home 2024. április 18., Andrea napja
Online előfizetés
Elrajtolt a Sólyom
Kartali Róbert
2022.03.23.
LXXVII. évf. 12. szám
Elrajtolt a Sólyom

Megindult a közlekedés a Belgrád és Újvidék közötti vonalon, mely a Belgrád—Budapest gyorsvasút része. Európa egyik legmodernebb vasúti szakaszát a Sólyom névre keresztelt vadonatúj Stadler szerelvényen utazva adták át rendeltetésének. A két város közti utat a 200 km/órás sebességgel haladó vonat mindössze 33 perc alatt tette meg.

Újvidéken a felújított vasútállomáson Aleksandar Vučić szerb államfő arról beszélt, hogy a gyorsvasút hamarosan kiépül Niš, valamint Szabadka irányába is, Orbán Viktor magyar miniszterelnök pedig ígéretet tett arra, hogy ez a vasútvonal 2025-re Belgrádtól Budapestig járható lesz.

— Az elmúlt hetven évben országokat kötöttünk össze kelet—nyugati irányban, és közben elfeledkeztünk arról, hogy milyen fontos összekötni területeket észak—dél irányba. Így állt elő az a méltatlan helyzet, hogy Belgrádból eljutni Budapestre sok-sok órát vesz igénybe — mondta Orbán Viktor. Hozzátette, ezzel a fejlesztéssel elérhetővé teszik a két ország fővárosát, így könnyebbé válik a szerbek és a magyarok élete is. — Itt van a levegőben az a háború, amely Magyarország keleti határainál zajlik, ez komoly kihívás elé állít bennünket. A világ bizonytalanná vált, és sok mindent újra kell gondolnunk — szerbeknek és magyaroknak egyaránt. Bevallom, abban reménykedem, hogy ebben az újragondolásban Vučić elnök úrnak és nekem lesz szerepem a választások után. Ígérem önöknek, akármilyen nehézségek is jönnek, meg fogjuk őrizni a szerb—magyar barátságot, meg fogjuk őrizni a békét, hiszen a béke épít, a háború rombol, és mi békét akarunk — hangsúlyozta Orbán.

— Álmaink egy része kezd megvalósulni. Elképesztő gyorsasággal, mindössze 33 perc alatt érkeztünk meg Belgrádból Újvidékre — emelte ki az ünnepségen Aleksandar Vučić. Mint mondta, megnézte a tíz évvel ezelőtti menetrendet, akkor 1 óra 45 percig tartott az út, feltéve, ha indult vonat. — Szerbia átadta Európa egyik legmodernebb vasúti szakaszát, a lehető legjobb felszereléssel és biztonsági rendszerrel. A vasút kínai és orosz barátaink segítségével készült el, akiknek végtelen hálával tartozunk. Az építkezést német szakemberek felügyelték, a vonatszerelvényeket pedig svájciak gyártották. A gazdag, stabil és erős Szerbia pedig mindezt tisztességesen kifizeti — tette hozzá Vučić. Elmondása szerint a vasúthálózat állapota tükrözi az ország gazdasági helyzetét. A vasút a legtökéletesebb, legbiztonságosabb, legegyszerűbb és legolcsóbb módja a szárazföldi személy- és áruforgalomnak.

Vučić köszönetet mondott Orbán Viktornak, hogy amikor egyesek lehajtják fejüket Brüsszelben a nagyhatalmakkal tárgyalva, akkor a magyarok felemelik hangjukat Szerbia védelmében. Hozzátette, megbeszélték, krízis esetén bármi is történjen, ha a két ország valamelyike valamiben hiányt szenved, a másik ország lesz az első, mely a segítségére siet.

Az új vonalon Belgrádból és Újvidékről is naponta 16-16 járat indul, ebből 7-7 InterCity, melyek nem állnak meg a köztes állomásokon. A többi járat minden állomáson megállva csaknem 60 perc alatt teljesíti a távot. A jegyeket április végéig kedvezményes áron, 300 dinárért lehet megvásárolni. A tervek szerint amint kiépül a gyorsvasút a Budapest és Belgrád közötti teljes szakaszon, 8 óra helyett mindössze 3 óra alatt lehet majd eljutni az egyik fővárosból a másikba.

Fényképezte: Ótos András

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..