A holokauszt áldozataira emlékeztek Szabadkán — Április 4-én nyílt meg a szabadkai vasútállomáson az Élet Menete Alapítvány Holokauszt Vándorkiállítása, melyre a szervezők főleg középiskolásokat és egyetemistákat várnak, hogy a fiatalok rendhagyó történelemóra keretében halljanak erről a tragikus időszakról. A kiállítás az 1944 kora tavaszán haláltáborba hurcolt zsidók szenvedését mutatja be.
Maglai Jenő, Szabadka polgármestere a kiállítás megnyitóján elmondta: 1944. június 16-án több száz szabadkai zsidót hurcoltak el a náci Németország katonái. A szerelvény egész Vajdaság területéről szedte össze a zsidókat, akiket az auschwitzi haláltáborba vitt.
— Soha többé nem történhet meg semmi ehhez hasonló — mondta egyebek között a polgármester. — Az akkori német állampolitika megengedte, hogy a nácik elhurcoljanak 11 millió zsidót, akik közül nagyon sokat ki is végeztek, vagy a hosszú út és a kínzások vetettek véget az életüknek. Soha azelőtt nem volt ilyenre példa, és reméljük, nem is lesz. Azt szeretném, hogy a most megnyitott kiállítást minél többen lássák, főként középiskolások és egyetemisták, hogy megtudják, mi is történt a zsidókkal 1944 tavaszán.
A halálraítélteket marhavagonokban szállították a lengyelországi haláltáborba. Az út öt napig tartott. Főként nők, gyermekek és idősek, akár nyolcvan-száz személy is be volt tuszkolva egyetlen vagonba, étlen-szomjan. A szerelvény csupán kétszer állt meg, hogy a szerencsétlen emberek, akik még azt sem tudták, hová viszik őket, vizet vehessenek magukhoz. Sokan közülük még út közben meghaltak, őket kilökték a szerelvényből, hogy ne foglalják a helyet...
Mindezt már Vidálkovics Lea túlélő mondta el, aki 1944-ben tizennégy évesen került a lengyelországi haláltáborba. Életét a véletlennek és leleményességének köszönheti, a családtagjai és ismerősei azonban gázkamrában végezték...
— 1775 óta élnek zsidók Szabadkán — tudtuk meg Heisler Andrástól, a MAZSIHISZ elnökétől. — A zsidók számára ugyanis ez a város mindig fontos ipari központ volt. 1921-ben minden jelentős szabadkai gyár és vállalat zsidó kézen volt, ezáltal e népcsoport közvetlenül is hozzájárult az akkori Szabadka iparának felvirágoztatásához. Ezt a népet hurcolták el a nácik vagonokba zsúfolva haláltáborokba, megbontva azt az egységet, amely addig oly jellemző volt erre a városra.
Az Élet Menete Alapítvány minden évben megszervezi az utat Auschwitzba, hogy ott a zsidósággal együtt érzők kegyelettel adózzanak az áldozatok emlékének. A mostani vándorkiállítás április 11-éig várja az érdeklődőket, akik megismerkedhetnek a holokauszt történelmi tényeivel, és a vagonban megtartott rendhagyó történelemórán konkrét emberi sorsokról és élettörténetekről hallhatnak a tárlatvezetőktől.