home 2026. szeptember 14., Lőrinc napja
Online előfizetés
„Emberi esendőségem ellenére tettem valamit Isten országáért”
Dr. Czékus Borisz
2026.08.21.
LXXXI. évf. 33. szám
„Emberi esendőségem ellenére tettem valamit Isten országáért”

Ötven éve szolgálja Istent és embertársait. Életútján számos nehézségbe ütközött, és sok csalódás is érte, de mindezeket feledteti a megszámlálhatatlan szép emlék. Munkássága kitörölhetetlen nyomot hagyott a helyi egyház és közösség életében. Sokéves, termékeny munkájáért és szerteágazó tevékenységéért a Szentatya a Pro Ecclesia et Pontifice – Az Egyházért és a Pápáért elismerésben részesítette. Ez az egyik legrangosabb pápai kitüntetés az egyház szolgálatában elért kivételes érdemekért. Szerettei és hívei körében a közelmúltban megünnepelte aranymiséjét. Ismerjék meg dr. Harmath Károly ferences atyát!

* Meséljen a gyermekkoráról.

– Az én emlékeimre is jellemző az az általános tapasztalat, hogy az emlékek mindig megszépítik a múltat. Ez nagy ajándék, melyet életem Urának tulajdonítok, mert így majd az Úr jóvoltából – remélem, én is – szép élményekkel távozom e Földről. Visszatekintve a gyermekkorom tanyasi mindennapjaira azt mondhatom, hogy ritka szép gyermekkorom volt. Veszekedésre, iszákosságra, káromkodási szokásra vagy valamilyen kirívó visszásságra nem tudok visszaemlékezni. Mondhatnám, folyt az élet, mint a csendes patak a medrében. A tanyán együtt élt három nemzedék, de nagyon jó volt az összhang. A fiatalon megboldogult húgommal együtt szép neveltetésben részesültünk, beleértve a vallási nevelést is. Nem volt benne semmiféle bigottság. Anyai nagyapám egyidőben rózsafüzér-koszorúfő volt, ezért gyakran látogattak bennünket más tanyákról is.

* Mikor kötelezte el magát Isten mellett?

– Nem tudok sem dátumról, sem különleges eseményről. Ez úgy jött, mint az eső, mely lassanként áztatja a földet, és kisarjad tőle a növény. Talán azt mondanám, hogy bennem is így kapott életre a szerzetesi, majd a papi hivatás vágya. Több minden vonzott, szép életpéldák is álltak előttem. Más foglalkozásokon is gondolkodtam. Nem kerültek el a pályaválasztás szülési kínjai, hivatásom szülési fájdalmai.


 forrás: dr. Harmath Károly archívumából

* Miért lett szerzetes, és miért éppen ferences?

– Mert „becsapott az Úr”. Úgy jártam, mint Jeremiás próféta. Érdemes elolvasni hivatástörténetét könyvének 1. fejezetéből. De Ezékiel esete is említésre méltó. Neki le kellett nyelnie az Írás tekercsét. Kezdetnek igen keserűnek érezte, de aztán édessé vált, mint a méz. Ez egy kicsit azt is jelzi, ami mindenkivel megtörténhet, aki a szerzetesi vagy papi hivatás mellett dönt, és küszködve lépdel előre az úton, melyet Isten az ő számára kijelölt. Az ilyen döntések következtében idővel a keserűség gyönyörűséggé válik. Kivétel nélkül mindenki életében. Nekem a szabadkai ferencesek példája adta a végső lökést, hogy igent mondjak a ferences életmódnak. Az egyszerűség, az alázatosság, az emberközelség, a lelki vezetés és sok hasonló dolog egyengette az utamat.

* Nagyon régóta az újvidéki Kapisztrán Szent János ferences rendházban él. A ferences szerzeteseket egy bizonyos idő után áthelyezik másik kolostorba. Önről elfeledkeztek az elöljárói?

– Úgy látszik. Néhány év múlva már abból is kitelik az ötven év. A ferenceseknél ilyesmi nem szokás. A stabilitas loci, a helyhez kötöttség kihívás is. Az ember élete monotonná válhat, de a végén a hívek „idegeire is mehet”. Szent Ferenc a családi mintát követeli testvérei életében. Nekem ez különféle okokból nem adatott meg. Persze nekem is van gvárdiánom, helyi elöljáróm. Konkrét esetben a szabadkai házfőnök. Szent Ferenc atyánk ugyanis megköveteli, hogy minden testvérnek legyen gvárdiánja.

