„Embert nevelni a legszebb hivatás”
Tóth Lívia
2021.10.06.
LXXVI. évf. 40. szám
„Embert nevelni a legszebb hivatás”

A Zentai Gimnázium fennállásának 145. évfordulója alkalmából ünnepi műsort tartottak a Művelődési Házban. A program kezdetén a Gaudeamis igitur, vagyis a diákhimnusz csendült fel az iskola kórusának az előadásában.

Az egybegyűltekhez elsőként Újházi Éva, a Zentai Gimnázium igazgatója szólt, aki köszöntője kezdetén arról beszélt, hogy az iskolás éveire mindenki emlékszik, mert a gyermek ott talál társakat a mindennapjaihoz, megtapasztalja, hogy az élete csak a közösségben nyerheti el értelmét, támogatóra lel a felnőttben, aki segít neki eligazodni a világban. Elhangzott, hogy az elmúlt öt évben nagyok sok kihívással és örömmel nézhettek szembe az iskola dolgozói és diákjai.

— Megvalósíthattuk régi álmunkat, a meglévő objektumunk teljes felújítását a szerb kormány, a Magyar Nemzeti Tanács és Zenta Község jóvoltából, az épület bővítése új ebédlővel és hat tanteremmel pedig Magyarország Kormányának, a Nemzetpolitikai Államtitkárságnak és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek köszönhetően jött létre. Elindítottunk egy új természettudományi megmérettetést, a Fábri Géza-biológia- és a Máriás Vilmos-kémiaversenyt, amivel az intézmény egykori tanárainak az emléke előtt tisztelgünk. Az elmúlt öt évhez köthető a harc a vírus ellen, mely felülírt minden eddigi pedagógiai módszert, mivel egyik napról a másikra kellett átállni az online oktatásra — sorolta fél évtized történéseit Újházi Éva, és azt is elmondta, hogy a jelenlegi ünnepre könyv készült Máriás Ildikó szerkesztésében, mely folytatása az előző, a 140. évfordulóra megjelent kiadványnak.

Szakállas Zsolt, a tartományi kormány alelnöke, valamint tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi — nemzeti közösségi titkár a Zentai Gimnázium megalapítását meghatározó pillanatnak nevezte, mely nemcsak a zentaiak számára volt fontos, hanem az egész közösségünknek.

— A tanári testület mindig fontosnak tartotta, hogy ne csak nevelje és oktassa az ifjúságot, hanem a város és a vidék kulturális és társadalmi életében is jelentős, mondhatni, vezető szerepet játszott. Minden pillanatban helytálltak, a tanítványaik rengeteg elismerést szereztek a hazai és a nemzetközi tanulmányi versenyeken, és ma is elviszik Zenta hírét a nagyvilágba — hallottuk a tartományi oktatási titkártól.

— A 145 év folytonossága azt bizonyítja, hogy a gimnázium képes volt túlélni a különböző közéleti hullámveréseket, a gazdasági kríziseket, háborúkat és rendszerváltozásokat, mindenkor kész volt a megújulásra, annak a hagyománynak és értékrendnek a folytatására, amely az intézményt híressé és vonzóvá tette a fiatalok számára. Bizonyára lesznek még kihívások, izgalmas feladatok, sikerek és kudarcok, hiszen ez mind szükséges a tapasztalatok megszerzéséhez, a helyes úton való járáshoz, a gimnázium arculatának, szellemiségének a formálásához — hangsúlyozta felszólalásában Czegledi Rudolf, Zenta Község polgármestere, és a következő 145 évhez is bölcsességet, hitet, közösségépítő összefogást és nem utolsósorban magas szakmai színvonalú munkát kívánt az iskola valamennyi dolgozójának, tanulójának.   

Az ünnepi összejövetel a Zentai Gimnázium diákjainak alkalmi műsorával fejeződött be Marijana Golić, Juhász Aranka és Bíró Magyari Kinga tanárok felkészítésében.

A címben szereplő idézet Móricz Zsigmondtól származik, a teljes változata Újházi Éva igazgató beszédében hangzott el: „Embert nevelni a legszebb hivatás. Légy nemes, gazdaglelkű ember, hogy emberré tehess másokat a magad embersége által.”

Fényképezte: Tóth Lívia

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Községeink Életéből rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..