Eredményes politizálás
LACKÓ VARJÚ Sára
2014.02.11.
LXIX. évf. 7. szám
Eredményes politizálás

A Vajdasági Magyar Szövetség szabadkai tanácsa egyhangúlag választotta meg Bunford Tivadart a párt szabadkai frakciójának élére, Maglai Jenő a polgármesteri kinevezése után ugyanis nem vállalta tovább az elnöki pozíció betöltését. Bunford Tivadar 1999 augusztusa óta tagja a VMSZ-nek. Nyolc éven át a városi képviselő-testületben tevékenykedett, ezenkívül a városépítési bizottságnak is tagja volt. Két évig a városi szervezet ügyvezető alelnökeként dolgozott, majd ezután ismét négy-öt évig tagként volt jelen a pártban. Bunford Tivadar lapunknak adott interjújában hangsúlyozta, a frakció elnökeként olyan intenzív munkát kíván folytatni, amelyre a többi városi szervezet is felnézhet.

Miként tudja támogatni a VMSZ a szabadkai polgárokat?

— A VMSZ példaértékű kisebbségi párt a Kárpát-medencében. Eredményeiről még Erdélyben és Felvidéken is beszélnek, hiszen térségünkben az óvodától kezdve egészen az egyetemig van lehetőség magyar nyelven való tanulásra, magyar színházak és magyar kulturális egyesületek működnek. A Magyar Nemzeti Tanács létrehozása és munkája is etalon a többi nemzeti közösség számára, sőt a határon túli országokból is többen jönnek ide tőlünk tanulni. A VMSZ zászlójára tűzte a vajdasági és a szabadkai magyarság érdekeit. Ez akkor volt a legkiemelkedőbb, amikor ebből a pártból kerültek ki a polgármesterek az önkormányzat élére. Ez sajnos hanyatlásnak indult, amikor jelenlétünk a városban nem volt annyira kifejezett, de november óta ismét éledeznek ezek a lehetőségek. Megmutatkozik, hogy amikor a VMSZ hatalmon van — beszéljünk akár önkormányzati, akár vajdasági szintről —, akkor a magyarság érdekvédelme erőteljesebben érvényesül.

Megválasztása napján írta ki Nikolić államfő a parlamenti választásokat. Milyen feladatok hárultak önre?

— A parlamenti választások kiírása várható volt. Azonnal elkezdtük a kampányt: megbeszélést tartottam a városi szervezet alelnökeivel, majd a helyi szervezetek elnökeivel. A központi irodától utasításokat kaptunk, melyeket továbbadtam. A választói névjegyzékre való feliratkozás által betekintést nyerhetünk abba, hogy a szabadkai lakosok felfogták-e ennek a választásnak a jelentőségét. Minden választás fontos, de mivel januárban megkezdődtek a tárgyalások az Európai Unióhoz való csatlakozásról, a márciusi felértékelődik. Ebből nem maradhat ki a VMSZ sem. Tagja kell, hogy legyen a felállítandó hatalmi koalíciónak, mert csak akkor tud igazán eredményesen és felelősségteljesen politizálni, ha benne lesz a hatalomban. Történelmi lehetőségről van szó. Olyan dolgokról beszélhetünk az elkövetkező négy évben — 2014 és 2018 között —, amelyek hosszú távra — akár ötven, sőt száz évre — meghatározzák a szerbiai lakosok sorsát, és egyben a magyarságét is. Nem maradhatunk ki olyan kérdések megtárgyalásából, mint amilyen a mezőgazdaság — mellyel a leginkább jelen vagyunk —, szociálpolitika, gazdaság. Ezenkívül saját prioritásainkat szem előtt tartva meg kell még említeni a kultúrát, az oktatást, a tájékoztatást, mely mind lényeges kérdés, akárcsak az egészségügy vagy a nyugdíjrendszer átszervezése. A szerzett jogokat meg kell tartanunk, továbbfejlesztenünk, és még több lehetőséget nyújtanunk. Véleményem szerint ahhoz, hogy hosszú távra „bebetonozzuk” magunkat a közösségbe, valamint hogy meg is maradjunk, meg kell teremtenünk a gazdasági alapokat. Fontos, hogy a polgárok szavazzanak, mert az ő érdekeik és hangjuk így hallgattatik majd meg Belgrádban is és az unióban is — a VMSZ által.

Mik a tervei?

— A vállalkozói tevékenységemmel igyekszem hitelesebbé tenni a párt munkáját. Új színt szeretnék vinni a szabadkai politizálásba, vállalkozó lévén reális alapokra helyezni a tevékenységeket. Sikerorientált üzletemberként azt az elvet követem, hogy a kitűzött célokért mindent meg kell tenni. Ez azonban még nem elegendő, fontos, hogy el is érjük őket. Csak ezt tudom elfogadni. Egy nagyon jó állapotban lévő szervezetet vehettem át Maglai Jenő polgármestertől. A harminckét helyi szervezettel havonta megszervezendő összejöveteleken hatékony munkát kívánok folytatni. Fontos, hogy a párt minél inkább beleélje magát a lakosság mindennapjaiba. Összejöveteleket, találkozókat, különféle műhelymunkákat, kirándulásokat kell szerveznünk, hogy a lakosság úgy fogadja el a VMSZ-t, mint egy olyan befogadó szervezetet, amely törődik a polgárokkal. A többi önkormányzat számára is példaértékű munkát szeretnénk végezni, melyre a többi frakció is felnéz, és melyből használható ötleteket meríthet.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Szabadkai Napló rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..