* Hogyan telnek egy szerzetes hétköznapjai?

– Közösségeinkben a napirend nagyjából igen hasonló, függetlenül a közösség tagjainak létszámától. Konkrétan, nálam az ébresztő reggel fél 6-kor cseng, de csak 8 óra után bújok elő a cellámból. Számomra a reggel fontos kezdés a maga csendjével és összeszedettségre hangolásával. A fizikai és egészségügyi teendők, valamint a hálaadás és a zsolozsma reggeli óráinak az ideje. Napindító időszak. Ha kapkodva indulunk, akkor nem jutunk messzire. A reggeli hálaadást nagyon szeretem. Minden reggel a teremtés új napjának a nyitánya. Az egész napom szebb, nyugodtabb, örömtelibb, ha a reggeli „nekilendülés” komolyabb. A nap többi részét papi, publicisztikai és fordítói, a különböző tevékenységeink területén akadó szervezési teendőkkel, a szerzetesközösség iránti kötelességeimmel kapcsolatos tennivalókkal töltöm ki, majd estefelé újra egy kissé több idő jut a szó szerinti lelkiségre, mert egy katolikus könyvkiadó vezetése állandó vallási és lelki elmélyülést is követel. Nagy áldás számomra, ha a lelkiségi szövegekkel találkozva olykor megállít az Úr, és belső beszélgetésre hív. Azt üzeni belsőmben, hogy most állj meg, mélyülj el, és beszélgessünk csendben. Ott a számítógép előtt. Nagyon szeretem a fohászokat. Azok lelki SMS-esek az Úrnak… Bocsáss meg; milyen csodálatos vagy ebben a virágban; köszönöm Neked, hogy ma is tudok lélegezni, hogy dobog a szívem, hogy van mit ennem… A szentmise rendszerint este van a templomunkban. Lelki beszélgetésekre és egy kis esti sétára is – amikor sikerül – ilyenkor van idő. Ez egy napom vázlata. A valóság pedig az, amit a munkaasztalomon álló határidőnaplóba feljegyzek rám váró feladatként. A lényeg az, hogy nem tudom, mi az unalom, s igyekszem az Istentől ajándékba kapott időt is gazdagítani, hogy egykor majd azt mondhassam az Úrnak: íme, Uram, adtál egy üres kosarat, én pedig gyöngeségeim és bűnösségem ellenére is igyekeztem megtölteni jótettekkel. Ez ugyan nem mindig sikerült, azért végtelen irgalmadban bízva bocsánatot kérek, mert emberi gyöngeségeim és bűneim beárnyékolják életem kosarát.


forrás: dr. Harmath Károly archívumából

* Tapasztalatból tudom, hogy bármire megkérik, nem mond nemet, elvállalja az újabb kihívásokat, legyen az egy könyvbemutató vagy egy kilenced homíliája. Hogy győzi ezt a rengeteg feladatot?

– Nem tudok mást mondani, mint amit Pál apostol írt a filippieknek. Valahogy így hangzik: mindenre van erőm, abban, aki nekem erőt ad. Otthonról magammal hoztam a szorgalmas és becsületes munka igényét. A Jóisten ehhez adja hozzá a talentumok használatának jutalmát. A munkabírás nem az én érdemem. Kaptam. Amit fontosnak tartok, az a motiváció. Mégpedig az, hogy nem én vagyok a fontos, hanem a Jóisten, akit hirdetnem kell nemcsak szavaimmal, hanem a talentumok kihasználásával is.

* Vannak, akik irigylik…

– Tudom. Aki bárkit irigyel, az Istent sérti. Isten különbözőeknek teremtett bennünket. Olyanok vagyunk, mint egy szép, tarka virágoskert. Mindenki a maga szépségében ragyog. Ha én irigy vagyok, akkor Istennek teszek szemrehányást, hogy ez vagy az nem olyan, mint én, vagy azért, hogy én miért nem vagyok olyan, mint az a másik. Ott, ahol minden egyforma, már eltűnik a szépség is. A monotónia sehol sem felemelő. Isten az elbűvölő sokszínűség teremtője. Aztán az is hozzátartozik a valósághoz, hogy az irigy ember boldogtalan.

