home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Előremutató és átgondolt gazdálkodás
Kartali Róbert
2020.10.23.
LXXV. évf. 43. szám
Előremutató és átgondolt gazdálkodás

Városnapot ünnepelt Topolya

Papp László bácskossuthfalvi helytörténészt és Liszka Péter sportolót tüntették ki Pro Urbe díjjal Topolya Község Képviselő-testületének ünnepi díszülésén. A község napját egyébként szeptember 15-én jegyzik, de a járványhelyzet miatt egy hónap késéssel, a múlt csütörtökön tartották meg.

Az ünnepi díszülésen megjelenteket Saša Srdić, a községi képviselő-testület elnöke köszöntötte. Mint mondta, az új összetételű testület a nyár elején megtartott választások után, augusztus 21-én alakult meg. Hozzátette, a célok és a feladatok változatlanok, de újult erővel látnak hozzá a munkához, ami elengedhetetlen, hogy szembenézzenek azokkal a kihívásokkal, amelyek előttük állnak. 

— Nehéz időszak van mögöttünk, és olyan kihívásokat állított elénk az élet, amelyekre gyorsan és hatékonyan kellett reagálni. Egy önkormányzatnak azonban minden időben, jólétben és nehézségek között is az a feladata, hogy kiszámíthatóságot, biztonságot és stabilitást teremtsen az élet minden területén — emelte ki Szatmári Adrián községi elnök az ünnepi beszédében. — Úgy gondolom, sikeresen megálltuk a helyünket, és ha mérlegre tesszük az elmúlt év eredményeit, és meghúzzuk a lap alján a képzeletbeli vonalat, akkor elégedettek lehetünk. Topolya két legjelentősebb beruházása, a szennyvíztisztító és a fedett medence kiépítése jó ütemben halad. Fejlesztettük az ipari parkot, tartományi támogatással pedig a városi és a falusi ivóvíz-, valamint a szennyvízhálózatot is felújítottuk. Építettük, szépítettük tavunk környékét, és hamarosan elkészül a parton az autókemping is. Falvainkban is folyamatosak a fejlesztések, kiemelten kezeljük a mezőgazdasági termelők és a civil szervezetek segítését, támogatjuk az egészségház és a falusi rendelők működését is. A tartománynak és a Magyar Nemzeti Tanácsnak köszönhetően felújítottuk iskoláinkat és óvodáinkat, a diákotthon hamarosan megnyitja kapuit a tanulók előtt, illetve Topolya lesz az otthona az ország egyik legmodernebb stadionjának is. Mindezek tükrében kijelenthetem, hogy Topolya felkerült a térképre. Összességében elmondható, hogy előremutatóan és átgondoltan gazdálkodott a község. Kevesebb rendezvény és szerényebb kulturális élet, de annál több tennivaló és feladat jellemezte az elmúlt időszakot. Nem dőlünk hátra, vannak további terveink, és minden erőnkkel azon dolgozunk, hogy községünk érdekeit szem előtt tartva folytassuk a munkát.

„Hasznosnak érezni magunkat”

A község legrangosabb Pro Urbe kitüntetését az idén Papp László helytörténész és Liszka Péter sportoló kapta.

Papp Lászlót írói és a helytörténeti gyűjtés terén végzett, kimagasló értékmegőrző tevékenységéért terjesztették fel az elismerésre. 1952-ben született Bácskossuthfalván. Munkaszervező mérnök, ékszerész, vadász és nem utolsósorban helytörténész. Alapító tagja a Vajdasági Magyar Helytörténeti Társaságnak, tagja a Monográfia Helytörténeti Egyesületnek, melynek 2019-től az elnöke, 2011-től az Idős Kovács Gyula Általános Iskolában az iskolaszék elnöke. 2012-től Bácskossuthfalva helyi közössége tanácsának a tagja. 1999 és 2011 között az Iparos Egyesület elnöke, 1998-tól a Fazan Trap Koronglövő Egyesület elnöke. 2009 és 2015 között a Fácán Moravica Vadászegyesület titkára — hangzott el a méltatásában. Kiemelték, hogy Papp László tizenegy kiadvány szerzője, a települési értéktár alapító tagja és aktív résztvevője, helytörténeti gyűjtése felbecsülhetetlen értékű. A díjra a Bácskossuthfalva Fejlesztési Alapítványa terjesztette fel, hangsúlyozva, azért javasolták őt, mert munkássága, a társadalomban vállalt tevékeny szerepe és jelleme kincset ér.

Liszka Péter a testépítés egyik legjelentősebb alakja volt az egykori Jugoszláviában Petar Čelik mellett. 1957-ben született Zentagunarason. Mintegy 150 trófeája közül kiemelhető az 1993-ban szerzett világbajnoki cím, de négyszer volt Európa-bajnok és huszonhárom alkalommal országos bajnok, ebből tizenhétszer zsinórban. A Toldi Testépítő Klub alapítója, ahol sok sikeres versenyző kezdte a pályafutását, de sokkal többen járnak oda olyanok, akik csak szeretnének egészségesebben élni, testüket formálni, megmozgatni egy kicsit az izmaikat. Liszka nagyon sok versenyzőt nevelt ki és készített fel a különféle megmérettetésekre. Többen közülük országos bajnokká váltak, de voltak Európa-bajnokok is, továbbá a keze alatt Vörös Baranyi Mária negyedik helyezést ért el a világbajnoki versenyen, Kovács Noémi pedig Európa-bajnok lett. A Jobb Topolyáért Egyesület felterjesztésében az szerepel, hogy Liszka Péter sporthoz való viszonyulása példaértékű, életútja pedig bizonyíték arra, hogy a munka, a fegyelem és a kitartás meghozza gyümölcsét.

A díszülésen plakett elismerésben részesült példamutató és önfeláldozó humanitárius tevékenységéért a Dr. Hadzsy János Önkéntes Tűzoltó Testület, továbbá Szatmári Adrián községi elnök polgármesteri köszönőleveleket adott át Benčik Senka pedagógusnak a ruszin nyelv megőrzése és ápolása terén végzett kiemelkedő munkájáért, Rakk Lajos agrármérnöknek a mezőgazdasági életben kifejtett szakmai tevékenységéért és Radovan Tešić újságírónak a több évtizedes kiváló munkájáért a tájékoztatásban.

A díjazottak nevében Papp László mondott köszönetet:

— Az ember nemcsak azért dolgozik, hogy megkeresse a kenyerét, hanem hogy hasznosnak is érezze magát. Amikor elindultunk azon az úton, amely idevezetett bennünket, akkor nem az lebegett a szemünk előtt, hogy mi ezért majd egyszer díjat kapunk. Azt tettük, azt csináltuk, amit szerettünk. Sokak támogatása kellett ahhoz, hogy megvalósuljanak céljaink. Elsősorban köszönettel tartozunk családunknak és barátainknak, akik mindig kiálltak mellettünk. Másodsorban köszönettel tartozunk a helyi közösségeknek, Topolya Önkormányzatának és azoknak a támogatóknak, akik nemcsak erkölcsileg, de anyagilag is segítették a munkánkat. Mindenki életében vannak olyan események, amelyekre évek múltán is szívesen emlékszik vissza. Számunkra ez a mai egy ilyen nap lesz — zárta szavait Papp László.

Fényképezte: Kartali Róbert

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..