home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
„Elvisszük a jó hírt, hogy ajtód nyitva áll”
Dr. Csermák Zoltán
2021.12.29.
LXXVI. évf. 51. szám
„Elvisszük a jó hírt, hogy ajtód nyitva áll”

Mise egy gyermeknek

A budapest-újpest-megyeri Nagyboldogasszony-plébániatemplomban advent első vasárnapján mutatta be Kocsis Tibor egyházi könnyűzenész az unokájának, Mersének írt miséjét. A műről és pályájáról a szerzővel beszélgettem az ünnepi szertartás után.

Jelképes időben és jelképes szent helyen mutatta be az unokája keresztelőjére írt miséjét a szerző, Kocsis Tibor és a Don Bosco zenekar. Jelképes időben, hiszen a karácsonyi ünnepkörre időzítették. Jelképes volt a helyszín is, mert az 1933-ban felhúzott neogótikus istenháza a Károlyi grófok istállója helyén épült, s így az oltár a betlehemi jászolt is felidézheti bennünk.

Öt éve írtam a misét kilencedik, Merse nevű unokánk keresztelőjére, s nagyon örültem, hogy fiam is gitározott a szertartáson — emlékezik a mű keletkezésére Tibor. — Az átdolgozott zenekari változatot viszont most hallhatták először a hívek. Kétszeresen is fontos számomra ez a kompozíció, családi ünnepen szólalt meg először, s egyúttal a Jóistent is tudtam szolgálni zenémmel.”

Kocsis Tibor pályáját majd négy évtizede követem. Annak a generációnak a tagja, amelyet tinédzserként érintett meg az egyházzenei nyitás az ifjúság felé, az úgynevezett beatmisekorszak. Erre a megújulásra a kiváló magyar könnyűzene s a nagy együttesek megjelenése hatott jelentősen. Részt venni benne — a hit gyakorlása mellett — egyfajta ellenállás is volt egy feledhető korszakban.


A Don Bosco zenekar
Kocsis Tibor

Tanulmányaim után már nehezebben játszottam mások dalait, így saját darabokkal is megpróbálkoztam. Először profán számokkal kezdtem, majd kamaszkorom vége felé 1973-ban egy egyházi kórusba jártam, s a katolikus könnyűzenével is ott találkoztam. A Béke téri templomban kerültem kapcsolatba az egyházi könnyűzenész Sillye Jenővel, akinek dalai az egész Kárpát-medencében elterjedtek. Feleségemmel, Andreával is ott ismerkedtem meg, így ez a zenei szál egész életünket végigkísérte. Ekkor kezdtem — zsoltárihletésű — dalokat írni, a gyerekeimmel játszottunk együtt, ez a közös zenélés egyben a nevelésnek is fontos része volt. Később nagy hatást gyakoroltak rám Hajdú Levente szóládi református lelkész verses imádságai, ezekből mintegy negyvenet meg is zenésítettem. A hosszú évek alatt mindmáig mintegy kétszáz dal és két mise született. Számos adventi, karácsonyi dal is van a tarsolyomban, ezeket gyakran előadjuk az ünnepi időszakban.”

Tibor dalait gyakran énekeltük a katolikus közösségünkben. A ’80-as években, amikor a Hungaroton Magyar Hanglemezgyártó Vállalatnál dolgoztam, terveket is dédelgettünk kiadásukra, de ezek nem valósultak meg. A Merse-misét a már említett öttagú Don Bosco zenekar kiváló tolmácsolásában hallhattuk. A 24 perces szerzemény dallamos, lélekre ható ima, zenevilága egy kicsit az olasz egyházi könnyűzenét idézi. Hangszerelése gyakorlott muzsikusra vall, különösen a lendületes Sanctus tétel ragadott meg.

A hívők — közöttük nagyon sok fiatal — jókedvvel, mosolyogva léptek ki a szalézi templom kapuján, nekem is sokáig fülemben csengtek a záróének szavai: „Elvisszük a jó hírt, hogy ajtód nyitva áll.”

A szalézi templom (a szerző felvétele)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..