* Újvidéken is rohamosan fogynak a magyar és a horvát ajkú hívek. Hogyan változott a közösség élete azóta, hogy elfoglalta szolgálati helyét a ’80-as években?

– Az újvidéki helyzet specifikus. Ez már nagyvárosi valóság. Nyugodtan hívhatjuk nagyvárosi szórványnak, ahol sok határvonal képlékeny. Babilonnak is lehetne nevezni, mert már a közösségben sem csak horvátok és magyarok jelennek meg. A változás nagy és igen gyors is. A kihívások és a mentalitás is más, mint például Szabadkán vagy a Tisza mentén. Ez kihat a lelkipásztori tevékenységre. Egyházunk lemaradt – és talán bele is fáradt. Lomhaság vesz erőt rajta. A bürokratikus felfogáson kell változtatni, nem a hiten! Az rendben van. De mintha belefáradtunk volna az evangélium megtestesítésébe. Különösen fontosnak tartom a közösségápolást. A hívek közössége elsősorban Krisztus-hirdető, s csak utána oltárterítő-vasaló. Az újonnan érkezőket a családias hangulat is meg kellene hogy ragadja. Vallom, hogy az egyház jövőjének ez fontos záloga. Ha nem tudjuk családdá alakítani Isten gyermekeinek helyi egyházát, akkor igen gyorsan a csőd szélére kerülünk. A pogányok az antiochiai egyház tagjairól kijelentették: „Látjátok, mennyire szeretik egymást.” És mit mondanak a mai hívekről, amikor látják őket kijönni a vasárnapi szentmiséről?


Fotó:Hodolik Boglárka

* Fiatal papként 1977-ben útjára indította az Agapé Könyvkiadót, később nyomdája is lett. Újjászervezte a Hitélet katolikus folyóiratot. Meséljen a kiadóról és a Hitéletről.

– E témát jövőre hagynám, amikor – Isten segedelmével – az Agapé fennállásának 50. évfordulóját fogjuk megülni. Most azonban megemlíteném, hogy a Hitélet esetében január 1-jétől nagy változást tervezünk. Erről a folyóirat elkövetkező számaiban osztunk meg több információt.

* Ha Domus Pacis, akkor Harmath atya. Lelkigyakorlatos ház a puszta közepén. Nagyon sokan emlékezetes pillanatokat éltünk át ott. Mennyire látogatott a Béke Otthona? Mit tud adni a hely egy keresztény embernek?

– Az a benyomáson, hogy a mai ember sajnál pénzt kiadni önmaga lelki és szellemi értékeinek ápolására. Sőt, nemcsak a pénzét, hanem még az idejét is sajnálja önmaga építésére. Rabja annak a felfogásnak, hogy az időt pénzzé kell változtatni. Tehát ha nem kerestem pénzt, akkor elherdáltam az időt. A lelki javakkal kapcsolatban azt is fontos megemlíteni, hogy azokat nem lehet eladni. Mert milyen pénzben kimutatható haszna van az embernek például egy háromnapos lelkigyakorlatból? Hány dinárt ér a lelkigyakorlaton végzett éjszakai szentségimádása? Örülnék, ha tévednék. Évente ugyan akad még egy-két lelkigyakorlatos csoport, mely a Domus adta lehetőségek között erősíti hitét és gazdagítja lelkivilágát, de ebből nem lehet fenntartani egy közösségi házat. Az elképzelésemben az is szerepelt, hogy a lelkigyakorlatos ház a helyi egyházak hasznára is lesz. Ez nem így történt. Hiszem, hogy ennek számtalan okát fel tudnánk sorolni, de számomra marad az a keserű megállapítás, hogy nem számítottam eléggé a középszerűség és az érdektelenség térfoglalására. És arra sem, hogy napjaink emberének életéből ilyen mértékben veszik majd el a csönd és az elmélyülés jelentősége. Mindezen túl azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy lelkigyakorlat-vezetőkben is hiányunk van.

* A Poverello Alapítvány létrehozása is Önhöz fűződik. Az alapítvány keretében egy drogrehabilitációs központ, a Tau Közösség is működött. Meséljen a programról. Miért szűnt meg?

