Előítélet. Az ember naponta szembesül vele. A természetében van ítélkezni más felett, akár tudatosan, akár nem. Főleg akkor ítélünk, pontosabban negatív véleményt akkor alakítunk ki, amikor az, amit látunk, első pillantásra nem tetszik. Kellemetlen érzést kelt bennünk az illető külseje, viselkedése, gesztusai. Ezzel szoros kapcsolatban van a sztereotípia is.
Leolvasható a szülők arcáról a csalódás, amikor megismerik egyetlen édes lányuk új rockerbarátját. A hosszú hajú, feketepólós csávót. Az asszociáció természetesen azonnal a piszkos, zsíros hajú, drogos kis társaság, mert ők olyanok voltak „az ő idejükben”. Ők nem ilyennek nevelték gyöngyszem lányukat, nem ilyet akarnak neki társul. Az viszont nem fordult meg egyikük fejében sem, hogy a fiú egy intelligens, talpraesett alak, aki a legjobb osztályzatokkal fejezte be a gépészeti egyetemet. Éles eszével, tudásával és humorával sok mindenkit lepipálhat. Az sem jutna eszükbe, hogy a nehéz sorsa miatt sokat kellett kínlódnia és harcolnia, hogy elérjen valamit az életben, és az ő lányuk a legszebb dolog, ami valaha is történt a nyomorult életében. Szerelmes. Mert neki is lehet. Ne ítéljétek meg a könyvet a borítója alapján! Olvassátok el, és érezzétek meg az értékét, kedves szülők, és többi elítélők! A látszat csal. Méghozzá nagyon sűrűn.
Mikor lesz az emberi civilizáció annyira erős és fegyelmezett, hogy legyőzze saját természetét? Mikor látja meg az ember a jót a másikban az ítélkezés helyett? A szomorúságot az erőltetett mosoly mögött? És végül, mikor lesz a jó a legfontosabb? Könnyű embernek lenni és csak úgy élni és létezni a világon, de legyünk őszinték, kicsoda igazán emberséges? Ezen mindenkinek el kellene gondolkodnia. Mert sosem tudhatja az ember, hogy mikor lehet ő maga is elítéltje valakinek.
(A jegyzet a Bánáti Újság nyári újságíró-iskolájában készült)
