A magyar mássalhangzórendszernek nem eleme a dz! Hűha, radikális megállapítás. Ez azért lehet, mert olyan általánosnak veszünk bizonyos tételeket, melyek az általános vagy a középiskolai nyelvtankönyveinkben állnak. De éppen ez ebben a szép! Az, aki jobban beleássa magát a nyelvtudományba, rácsodálkozik olyasmikre, amiket eddig olyan általánosnak vélt és elfogadott, és most mégis valami más. Ilyen a dz hangunk státusa is.
Utánanéztem, a középiskolás nyelvtankönyv mássalhangzó-táblázatában van dz. Ezzel nincs is semmi baj. De ne féljünk feltételezni az ellenkezőjét sem, vagyis azt, hogy valójában nem tagja ennek a táblázatnak, másképp: valóban része nyelvünk hangállományának a dz hang, vagy valami mást kell itt feltételeznünk?
Ahogy a mássalhangzóknak van zöngés-zöngétlen párjuk, vagyis van ilyen szembenállás, úgy a c hangtól is elvárnánk, hogy legyen valamilyen párja. Pedig az igazság az, hogy nincs. Lenne, a dz hang, de éppen arra akarok rávilágítani, hogy nem feltétlenül gond, sőt, igen komolytalan állítás, hogy az a dz rendszerből való kivételének baja, hogy akkor a c-nek nincs zöngés párja. Erről a dz-ről a továbbiakban azt fogjuk feltételezni, hogy egy hangkapcsolat, vagyis nem egy különálló hang, hanem két hang értékének a summája, melyet dz-ként ejtünk.
Ez a bizonyos dz három esetben szokott előfordulni. Az első eset igen egyszerű: ez a zöngésségi hasonulás, vagyis az, hogy két egymást követő hangnak, zörejhangnak (A zörejhangok arról kapták a nevüket, hogy képzésük közben a szájüreg valamely pontján valamilyen zörej keletkezik. Ide tartoznak a p, b, f, v, t, d, sz, z, c, ty, gy, s, zs, cs, dzs, k, g és h.) azonos kell hogy legyen a zöngéssége. Ilyen a lécből [lédzből] vagy a táncba [tándzba]. Itt nem kell hogy egy [dz] elem legyen a készletünkben, csupán a nyelvünknek kell egészségesen engedelmeskednie a zöngésségi hasonulásnak (annak, hogy a szomszédos zörejhangoknak azonos legyen a zöngésségük). A második előfordulás a -nz- kapcsolatokban lelhető fel. Itt egy d toldódik be félúton: benzin [bendzin], pénz [péndz]. Ez azért van, vagyis ez a d úgy kerül a képbe, hogy az orrüregen keresztülhatoló légáram útját előbb elzárjuk, mint ahogy a z-re jellemző zörejt képezni kezdenénk. Ez a helyzet a szomszéd [szompszéd], oromzat [orombzat] szavak esetében is. Harmadik esetünk lehet egy kicsit problémás, ez a madzag-, bodza-, pedzféle szavakat érinti. Azt figyeljük meg, hogy mindhárom esetben egy hosszú ddz ejtődik. Ha most azt mondom, hogy a dz csupán hangkapcsolat, és d-z kapcsolatra bontom le, akkor ezzel meg is magyaráznám a hosszú ddz mibenlétét. A magyarban ugyanis van zárhangból + réshangból keletkező hosszú zárréshang, lásd: kétség [kéccség], ötödször [ötöccör], fáradtság [fáraccság]. Ennek látszólag a d-z is engedelmeskedik. A dz egyébként mássalhangzók előtt csak hosszú lehet, illetve szó végén is, ráadásul mássalhangzók után sosem jelenik meg, magánhangzók között és szó végén sem. Ez olyan váltakozást mutat, amelyet más mássalhangzóink egyáltalán nem.