– Sajnos kérészéletű volt. A végén már kifogytunk emberi erőből, és az anyagi háttér sem volt elegendő a működtetéshez. Tavalyi hóról nem szoktam elmélkedni. Felkínáltuk, gürcöltünk, hogy fennmaradjon, és segíteni tudjunk a rabságba esett fiatalokon. Igen sok energiát, időt, jó szándékot befektettünk. Nem működött. Példát azonban adtunk, ez alapján született meg a pravoszláv egyházban egy másik közösség, az Élők Földje, mely tudtommal a mai napig él. Nem volt eredménytelen a törekvés, de számunkra fenntarthatatlanná vált. Máskülönben azt vallom, hogy Isten néha csak arra hív bennünket, hogy ösztönzés legyünk mások számára. Mintha ismételné a mondást, mely szerint a mór eleget tett kötelességének, s a mór mehet. Számomra ez már elég. Amikor kellettem Istennek, akkor ott voltam. A lendkerék beindult, a mór szabaddá vált, és más területek is megnyíltak előtte. Így volt ez a Mária Rádió estében is, s ugyanígy vélekedem más megszűnt vagy még élő tevékenységeimmel kapcsolatban is. És semmit sem sajnálok. Nem a saját dicsőségemre cselekedtem, hanem az Úr hívásának igyekeztem eleget tenni. Egyébként pedig ami megszületik, annak meg is kell halnia.

* Sokrétű tevékenységéért például az újvidéki aranymiséjén a belgrádi pápai nuncius, Santo Rocco Gangemi kezéből átvette a Pro Ecclesia et Pontifice igen kimagasló pápai kitüntetést. Mire a legbüszkébb, ami az Ön nevéhez fűződik?

– Mindenre és semmire. Sokszor ismétlem minden álszerénység nélkül: a Jóistenre vagyok büszke, és neki vagyok hálás, hogy méltónak talált arra, hogy ennyi területen tudtam az ő munkatársa lenni. Nagy bizalom ez az Ő részéről.

* Amellett, hogy szerzetes, teológus is, egyháztörténész, a vajdasági katolikus hitélet egyik meghatározó alakja. Folyékonyan kommunikál több nyelven. Mi a szakterülete, milyen témákban kutat és publikál?

– A szakterületem az egyetemes egyháztörténet, azon belül pedig a ferencesek, külön hangsúllyal a jozefinizmus. Mivel az időm és az erőm korlátolt, újabban már nem merészkedem új kutatói területekre. A fordításoknál és a cikkek írásánál a nyelvtudás nagyon hasznos.

* Gyakran vezet zarándokcsoportokat Assisibe és más kegyhelyekre. Mit ad egy ilyen út a mai keresztény embernek?

– Elsősorban arra emlékeztet, hogy minden emberi élet egy út. És jó érezni azt, hogy az úton nem vagyunk egyedül. Mindenkinek megvan a maga – egyedi, sajátos – útja Istenhez. Az élet útján azonban megmutatkozik az ember igénye a közösségre. Együtt járni könnyebb. Egymásra is átsugározzuk az erőt a csüggedés és a fáradtság pillanataiban. Ha lerogynánk a terhek alatt, van, aki hónunk alá tud nyúlni, és felemel. A zarándoklat nemcsak egyéni élmény, hanem az Istennel és az emberrel való közösségépítéshez szükséges erő egyik jó forrása is. 


Fotó:Hodolik Boglárka

* Hogyan ünnepelte az aranymiséjét?

– Helyszűke miatt eredetileg két színhelyen szerettem volna nyilvánosan hálát adni az Úrnak ezért a nagy kegyelméért. A végén aztán három helyen folyt az ünneplés: Újvidéken, a Domus Pacisban és a szabadkai ferences templomban, továbbá még vár rám egy Budapesten. A célom az volt, hogy „imádságesemény” legyen ez az évforduló, ezért a szentmiséken és a szentségimádásokon, valamint a közösség lelki ünneplésén volt a hangsúly. Megítélésem szerint elég sokan részt vettek a hálaadómise-sorozaton.

* Mit hoz egy pap életébe a bűvös ötvenes elérése? Másmilyenek lesznek ezután a szentmisék?

– Minden nap másmilyen. Ugrásszerű változás azonban nincs, de nem is számítok rá. A vágyam az, hogy minden holnapi misém szorosabban kössön az Úrhoz, akinek személyében véghez viszem ezt a legszentebb eseményt, és megélem a különleges találkozást Vele.

* Miről szeretné, hogy az elkövetkező nemzedékek emlékezzenek Önre?

– Arról, hogy emberi esendőségem ellenére tettem valamit Isten országáért.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..