Délvidéki zarándokok és a Délvidékről elszármazottak részvételével vasárnap, november 25-én délelőtt Budapesten a Bazilika Étteremben könyvbemutatót tartottak. Matuska Márton szólt az 1944-ben és 1945-ben elüldözött és lemészárolt délvidéki magyar áldozatokról, akiknek Forró Lajos és Teleki...
Délvidéki zarándokok és a Délvidékről elszármazottak részvételével vasárnap, november 25-én délelőtt Budapesten a Bazilika Étteremben
könyvbemutatót tartottak. Matuska Márton szólt az 1944-ben és 1945-ben elüldözött és lemészárolt délvidéki magyar áldozatokról, akiknek Forró Lajos és Teleki Júlia állítottak emléket új könyveikben, valamint a témát először feldolgozó Illés Sándor Akikért nem szólt a harang című kötetének a napokban megjelent angol nyelvű kiadásáról. Ez utóbbi regény angol fordítása az Erdélyért Alapítvány gondozásában és a Keskenyút Polgári Kör támogatásával jelent meg, hogy az Európai Unió parlamenti képviselői és mások is tájékozódhassanak az 1944-45-ös délvidéki tragikus eseményekről. A bemutatón dr. Becsey Zsolt európai parlamenti képviselő vette át a könyveket, és vállalta eljuttatásukat a parlamenti képviselőkhöz, mert, mint mondta, az 1942 januárjában-februárjában a Délvidékre bevonuló magyar csapatok és csendőralakulatok által végrehajtott partizánvadász-razziák hideg napjait ismeri a világ, ám azt máig sem tudni, hogy pontosan hány magyar áldozata volt az ezt követő bosszúhadjáratnak, a titói megtorlásoknak. A magyar holokausztról, az 1944-45-ös titói megtorlásról 1990-ig egy szót sem lehetett kiejteni. Az elmúlt években az elhunytak hozzátartozói egy-egy keresztállítással kísérelték meg az emlékezést a délvidéki temetőkben és a tömegsírok feltételezett helyein. A rákövetkező napokban az emlékezés e szerény jelei közül sokat ledöntöttek, tönkretettek ismeretlen tettesek.
2007. november 25-én a Szent István-bazilikában és szerte a világon, ahol magyarok élnek, imádkozzunk együtt az ártatlanul elpusztítottakért, emlékezzünk meg a második világháború minden délvidéki áldozatáról, és gondoljunk hálás szívvel azokra, akik a kisebbségi lét nehézségeit vállalva őrzik halottaink emlékét.
- Fontos, hogy az emlékezésen túl a kérdést napirenden tartsák az anyaországi és brüsszeli politikusok egyaránt, s nagyon fontos az is, hogy a vajdasági magyar politikusok megtalálják a kérdés tisztázásához vezető tárgyalások módját, mert enélkül izgatásnak tűnhet a történtekre való állandó hivatkozás - hangsúlyozat dr. Becsey Zsolt, az Európai Parlament képviselője.
A könyvbemutató délután egy órakor a Bazilikában Sztrikovits János főesperes, újvidéki plébános mutatott be emlékmisét az áldozatokért. Szentbeszédében hangsúlyozta: sokakat figyelmeztettek, hogy meneküljenek, ám ők maradtak, ragaszkodtak szülőföldjükhöz, mert tudták, nem követtek el semmit. Ezért nem kell vonakodni a határon kívül rekedt magyarok állampolgárságának megadásától sem, mert ők ragaszkodnak a szülőföldjükhöz.