Ám problematikusságokba belebukhatunk. Mi a helyzet például a madzag-vadzab párokkal? Hiszen itt a vadzab esetében szóhatár áll a tagok között [[vad][zab]], míg a madzag esetében nem. Nem beszélhetünk mindkét esetben d-z kapcsolatról. De más probléma a vakaródzik, ahol megtaláljuk magánhangzók között, méghozzá röviden. Védhető a madzag-vadzab pár oly módon, hogy párhuzamon alapuló összehasonlítást használunk. Vegyük a madzag-metszet és a vadzab-hátszél párokat, melyek tökéletesen párhuzamosak. A [[hát][szél]] és a [[vad][zab]] szavakban összetételhatár (szóhatár) áll a zárhang és a réshang között, gondos ejtésben nem történik összeolvadás (esetleg lezser beszédben). A madzag-metszet esetében viszont összetételhatárt nem találunk, így meg is történik az összeolvadás. A várakódzik esete szabad váltakozást mutat, úgy is mondhatnám, megoszló, legalábbis sok beszélőnél. Van ugyanis olyan beszélő, aki hosszú ddz-t ejt, van, aki rövidet, és van, aki sima z-t [várakózik]. Eszerint nem csupán hosszúként él, és cáfolja azt, hogy magánhangzók között nem fordul elő. De ez a megállapítás, bár meglepő lehet, nem jelent semmit. Akkor lenne a mássalhangzónak ez a hosszúsága valamilyen épkézláb érvnek tekinthető, ha nem fordulna elő röviden, z-képpen, vagyis nem látnánk ilyen megoszló ejtésmódot. A nyelvészek erre az esetre azt mondanák, hogy a hosszúság itt nem számít, nincs hosszú-rövid szembenállás.
Még egy problematikus esetünk lehet, az edzve példája. Itt az a helyzet, hogy a hosszú mássalhangzó + mássalhangzó kapcsolatok lerövidülnek: ahogyan a keddre és edzve szavaknál is, ejtésben ez [kedre] és [edzve]. Eszerint nem mássalhangzó-kapcsolat? Éppen ellenkezőleg, hiszen a jelenség a zárhangból és a réshangból létrejövő hosszú zárréshangokat is érinti, nem csupán a valódi hosszú mássalhangzókat, és abban, hogy ezek úgy viselkednek, mint az egyszerű hosszú mássalhangzók, semmi meglepő nincs. Továbbra is áll a d-z hangkapcsolatunk, nem szól — látszólag — az ellen semmi, hogy a dz-t ne értelmezzük úgy, mint csupán d-z hangkapcsolatot.
Egyébként megjegyeznék két dolgot: az egyik, hogy a magyar mássalhangzók zárréshangjai több ízben is mutatnak érdekes váltakozásokat. Példának okáért a magyar v egy amolyan köztes mássalhangzó: nem igazán tudja eldönteni, hogy zörejhangként vagy zengőhangként (a zengőhangok esetében nem képződik zörej, mint a zörejhangoknál, a zengőhangok úgy „zengenek”, akár a magánhangzók, ide tartozik az m, n, ny, l, j, illetve az r, melynél van pergés) viselkedjen. Mássalhangzók előtt, mint v, megjelenhet egy úgynevezett közelítő zengőhang, egy [ʋ], mint a svéd [sʋéd] szóban. Elsősorban végbemegy rajta a hasonulás, például övtől [öftől], de nem zöngésíti az előtte álló hangot: hatvan [hatvan], de nem *[hadvan]. Illetve, úgy látszik, a c-vel kéz a kézben, a h-nak sincs zöngés párja, a zöngésedésnek is ellenállhat, illetve zöngétleníti az előtte álló zörejhangot: adhat [athat]. A másik dolog, hogy: akkor a dzs-vel mi a helyzet? A dzs tudniillik lehetne mássalhangzó-kapcsolat, csak nem az. Ez ugyanis szabadon előfordul szó elején is (dzsámi, dzsóker, dzsem), és magánhangzók között is: fridzsider, Lollobrigida, Roger stb.
Tehát, vonjuk le a tanulságot: nem minden arany, ami dz, hanem csupán hangkapcsolat. A nyelvész azért van, hogy az ilyesmit észrevegye. Ezért csak ajánlani tudom, hogy szeressük nyelvészeinket és értékeljük munkájukat.
Illusztráció
https://depositphotos.com/20184109/stock-photo-strategy.html
https://depositphotos.com/21278111/stock-photo-think.html
a