Az alsósoknak a nagyszünet futkározással, bújócskázással telik. Ez velünk is így volt — eltekintve egy kivételtől, melyre most is világosan emlékszem.
A szokásos viháncolással futottunk az udvarra. Arra lettem figyelmes, hogy valami nagy esemény történhetett, mert egyre nagyobb tömeg gyűlt össze a kerítésnél.
— Beszorult a feje! Beszorult a feje! — hallatszott a hangzavarban.
— Ki lehet az az ostoba, aki a rácsok közé dugja a fejét? — kérdeztük, és már szaladtunk is Kati barátnőmmel kíváncsian a helyszínre.
Hát volt mit látnom! Tibi, az unokatestvérem rémülten pislogott a rácsok közül. Kétségbeesés látszott az arcán. Én is megijedtem, és el sem tudtam képzelni, vajon hogy szabadul ki onnan. Az aggodalmam tovább fokozódott, amikor Imre bácsi megjelent egy gyorsvágóval.
— Mi lesz, ha megsérül? — aggodalmaskodtam, és elkezdtem sírni.
Egy magas, pocakos, kopasz bácsi jött oda hozzánk, és elküldött bennünket.
— Menjetek innen, nincs itt semmi látnivaló!
A szünet végére minden megoldódott. Tibi sérülés nélkül úszta meg a dolgot, és én is megnyugodhattam.
Erre az esetre azóta is emlékszem, sőt el sem felejthetem, mert azon a helyen még mindig hiányos a kerítés.
ZABOS Ella, Zenta
Thurzó Lajos iskola, 8. osztály
