mikor jön az „őrület”, de nem jött. Két éve várom, de nem jön. Lassan kezdem elhinni, hogy nem is fog. Emellett sokat vagyok náluk, mostanra már kvázi családtaggá váltam.

* A producerek legnagyobb gondja, hogy honnan szerezzenek pénzt. Nálatok már a kezdetekkor eldőlt, hogy nem is szeretnétek pályázni a filmre, vagy ez így alakult?

— Végig jó csillagállása volt a filmnek. Van, amikor az istennek sem akar egy film körül semmi összejönni, és van, amikor valamilyen misztikus okból minden zökkenőmentesen halad a maga útján, nincs gyenge láncszem. Nálunk ez utóbbi történt. Elkészítettük az előadást (merthogy a film egy színházi előadásból készült), és már akkor szóba került, hogy viszonylag egyszerűen adaptálható volna filmre is. Lényegében egy lakásbelső és két család.

A bemutató után láttuk, hogy az előadás működik, a közönség szereti, mi is szerettük csinálni. És ott álltunk nyár elején, évad végén ezzel a kérdéssel: akkor ennyi volt? Bennünk volt a svung.

Így hát leültünk a producerekkel, találkoztunk néhány emberrel, mindenki nyitott volt, de főként arra, hogy kezdjünk el pályázni. Mi viszont éppen hogy nem szerettünk volna e film kapcsán belefolyni egy évekig tartó procedúrába, miközben valóban egy könnyen kivitelezhető ügyről van szó, és mindenki készen állt rá, hogy belevágjunk.

* Ekkor döntöttétek el, hogy belefogtok?

— Pontosan emlékszem, hogy álltunk a villamoson Szabolccsal, éppen egy produceri találkozó után, és azt mondtuk, hagyjuk most ezt az egész hercehurcát, csak csináljuk meg a filmet. Ezután elkészítettünk egy időbeosztást, és azt mondtuk, hogy szeptember 1-jén elkezdünk forgatni, s addig annyi pénzt sikerül összeszedni, amennyit. Még így is kb. 5000 dollárunk lett, de ez persze egy nagyjátékfilm költségvetéséhez képest nevetséges összeg.

* S ez máris megtérült. Többszörösen is.

— Igen, a Karlovy Vary-i filmfesztivál fődíjával 25 000 dollár járt. Egy díj igazából egy felkiáltójel. Arra jó, hogy általa még több emberhez el tud jutni a film. Azóta mindennap körülbelül tíz levél érkezik fesztiváloktól, forgalmazóktól. A világ összes pontjáról. Ez nagyszerű. Miközben nekünk már az is hihetetlen boldogság volt, hogy forgathattunk, aztán még nagyobb, hogy a film el is készült. Amikor pedig a filmet beválogatták Karlovy Varyba, és elhoztuk a két díjat, az leírhatatlan érzés volt.

K. Kovács Ákos szabadkai operatőr megjárta már a Berlinálét is, most pedig Szabolcs tanítványaként dolgozhatott az Ernelláék Farkaséknál című filmen is.

* Tizenhárom operatőr dolgozott a filmen. Voltak-e hierarchikus harcok, vagy tettétek a dolgotokat?

— Szerintem minden művészeti ágban van egyfajta jóindulatú, egészséges irigység. Anélkül nem lehet jól csinálni. Az van ugyanis, hogy ha látod, hogy a másik jó, te megpróbálsz még jobb lenni, túlteljesíteni őt, és már nemcsak saját magaddal versenyzel, hanem a társaiddal is. Ez pedig különösen érdekes helyzet volt, hiszen tizenketten voltunk az osztályban, s a tizenharmadik ember, egy SZFE-s csinálta a pótforgatásokat. Az volt benne a nagyon fura, hogy Szabolcs a tanárunk volt, és ezt mindig elmondom, mert így is gondolom, hogy az egyik legjobb pedagógus. Nagyon sokat tanultam tőle. Az elsők között voltam, aki megtudta, hogy talán forgatni fogunk vele, és mindannyian majdnem kicsattantunk az örömtől. Elkezdődött a sugdolózás, hogy most valóban vele fogunk-e forgatni. Volt egy egészséges izgalom bennünk. Persze felmerült, hogy ki lesz a vezető operatőr, ki csinálja majd valójában a filmet, és szerintem Szabolcs volt a vezető operatőre ennek, de közben mégsem. Folyamatosan alakultak a fényirányok, a hangulatok és az is, hogy kézből csinálunk egy képet, vagyis belemászunk az emberek arcába egy tág optikával, így adunk közeliket. Ez mind adott egy különös egyediséget, továbbá az is, hogy az egész nagyon naturálisan van fényképezve. Nincsenek hamis fényirányok, „túlcsicsázott” képek, ez egy igazi kis dráma.

* Milyen volt Szabolccsal dolgozni?

— Rendkívüli élmény. Minden forgatáson azt láttam, hogy ordítanak, de itt nem ez volt a helyzet. „Figyelem, felvétel, csendet kérek, figyelj már ide!!! Tessék!” Itt megbeszéltük, hogy akkor lehet forogni. Forog már? Megy, tessék. És mentünk. Szabolcs instruált valakit, beugrott a jelenetbe, eljátszotta a szerepét, mondott nekünk két szót, hogy szerinte hogy lenne jobb, és közben kikérte mindenkinek a véleményét.

Felnőtt emberekként, operatőrökként tekintett ránk, és ez nagyon fontos. Emberszámba vett bennünket. Ami normális, de ő bízott a szakmai felkészültségünkben is. Az is nagyon érdekes volt még, hogy segítettük egymást. A hierarchia megszűnt.

Egyébként filmet nem lehet csinálni annyi pénzből és olyan rövid idő alatt, mint ahogy ez készült. Hierarchia nélkül ez nem tud működni. Kellenek csoportvezetők, osztályvezetők, a kamera, a lámpa s más szakosztályoknak a vezetői, illetve a beosztottak. Másként nem tud rendszerként működni egy stáb. Itt más volt a helyzet, mert napról napra változtak a pozíciók. Én voltam világosító is, kameratechnikus is, Zsófival mentem az ebédért a város másik végébe, mindenki csinált mindent. Emiatt pedig megszűnt az irigykedés. Persze azért ránéztünk a másik felvételére is, hogy milyen lett. És amikor valaki túl jó képet készített, akkor bántottuk a legjobban. Egy kicsit cikiztük egymást, ami teljesen normális, testvéri dolog. Az volt az érdekes benne, hogy nemcsak Szabiékkal működtünk családként, de az osztályt is valahogy összehozta ez a munka.

Hát „röviden” ennyi. Aki teheti, nézze meg a filmet. Én pedig szurkolok, hogy minél többen lássák, mert megéri. Én megnézem még néhányszor, az biztos.


Kattints az alábbi képre, és nézd meg a szerző adatlapját is:
Szerda Zsófi

De ne hagyd ki Zsófi honlapját se! >>> www.szerdazsofi.net

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..