home 2024. április 17., Rudolf napja
Online előfizetés
Emléknap az aracsi pusztatemplomnál
Zséli Ágnes
2017.08.03.
LXXII. évf. 31. szám
Emléknap az aracsi pusztatemplomnál

Ismét az aracsi romtemplomot ünnepelték azok, akik felkeresték a bánáti pusztában található középkori emléket, amely az évek során fokozatosan a délvidéki magyarság jelképévé, kultikus relikviájává vált.

Az ünnepi műsor szentmisével kezdődött, melyet Mellár József törökbecsei plébános celebrált. Az Árpád-korban épült templomhoz Vajdaság számos településéről, valamint külföldről is érkeztek. Szarka Edit, a tamásfalvi Széchenyi István Magyar Művelődési Egyesület elnöke elmondta, az idén is, mint minden évben anyaországiakkal jöttek, hiszen a Baranya megyei hosszúhetényi ifjak és felnőttek is velük tartottak, azzal a céllal, hogy megcsodálják a napraforgótáblákból kimagasló csodatemplomot. Ilyenkor a külföldre elvándorlók is visszajönnek, hiszen lelkükben ott a pont, a szívük mély sugallata, mely visszahúzza őket a nagyvilágból a szülőföldjükre, a színes bánsági rónaságra, a hazájukba. 

A padéi Márk Ibolya minden évben eljön a pusztatemplom emléknapjára, hiszen úgy érzi, hogy az ember lelkében ilyenkor különös érzelmek tombolnak:

— Ez a nap visszatekintés a múltra, a megmaradásunkra, s azt hiszem, hogyha a falak mellől felnézünk a kék égboltra, akkor engedjük, hogy átlengjenek bennünket azok a szentek, akik valaha itt voltak.

A mise után a jelenlevőket Vajda János, a tordai Aracs Hagyományápoló Társaság elnöke köszöntötte, majd Nyilas Mihály, a tartományi kormány alelnöke mondott ünnepi beszédet.  

— Wass Albert üzenetei örök értékűek. Érdemes őt idézni, hiszen bizonyította azt, hogy milyen nehéz magyarnak lenni, hogy meg kell őriznünk önmagunkat, s meg kell, hogy erősítsen minket minden történelmi esemény. Nagyon fontos itt évente egyszer összejönni, erőt gyűjteni a múltból, valamint előrenézni a jövőbe, megvilágítani azt, hogy miért fontosak a gyökereink, miért jelentős ez az épület, mely a múltunk része, miért létfontosságú ugyanolyan szilárdan harcolni, ahogyan azt ennek a templomnak az építői tették valamikor, annak érdekében, hogy megmaradjunk és erősödjünk Vajdaságban.

Az emléknap ünnepi műsorral folytatódott, melyet a mintegy háromszáz jelenlevőnek a tordaiak, a csókaiak, valamint Torda testvértelepüléséről érkező tiszaalpáriak mutattak be.

Az ünnepségen a Magyar Nemzeti Tanács tisztségviselői, a Vajdasági Magyar Szövetség képviselői és a szabadkai Magyar Főkonzulátus munkatársai is részt vettek.

A tizenkilencedik aracsi pusztatemplom emléknapját a tordai Aracs Hagyományápoló Társaság, a tordai helyi közösség, a tordai Földműves Szövetkezet, a Magyar Nemzeti Tanács, a Tartományi Oktatási‚ Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság, a Szekeres László Alapítvány és a Bethlen Gábor Alap, valamint magánszemélyek jóvoltából szervezték meg.


Emléknap az aracsi pusztatemplomnál (1.)
Kattintson a lenti fotóra, és tekintse meg
Marecsek Károly felvételeit:

Emléknap az aracsi pusztatemplomnál (2.)
Kattintson a lenti fotóra, és tekintse meg
Kenderesi Vilmos
felvételeit:

 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..