home 2024. március 01., Albin napja
Online előfizetés
Emléktábla a zeneiskola falán
Kartali Róbert
2023.10.26.
LXXVIII. évf. 43. szám
Emléktábla a zeneiskola falán

Emléktáblát helyeztek el, illetve állítottak vissza eredeti helyére Lányi Ernő tiszteletére a Szabadkai Zeneiskola főbejáratánál. Az eredeti bronztáblát 2007-ben leplezték le, de 2014-ben ellopták. Most az új tábla kiöntése a Bíró Károly Egyesület, dr. Pásztor Bálint és Gubás Ágota segítségével valósult meg.

A leleplezésre a híres zeneszerző, zenepedagógus halálának 100. évfordulója alkalmából kerítettek sort. Lányi Ernő a Szabadkai Zeneiskola igazgatója, a Szent Teréz-székesegyház karnagya, a szabadkai városi zenekar és a Szabadkai Filharmónia megalapítója volt.

Nagy öröm, hogy Lányi Ernő emléktáblája visszakerül a Szabadkai Zeneiskola főhomlokzatára — emelte ki az ünnepségen dr. Pásztor Bálint, a városi képviselő-testület elnöke. Felszólalásában elmondta, Lányi Ernő ugyan nem született szabadkai, de az élete utolsó tizenhat évét ebben a városban töltötte, és maradandó nyomot hagyott.

— Ő a Szabadkai Filharmónia megalapítója, a székesegyház kórusának a vezetője, illetve a zeneiskola igazgatója abban az időszakban, amikor Szabadka virágkorát élte. Hogy mennyire megbecsült polgára volt a mi városunknak, azt mi sem fejezi ki jobban, mint a Pesti Naplónak a tudósítása, amely a halála alkalmából jelent meg száz évvel ezelőtt. Ebből a cikkből megtudhatjuk, hogy az akkori Szabadkán húszezren kísérték utolsó útjára. A kereskedők, az iparosok kijöttek az üzleteik elé, amikor a halottas menet elhaladt, és leengedték a rolót, így fejezve ki a tiszteletüket Lányi Ernő előtt. Nagyon kevesen mondhatják azt el, hogy már életükben tisztelték őket, Lányi Ernő pedig egyértelműen ilyen személyisége a mi városunknak. A Szabadkai Zeneiskola a legrégebbi zenedéje Szerbiának, 155 éve működik, és büszkék vagyunk erre az intézményre.

Pásztor Bálint köszönetet mondott Gubás Ágotának, amiért kezdeményezte az emléktábla visszahelyezését, illetve a Bíró Károly Alapítványnak, mely anyagilag támogatta ezt az elképzelést.

Az eredeti emléktáblát az Aracs Alapítvány segítségével helyezték ki 2007-ben — mutatott rá Dragana Nikolić, a Szabadkai Zeneiskola igazgatója, de mint mondta, hét év után sajnos ellopták.

— A Bíró Károly Alapítványnak és dr. Pásztor Bálintnak köszönhetően a tábla most újra elfoglalhatta méltó helyét. A zeneiskola a története során számos kiváló művésszel gazdagította a közösségünket, ami által iskolánk azzá a jelentős intézménnyé vált, amelyre ma is büszkék vagyunk. Egyik közülük Lányi Ernő pedagógus, zeneszerző, iskolánk egykori igazgatója.

Szabadka akkor került be Európa zenei vérkeringésébe, amikor Lányi Ernő itt tevékenykedett — emelte ki az ünnepségen Pekár Tibor, az iskola nyugalmazott hegedűtanára, aki több kötetet és monográfiát is írt már a Szabadkai Zeneiskoláról és Lányi Ernőről. Az ünnepségen arra is rávilágított, hogy a zeneiskola mellett a város egyik legrövidebb utcáját Lányi Ernőről nevezték el, de a zeneiskola sajnos nem az ő nevét viseli, pedig mint mondta, mi sem lenne természetesebb. Az ő nevét viseli azonban az iparos művelődési egyesület, melynek kórusát talán egyetlenegy alkalommal vezényelte — mutatott rá Pekár Tibor.

Az ünnepségen Lányi Ernő Ave Maria című szerzeményét adták elő a zeneiskola tanulói, zongorán játszott Vizin Kornélia, vezényelt Csikós Krisztina. Molnár Viktor és Német György, az intézmény tanárai pedig a Gyászének című szerzeményét adták elő. Az új emléktábla leleplezése után rögtön meg is koszorúzták: Dragana Nikolić és Gubás Ágota, továbbá a Magyar Nemzeti Tanács nevében Rigó Pál Zsófia alelnök és Hugyik Richárd, az MNT Végrehajtó Bizottságának kultúrával megbízott tagja helyezte el az emlékezés virágait.

Fényképezte: Kartali Róbert

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..