
Verekedésbe torkollott a szerb parlament tavaszi ülésszakának első rendes ülése. Ellenzéki képviselők fáklyákkal, sokkbombákkal hatalmas füstöt keltve zavarták meg a munkát. Káosz alakult ki a köztársasági képviselőházban. Három nő sérült meg, az egyikük életveszélyes állapotban van, a másikuk agyrázkódást kapott, továbbá egy nyolc hónapos terhes képviselő is megsérült – mondta Ana Brnabić házelnök.
A képviselők csak a napirendi pontok elfogadásáig jutottak, amikor Radomir Lazović, a Zöld Baloldali Front képviselője a szószék felé indult, nyomában a biztonságiakkal. Lazović párttársa, Biljana Đorđević is csatlakozott hozzájuk, majd az ellenzéki és kormánypárti politikusok egymásnak estek, a termet pedig sűrű füst töltötte meg.
Fotó: Pannon RTV
Ana Brnabić házelnök, akit korábban vízzel is leöntöttek, köhögve, könnyezve, megtépázottan próbált rendet teremteni, eredménytelenül. Később azt is közölte, hogy az egyik képviselő a támadások következtében életveszélyes állapotba került. Jasmina Obradović képviselő, akire villanógránátot dobtak, agyvérzést szenvedett és életéért küzd.
Ana Brnabić elmondása szerint megsérült Jasmina Karanac képviselő is, akit borsspray-vel fújtak le, és egy palackkal fejbe dobtak. Sonja Ilić nyolc hónapos terhes képviselő is a sérültek között van. Az orvosok a kismama és a gyermeke életéért küzdenek.
Az ellenzék már korábban jelezte, bojkottálni fogja az ülést, mert szerintük a tüntetők követeléseit kell végrehajtani, és csak utána lehet más témákkal foglalkozni.
A Szerb Haladó Párt és koalíciós partnerei a káosz ellenére is igyekeztek ülést tartani, Siniša Mali pénzügyminiszter például hangos kiabálás és füttyszó közepette próbálta bemutatni a fiataloknak szóló kedvezményes lakáshitel részleteit.
„A Vajdasági Magyar Szövetség frakciója a helyén van és dolgozik. A normalitásnak nincs alternatívája.” – ezt dr. Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke, köztársasági frakcióvezetője közölte a Facebook-oldalán. Pásztor egy rövid videót is mellékelt, amelyhez azt írta: „Az ellenzék így képzeli el a képviseleti demokráciát. A szerbiai parlament mai ülése.”
Forrás: dr. Pásztor Bálint Facebook-oldala
A napirendi pontok megvitatása amellett Miloš Vučević kormányfő lemondását is megállapíthatják. A szerbiai képviselőház elnöke azonban arról beszélt, hogy erre csak azután kerül sor, miután az összes napirendi pontról már döntés született. Ezek közül négy oktatási téma, közöttük a felsőoktatási törvény módosítása is napirenden lesz. A felsőoktatási törvény módosítási javaslatai a hallgatói tandíj 50 százalékos csökkentését irányozzák elő.
Fotó: dr. Pásztor Bálint Facebook-oldala
„18 milliárd dinárral (153 millió euró) több a felsőoktatásnak! Így módosul a felsőoktatási törvény az egyetemek és a kormány közötti megállapodás értelmében. Elfogadásra kerül a fiatalok lakásvásárlásának támogatásáról szóló törvény is, és a 70 napirendi pont között számos más fontos törvényjavaslat is szerepel, valamint lényeges nemzetközi egyezmények.
Az ülés végén a Parlament tudomásul veszi majd a miniszterelnök lemondását, attól kezdve pedig elindul a 30 napos határidő visszaszámlálása az új kormány megalakítására. Ma kezdetét vette a Szerb Köztársaság Képviselőházának rendes tavaszi ülésszaka, a VMSZ frakciója pedig aktívan, számos felszólalással készül részt venni a munkában!” – írta közösségi oldalára dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági magyar Szövetség elnöke, köztársasági parlamenti frakcióvezetője.
Forrás: Pannon RTV, Magyar Szó, dr. Pásztor Bálint Facebook-oldala